2012. december 2., vasárnap

Lovely szemceruza

Sziasztok!

Mint láthattátok a TAG-ban, nem szoktam szemceruzát használni. De ez nem jelenti azt, hogy nincs is a birtokomban egy darab sem. Még nagyon régen sikerült beszereznem ezt a fekete darabot, de nagyon jónak tűnik, hogy miért is?


Elsősorban a saját tapasztalat beszél belőlem,mert ugyan ritkán használok ilyesmit, de akkor elvárom a minőséget. Másrészt, egy barátnőmnek is vettem már ilyet, és amikor elkezdte használni, mondta, hogy lenyomta a Miss Sporty tekerős automata ceruzáját. Át is tért erre a ceruzára, ezt vette meg következő alkalommal is, jelezte is nekem. Ami bevallom nagyon jól esett, hogy végül is olyan ajándékkal tudtam szolgálni, ami kihatott egy későbbi jó választásra is. (Az ilyen visszajelzések érnek szerintem a legtöbbet!)

A ceruzához jár egy hegyezős kupak is, ami szerintem előny, hiszen akárhova is viszi az ember, nem kell külön a hegyezőt is magával vigye. Viszont, a ceruzabél, elég ragadós, így azzal adódhatnak problémák a hegyezés közben. Egy kis mélyhűtőben vagy hűtőben való tárolás, azért segíteni szokott az ilyen problémákon.

Plusz pont:
- Nagyon sokáig elég, nem csak egy magamfajtának, aki alig nyúl hozzá, hanem a barátosném is áradozott róla, hogy amit Tőlem kapott, egy kicsivel több, mint egy évig húzta neki. Ez nagy szó nála, mert ő eléggé szemceruzás, majdnem mindennap használhatta, talán csak a hétvégéken nem volt nyúzva a ceruza.

Lelőhely: Rossmann

Ára: Pontosan nem emlékszem, de szerintem 400 HUF-nál biztosan nem kerül többe.



Itt egy nedves törlőkendővel mentem át rajta. Nem nyomtam rá teljes erőből,  de jócskán érte az összes területet a nedvesség és a törlés is. Utána még legalább 3x kellett átmenjek rajta, hogy le tudjam suvickolni. Nagy élmény volt. A szememhez azért nem ragaszkodik ennyire, hála az égnek. 

Erről beszéltem, ha nincs hűtőbe rakva, ilyen ceruzamaradványokkal kell szembenézni a hegyezőn, ami nem túl esztétikus. 
Nektek megvan ez a szemceruza? Melyik a legtartósabb darab, amit használtatok ebből? Milyen tapasztalataitok vannak a szemceruzákkal? 

2 megjegyzés:

  1. Én is nagyon szeretem ezt!! Már nagyon sokadszorra veszem újra a feketét és a barnát is belőle, pedig tényleg sokáig elég :)

    VálaszTörlés
  2. nekem egy MUA fekete szemceruzám van, eddig ez az első ami rendesen fog a vízvonalamra, nem csak alul de felül is. néha kicsit elmászik, de nem olyan zavaró. mióta megvan nem próbáltam mást. nekem is van ilyen kis hegyező rész hozzá és ugyanez a problémám vele, mindig beleragad a belseje, szóval tisztíthatom ki állandóan, a hűtős dolgot ki fogom próbálni, köszi :)

    VálaszTörlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com