2013. április 28., vasárnap

Gliss Kur Hair Repair with liquid keratin complex-Teszt

Sziasztok! 
Már megint sikerült kicsúsznia a talajnak alólam, ami nem feltétlenül rossz, hiszen tudjuk, hogy teher alatt nő a pálma. De szörnyen röstellem, hogy a következő pár hét így fog kinézni a saját nyugalmam érdekében is. Nem leszek egy termékeny blogger-mondjuk ki. Ennek ellenére a minőségből nem szeretnék leadni, úgyhogy lesznek posztok, csak ezek a heti 2-3 agymenés helyett, lekorlátozódnak egyre. Vagy kettőre, hogyha Rátok is számíthatok valamiben!

Most pedig, húzzunk bele, és kezdjünk is bele a mai bejegyzésem tárgyába! Ha jól emlékszem ilyen témát, még úgysem annyira boncolgattam a blogon, így éppen itt az ideje ilyesmire is szentelni pár percet az életünkből! Az, hogy a mai teszt alany ő legyen, most pukkadt ki 1 képzeletbeli buborék formájában a fejem fölött, amikor egy beadandóm írása közben oda mertem sandítani a fésülködő asztalomra. Leesett, nagyot koppant!

Gliss Kur Hair Repair with liquid keratin complex
Már a név is elég sokat sejtető, volt is már Gliss Kur termékem, csak általában mindig a lila vagy a rózsaszín darab landolt a kosaramban. Mivel akkoriban nem találtam egyiket sem az Auchan polcain kutakodva, gondoltam jön velem ő, majd lesz valami. Lett is valami, csak nem éppen az, amire számítani merészeltem!

Általános tudnivalók
Űrtartalom: 200 ml
Csomagolás: átlátszó műanyag flakon
Kiszerelés: pumpás 





Ár: 1200-1400 HUF körül, akció nélkül
Leírás: szálkásodásra hajlamos loboncra ajánlják
Extra: 7 ápoló olajat is tartalmaz a termék 

Használat: Permetezd a hajadra, majd fésüld ki! NEM kiöblítendő termék! (Száraz és nedves hajon is használható!) 

Tapasztalatok: 
Mint már említettem, előzőleg is volt már szerencsém a Gliss Kur kifésülő spray-kel, de ezzel a fajtával még nem boronált össze a sors, idáig. A 7 ápoló olaj meghozza a hatását, ugyanis ha túl sokat sikerül a sörényre permetezni, akkor 1 nappal lerövidül a hajmosási procedúrám- ezért bevallom, nem jár piros pont. Nem szeretek azon filozofálni, hogy most túl kevés vagy túl sok valamit fújok magamra.
A kifésüléssel is vannak gondok, már ami az ígéreteket illeti, biztosan! Azt írja a kis címke, hogy permetezzem a hajamra, majd állhatok is neki fésülködni. Na de ez azért koránt sem így működik, hogy hipp-hopp! Általában várni szoktam 1-2 percet mielőtt kifésülöm a hajam vele, és úgy már tényleg többnyire hatott, könnyebben fésülhetem ki a hajamat vele. A nagyobb gubancokkal viszont nem fog csodát tenni, ott azért elkél egy kis segítség, könnyítés már eszközökkel (kéz-láb-kibontó fésű stb..).
Illatra egy kicsit barackos-citrusosnak érzem, ez azért pozitívum, főleg az előző tesztalanyomhoz hasonlítva (Syoss hővédő spray).


A hajam nem annyira szálkás ez kétségtelen, mert csak kb. hajszárítóval ártok neki, ha ártok. Viszont aki intenzíven vasalja a haját nem hiszem, hogy ennyire beválna, hacsak nem használ mellé hetente legalább 1 alapos tápláló pakolást.
 Ennek ellenére jó terméknek tartom, az ára egy kicsit borsos ugyan. Viszont, nem az én világom, úgyhogy az elkövetkezendőkben már tényleg valami gyerek kifésülő spray után fogok nézni. Azokban valószínűleg nincs annyi káros anyag, vagy csak nem mernek bele annyit rakni. Ilyen témában szívesen veszem a javaslatotokat, főleg a DM-ben,Rossmann-ban megtalálható termékek érdekelnének.

Ti milyen hajkifésülő terméket használtok? 

6 megjegyzés:

  1. nekem a Schauma Selymes Fésülés spray a Schwarzkopf-tól vált be legjobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök! :) Már csak én keresem a magamra valót akkor! Legközelebb, talán több szerencsével! De köszi a tippet! Megnézem, és majd a pénztárca is dönt! :)

      Törlés
  2. Én imádom a Gliss Kurt, de sajnos eddig csak a rózsaszín termékcsaládot próbáltam, viszont azzal teljes mértékben meg vagyok elégedve.
    Nekem nem gubancolódik a hajam szerencsére, de legközelebb szeretnék kipróbálni mást is a Gliss Kur-tól.
    Az ára szerintem ilyen helyeken, hogy DM, Rossmann eléggé húzós, főleg ha egy 250 ml-es sampon kerül közel 1000 forintba, de ha pesti vagy tudom ajánlani az Ázsia Centert, én onnan szerzek be ilyen dolgokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én Auchanból vettem ezt a fajtát, de láttam hogy a drogériák polcain is vannak ilyen készítmények, sőt sokszor gyerek verziók is. Mivel a környezetemben nincs ilyen viszonyítási alap ezen a téren, ezért kértem, hogy ilyen helyekről ajánljanak, mert akkor célzottan beugrok és megveszem. Auchanba már sajnos nem igen járok, mert nagyon el lett rontva szerintem ez az áruházlánc, egyre gyérebb a választék ilyen téren. Múltkor, legalábbis nagyon le volt fosztva minden, ezért se merek rá alapozni.
      Sajnos, az Ázsia Center nagyon kiesik a hatáskörömből, de már voltam ott! Sőt, ha minden jól sikerül, nyár elején eldöcögök oda is! :) Bár, nem mindenben ilyen megbízhatóak...A mosóporokat ha jól tudom néhány esetben fűrészporral higítják, vagy az ilyen mosókapszulákba olyan dolgok vannak, amik csak jobban kiszívják a ruhák színét. Ezért csak félve merek ilyen helyekről bármit is vásárolni. Ha olcsóság, akkor nálam inkább Auchan, Tesco, Interspar. Attól függően mi akciós éppen!
      Köszi, hogy írtál!

      Törlés
  3. Én ugyanezt vettem meg a rövid, de elől töredezett hajamra. Nagyon reménykedtem benne, ugyanis ott elől, ahol vasalom a hajam, nagyon töredezett. Kb. 1-1,5 hónapja használom, de semmi... jó az illata és kész :/ Egy helyi kis boltba vettem 800 Ft-ért, annyiért még belefért. Most is használom, de csak akkor fújom a hajamra, ha már mindennek kész vagyok. Csak hogy jó illatú legyen a hajam :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És be tudtad lőni, hogy milyen illata van? :)
      Illatra tényleg jobb, mint egy átlagos termék, kár hogy nem tud valamivel többet...De nincs elveszve semmi, keresgélek tovább! :)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com