2013. január 27., vasárnap

Szelleműző spray- avagy sikerül-e elaludni?

Sziasztok!

Már az első zh hét után rájöttem, hogy néha annyira túlizgulok dolgokat, hogy nem tudok elaludni. Erre megoldást kellett találjak. Próbálkoztam a sima, levendulás párologtatóval, ami félig-meddig sikertörténet volt. Az illata viszont, túl erős De mint tudjuk, én nem elégszem meg a fél sikerekkel....


Így, olvastam erről a szelleműző spray-ről, ami az elalvást hivatott segíteni a gyerekeknél.  A DM-ben lehet megvásárolni, a gyerekeknek való kozmetikumok körül találhatjátok meg. 599 HUF-ba kerül. Mivel elég nagy reményeket fűztem hozzá, a kosaramban landolt. Elvégre, voltak már haszontalanabb beruházásaim is....




Leírás:
-Pumpás kiszerelése van, ami könnyű használatot tesz lehetővé. Még a kisebb gyerekek kezébe is nyugodtan oda lehet adni, hiszen műanyagról van szó. Nem kell félni, hogy egy rossz mozdulat miatt üvegszilánkba esik bele a lurkó (vagy akár jó magam is).
Igaz, ennek ellenére, azt írják a címkén, hogy kisebb gyerekek ne használják felnőtt felügyelete nélkül!
- A termék 100 ml-nyi folyadékot tartalmaz. Folyamatos használat mellett nem hiszem, hogy tovább bírná 2 hónapnál. Én jó 3 hónapja vettem, de az utóbbi 1 hónapban igencsak használnom kellett, hogy legalább aludni tudjak abban a magamnak engedélyezett 6-7 órában. Még egy kevés van benne, úgy durván 3,5 hónapra saccolnám az élettartamát egy, az enyémhez hasonló életvitel mellett. (Vizsgaidőszakban minden 2.-3. nap használtam, vizsgaidőszakon kívül heti 1x biztosan, de volt, hogy 2x is.)




Amiben Nálam nyert:
- Nincs az a tolakodó levendula illat. Érzem az illatot, de van benne valami más is, ami tompítja azt. Ez a párologtatóról nem mondható el. 1 pillanattal tovább tartottam lefelé a cseppentőt és máris erőteljes illat töltötte be a szoba egy bizonyos részét.
- Egy bizonyos részét- igen, ez a kulcs kifejezés. Hiába cseppentettem többet, egy kisebb térben koncentrálódott az egész cseppentős változatból kinyert cucc. A DM-es változatból azonban hiába nyomok keveset, mindenhova jut belőle. Mindig az ágyam mellett tartom, hogy akármikor tudjak érte nyúlni.
-Kényelmes adagolás.



Könnyítette az elalvást? 
Lényegesen kevesebbet forgolódtam, és olykor a tv mellett is sikerült így elaludni. Bár ténylegesen egyszerűbb a dolog akkor, ha nincs bekapcsolva semmi se a szobában. Olyankor pillanatok alatt sikerült a segítségével álomba merülni.
Ha elfogy, biztosan újra fogom vásárolni, már csak azért is, hogy valamilyen nyugodtabban teljenek az éjszakáim és ne legyek egy idegbeteg görcs. Azt a 600 HUF-ot pedig bőven megéri. Jobb és egészségesebb megoldás mindenképp, mint a Xanax és társaik.

Nektek vannak-e alvás problémáitok? Miket használtok ellene? Van-e amikor nem tudok az izgalomtól aludni?
Kérlek használjátok a lejjebb található 4 véleményezési opció valamelyikét! 


9 megjegyzés:

  1. Jajj,ez nagyon cuki.Szerencsére nekem nincsenek elalvós gondjaim,de van,hogy sokat forgolódom és reggel úgy érzem,nem aludtam semmit. Engem megnyert,már csak az újdonság miatt is.

    VálaszTörlés
  2. Ez tényleg ilyen jó? Én is nagyon nehezen alszom el, lefekvés után kb. 1 óráig csak forgolódom.... :( szóval ha ez tényleg segít hamarabb álomba merülni, akkor nekem kell :) és amúgy tényleg nagyon cuki is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1 próbát megér! Nekem az örök forgolódónak bejött...:D

      Törlés
  3. Lehet be kéne szereznem egy ilyet, nekem nagyon nehezen megy az elalvás. Teliholdkor meg pláne. :/ Nem is egyszer volt már olyan is, hogy 0 perc alvással mentem el suliba.

    VálaszTörlés
  4. Nekem nagyon régóta van alvás zavarom, én túl vagyok a xanaxon és társain is, de ez még nekem is bevált!!!:) Mindenkinek tudom ajánlani:)

    VálaszTörlés
  5. jól hangzik,főleg hogy "szelleműző" :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom a gyerekek miatt kapott ilyen nevet, de nagyon kis ötletes, nem? :)

      Törlés
  6. Egy ilyet én is beszerzek!Sokat forgolódok este én is az ágyban és mindig kb. a bárányokat kezdem el számolni. :) Köszi a hasznos tesztet!

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!
    Nagyon örülök, hogy tetszett sokatoknak! :) Pedig félve raktam ki, hogy ilyen dedós módszerekkel mit akarok....
    Szerintem 1 próbát mindenképp megér, én megszerettem nagyon! :) Sok sikert minden új próbálkozónak!

    VálaszTörlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com