2012. augusztus 25., szombat

Nyári, nyaralási etikett

Sziasztok!

Talán elég későn kerül ki ez a cikk. Sőt, szinte biztos, hiszen mindjárt vége a nyárnak. Nagyon régen írtam, de most valamiért a kezembe akadt. Szerintem, azért van pár dolog benne, amin érdemes elgondolkozni. Próbáljátok úgy nézni, hogy több mint 1 éve írtam, így lehet vannak benne fogalmazási hibák, meg 1-2 rész, ami felér egy kis dühkitöréssel kb. Remélem, azért hasznos lesz! :)


Nyári, nyaralási etikett

A nyár a szórakozásé. Meglepően sokat tapasztaltam azt, hogy sok fiatal úgy szórakozik, hogy más emberek pihenését teszi tönkre. Már pedig a nyár, nem csak Neked nyár! Ahogy az 50 éves szomszéd is kiveszi a szabadságát (ami mellesleg sokkal kevesebb, mint a Te 2,5 hónapos nyári szüneted), hogy pihenhessen egy keveset, azt ugyanúgy Neked tiszteletben kell tartanod! De, bármilyen más eshetőség is fennállhat a nyáron……


A strandon
- Nem meglepő ha fiatal párokat látunk a medencékben. Viszont ha azok nyalják-falják egymást, az elég visszataszító lehet. Erre senki sem kíváncsi, ezt otthon is csinálhatjátok! Ez nem azt jelenti, hogy egymás mellett úgy kéne ülnötök, mint akiket karóba húztak, de azt figyelembe kell vennetek, hogy nem csak Ti léteztek a világon! Ahogy Ti is megváltottátok az 1000-2000 Ft-os belépőt a strandra a fürdésért, úgy más is ezt tette. Főleg a felnőttek, drágábban, és nem biztos, hogy azért váltották meg, hogy premier plánban lássák meg a nyelveitek játszadozását. Ha már így alakult, használjátok ki a strand adta lehetőségeket!

- A másik nagyon kiábrándító dolog az a strandon produkált szexuális eredetű játszadozás. Sajnos vannak, akiket nem zavar az sem, ha másik 50 ember figyeli őket, akkor is egymás nadrágjában, vagy bikinijében turkálnak, vagy végeznek éppen szexre utaló mozdulatokat. Akik szeretik az extrém helyeket, azoknak ez sem kifogás!
Akkor legalább annyi legyen Bennetek, hogy záróra előtt, vagy késő délután csináltok valamit, amikor nem tömegnyomor van a strandon! Így helyetek is lesz, kevesebb a lebukás veszélye, és valószínűleg az emberek erejét úgy kiszívja a nap, a strandolás, hogy nehezebben is vesznek észre benneteket! Arról nem is beszélve, hogy a strandokon kis gyerekek is vannak, akik könnyen taníthatóak mindenre, és sajnos a butaságokra hajlamosabbak is. Hogy magyarázod meg egy kedves anyukának, hogy a fia miért kötötte ki a bikinije felső részét?! 
- Nem ritka az sem, hogy a fiatalok egymás nyakába ülve játszanak olyat, hogy ki tudja ledönteni a másikat. Ám, ez csak a résztvevőknek jó játék! A külső szemlélődök le lesznek fröcskölve, ne adj isten ráestek egy kisgyerekre is, aki éppen a karúszójával a labdájáért igyekezett! Azért igencsak durva jelenet az ilyen! Gondolj bele a szülő helyzetébe! Egy 60 kilós valaki ráesik az 1-2 éves csemetére, aki jó esetben nem több mint 10-14 kiló. 
Ha már szórakoztok, akkor keressétek ki a medencének azt a részét, ahol nincsenek, vagy ahol kevesebben vannak! Vagy pedig, csak is akkor játszatok ilyen játékokat a strandon, amikor nyitás van, vagy éppen záróra előtt vagytok 1-2 órával, olyankor lassacskán kiürül a strand, helyetek is lesz, és nem nagyon tehettek kárt másokban!
- Vannak speciális strandok, ahol a medence és környékére tilos bevinni ételt, italt, vagy éppen felfújható matracot is. Ezeket a szabályokat tartsátok be! Az elitebb fürdőhelyeken nem hiába vannak ezek megtiltva, így ne lógjatok ki a sorból!
- A vízi pisztolyok is csak az élménymedencékben lehetnek használatosak! Így, ha nem bírod a hideget, akkor nyugodtan mehetsz a melegebb termál fürdőkbe is, ott viszont számítanod kell arra, hogy oda sokan pihenni mennek, nem pedig azért, hogy Te játszadozás közben lefröcsköld, vagy éppen lökdösd őket!
- A nagyon kicsi babáknak nem igazán van keresni valójuk a strandon, főleg, ha csak pár hónaposak, vagy fél évesek elmúltak. Mégis sok szülő elhozza őket. Ami, azért egy kicsit felesleges, mert az anyuka sem tud igazán pihenni, mivel mindig a kicsivel kell foglalkozzon, illetve a strandolók nyugalmát is igencsak zavarhatja egy hisztisebb baba! Persze, a babáknak az a dolguk, hogy sírjanak, de amikor neked is csak 2 hét adatik meg a pihenésre, valószínűleg, Te sem azért fogod kivenni a szabadságod, hogy a gyereksírást hallgasd! Így, ha van 1 nagyon kicsi testvéred, lehet, érdemes otthon hagyni, arra a pár napra!

