2012. szeptember 6., csütörtök

Garnier BB teszt

Sziasztok! 

Szerintem szinte mindenkit magával szippantott ez a BB krém mánia. Életem első BB krémjét szeretném bemutatni Nektek. Bár tudom, sok lesz az ilyen post-okból, de jobb, hogyha tényleg többféle véleményt is lát az ember lánya! Annyian vagyunk a világon, ami másnak lehet vonzó, ugyanaz Nálatok, vagy nálam lehet akár taszító is. Lássuk a medvét!

Sok jót hallottam róla. Az előző Garnier BB-ből volt termékmintám. Borzalmas volt. Komolyan, felkentem és csillámpóninak éreztem magam! Pedig, ritkán voltak gondjaim a kifényesedéssel, de ez szabályosan szíven ütött! Második próbálkozásra az eredmény még siralmasabb lett, így feladtam az egész projektet, hiszen Ázsiából azért nincs pénzem BB krémet rendelgetni.

Ám, egy szép napon megláttam a Garnier zsíros bőrre szánt BB-jét és elhatároztam, hogy nekem ez kell. Rosszabb már úgysem lehet, mint a natúr társa. Így tűkön ülve vártam, hogy mikor is hozzák be kis hazánk drogériás polcaira. Júniusban meg is vettem.

A termékről
Engem nem zavar az, hogy túl híg a tubusban rejlő anyag. Viszont, a nem megfelelő tárolásnál adódtak vele gondjaim, kicsit kifolyt a krém. Azóta is állítva pakolom mindenhova, hogy ne érjen több baleset!
Tényleg nincs fényesség, közepesen gyenge fedés. Végre nem érzem magam csillámpóninak! Pedig már azt hittem nevet kellene változtassak. 40 ml-t kapunk durván 1700-2000 HUF-ért. Szerintem megéri, egy átlagos alapozó 30 ml-t tartalmaz, így egy kicsit jobban is járhatunk.

Hatása
Oké, nincsen kifényesedés. Viszont a krém befogta már az egyik ingruhámat. Pedig, nem raktam túl sokat magamra. Ez egy negatív csalódás volt. Na de ha egy kicsit jobb fedést szeretnék nyilván több krémet viszek fel magamra. Igen ám, de jött a még nagyobb hidegzuhany: Jön le a krém! Mindenhova...Ujjbegyeimre, ha orrot fújok, akkor a zsepibe, mindenre, ami él és mozog. Lehetne egy kicsit ragaszkodóbb az arcbőrhöz úgy gondolom. Nyilván nem 5 ml-eket kenek az arcomra, nem akarok maszkhatást elérni, de az állam egy kényes terület. Így oda, egy jó ideje egy kis Max Factor alapozót használok a jobb fedés érdekében. Tervezem egy púder megvételét is, hátha úgy már nem jön le rólam a BB krém, vagy legalább a ruháim másik része megmenekül tőle.Az oké, hogy melegben leolvad az emberről, én olyankor nem is használtam. De egy hüvősebb napon, tényleg kísérteties meglepetés írt a galléromnál. Ez az egyetlen, amit így nagyon rossz pontként fel tudok neki hozni.
Sminklemosó kendővel könnyen eltávolítható, látszik hogy nem ragaszkodik az archoz annyira.

Ennek ellenére egészségesebbnek találom, mint az állandó alapozó használatot. Egyre több fajta BB krém jön ki, lassan már tényleg lehet válogatni szép számmal. Remélem más is gondol még a zsírosabb bőrűekre!

Nektek mi a kedvenc BB krémetek? Próbáltátok már az ázsiai fajtákat? Szerintetek drágák? 

2 megjegyzés:

  1. Én is ezt használom, nagyjából hasonlóakat tapasztalok én is.
    Ha kifogy, az első változatát veszem majd meg.

    http://bizsumania.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én lehet majd valami mást is kipróbálok, hogyha kijön még zsíros bőrre valami. :) Köszi, hogy írtál!
      Légyszi ne reklámozz, ha valakit érdekel a blogod, akkor biztosan rákattint a nevedre!

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com