A nyaralóban
Páran büszkélkedhetnek nyaralóval is, ahol nem ritka az sem, hogy házi bulit csapnak a vendégek, vagy éppen a tulajdonos gyerekei, azaz Ti. De, itt sem árt, ha másokra is tekintettel vagytok! Ne feledd, a nyár másnak is nyár!
- Házibulit lehet tartani, főleg üdülő övezetben. Itt a zajongás is megengedett, este 10-től tovább is, arra viszont gondolnod kell, hogy a szomszédokkal mi lesz. Ha ők is éppen lent vannak, akkor valószínű, pihenni szeretnének. De a generációs különbségek miatt, nekik a pihenés, nem a hajnali partyzásban fog kimerülni! Épp ezért, este 10 után, mindenképpen vegyétek le a hangerőt!
- A nyaralóban érdemes rendet rakni mielőtt odaengednéd a társaságot, és akkor is, amikor már hazafelé készülődtök. Nem ritka, hogy 1-1 eleresztett este után a szomszéd udvarára borítják egyesek a szemetet, ami valljuk be, azért nem fest valami jó hírt rólad és a szüleidről! Ne feledd, madarat tolláról, embert barátjáról! Így, a szükséges eszközöket, még időben szerezd be, és izzítsd is be! Célszerű az udvaron is felállítani 1-2 szemetest, így biztosan nem fogják a szomszédba dobálni a szemetet!
- Szórakozni lehet kultúráltan is! Ezt biztosítani, a házigazda dolga! Készülj más programokkal is, ne csak az legyen programok között, hogy: majd iszunk és lesz valami. Készítsd ki a twistert, az activityt, a zenéket, a hangfalakat, az ételeket is! Elég cikin sikerülhet az a buli, ahol csak alkohol és zene volt, majd a nagy semmit tevésben túlitták magukat a fiatalok, és az egész lakás végig lett hányva!
- Olykor a felnőttek, cserébe a nyaraló használatáért, kiadnak valami extra feladatot is a fiataloknak. Ilyen a kert rendbetétele, esetleg a szemét eltakarítása. Eszedbe se jusson a nagy nyári melegben, neki fogni az égetésnek! Egyrészt, biztosan pórul fogsz járni, de a szerencsétlen próbálkozásnak a szomszéd is a kárát láthatja!
- A grillezésnek nyáron semmi akadálya nincsen. Ám, azért gondolj a szomszédokra is! Biztosan jó néven veszik, ha átküldesz 1-2 szelet húst, meg egy kis grillezett zöldséget, főleg, ha idősebb párról van szó! Ha szerencséd van, még a késő esti bulizást is jobban el fogják majd nézni, az apró szívességek miatt!

Elég sok buktató van nyáron is, amivel kivívhatjuk mások ellenszenvét, most hogy így belegondolok. Ti követtétek már el, valamelyik illetlenséget? Hogy történt? 


4 megjegyzés:

  1. Alapvetően jó tanácsok, de arra kíváncsi vagyok, ki az aki a nyaralás alatt pár napra "otthon hagyja" a gyereket :D Sajnos egy pár hónapos gyerek nem olyan, akit otthon lehet hagyni, de tény és való, hogy nem való strandra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én úgy gondoltam, hogy pár napig azért a nagyszülő is tudna rá vigyázni. Nyilván nem 2 hónapos gyerekre, mert ő tényleg igényli az anyatejet, a 3-4 óránkénti szoptatást. De az anyatej kb. fél év után elapad(a legtöbb esetben), de még ennyi idősen is kicsi a baba a strandra..Ilyenkor azért egy 3 napos hosszú hétvége nem kellene gondot okozzon a nagyszülőknél, vagy egyéb rokonoknál, akikkel tényleg OLYAN is a kapcsolat. :)

      Törlés
  2. Én a következőktől mászom a falra:
    - dohányzás
    - napozók lefröcskölése, lecsöpögtetése
    - kiabálás, ordítozás - hihetetlen, de vannak emberek, akik olyan hangerővel beszélgetnek, mint amilyennel én kiabálok, és ez rettentő zavaró tud lenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azt sem szeretem, amikor a medencében lefröcskölnek. Lehet, hogy a vízben vagyok, de amikor mellettem ugranak be, vagy pancsikol a túl liberális szellemben nevelt gyerek....:S

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com