2013. augusztus 4., vasárnap

Kérdőívezés II. Még mindig a szimpla kérdések

Sziasztok!

Múltkoriban, a kérdőívezés első részének az eredményeit mutattam meg Nektek. De kettészedtem még a szimpla kérdésekkel teli részt is, hogy ne legyen olyan tömény végigolvasni.

A következő kérdés egy összetett kérdéssor volt, ahol a fontosságot próbáltam lemérni, nem csak erre az oldalra hanem úgy általánosságban, a Ti blog olvasási szokásaitokra voltam kíváncsi.  Tehát, itt az volt a kérdés, hogy mennyire tartják a látogatók az egyes dolgokat fontosnak egy oldal életében, lássuk a pontokat, amik a következők voltak:

Mennyire fontosak a számodra a következő tulajdonságok, amikor egy blogot meglátogatsz?

 Szerkesztő és annak stílusa

Ahogyan láttam, sokatoknak fontos az, hogy egy szerkesztőnek legyen stílusa. A nagyon fontos-fontos szavak között cikáztak leginkább a szavazatok. Felhívtam a figyelmetek, hogy a stílus nem feltétlenül azt jelenti, hogy az adott szerkesztő csupa báj és kedvesség, hanem inkább másra gondolok, ezt remélem senki sem felejtette el a szavazás során! :)

Az oldal kinézete
Sokaknak fontos a kinézet, ahogyan számomra is. Volt olyan, hogy azért nem követtem be a blogot, mert olvashatatlan volt a számomra. Nyilván nem csak ezen múlik minden, de hiába tartalmasak a posztok, hogyha a külcsín elijeszt és olvashatatlanok a menük. Vagy az is megeshet, hogy túl díszített a kinézet és egyszerűen már zsúfolt hatást kelt az egész. Ahogyan én észrevettem, az olvasók jobban szeretik az egyszerűbb kinézeteket, amin könnyű elkoordinálni minden tekintetben (keresés, menük stb..).



Az oldal szakmaisága
Kényes téma, nem is nagyon tudtam, hogy biztosan jó ötlet-e ilyesmire rákérdezni, mert van akinek ez csak egy hobbi, nem szakmabeliként tekint magára, de aztán mégis csak beadtam a derekamat. Ketten ezt tartják a legfontosabbnak, ennek ellenére sokan jelölték be a nagyon fontos-fontos varációkat is, ami jó fényt vet az olvasókra, szerintem.


Az oldalon található személyesebb posztok
Ez is egy érzékeny téma lehet, főleg egy beauty blog életében. Van olyan, aki szerint helye van a személyesebb posztoknak, van aki ki nem állhatja ezeket és füsttel-tömjénnel-vasvillával tiltakozik ellene. Olyan válasz nem jött, hogy bárki ezt a legfontosabbnak tartaná, ami megállja a helyét, elvégre egy beauty blogot tényleg nem a személyessége (nyaralási beszámolók,lelkis témák) miatt kell(ene) nézni. Az, már egészen más, hogyha úgy vesszük górcső alá a blogvilágot, hogy a személyesebb posztok alatt azt nézzük, hogyan viszi bele magát az író a bejegyzésekbe. Mert annak tényleg van helye, hogy egy kis humort belevisz az ember, vagy vannak jól megszokott érdekes szófordulatok amiket csak Tőle olvashat az ember fia-lánya. Ezt a kérdést egyértelműbben is jelezhettem volna, elnézéseteket kérem, hogyha bárkit is megtévesztettem!


Életképek
Nagyon meglepődtem itt is, mert nagyon sokatok nyomott a fontos kategóriára. Egy kicsit reality show formát tudok felfedezni, mert ez tényleg olyan, hogy az emberek szeretnek bele lesni mások életébe. Ez a közönségnek jó, de annak aki a  blogot vezeti, nem biztos hogy csak pozitívumokkal jár. Az életképek fontosságát én sajnos nem tudom felmérni/felérni, de ezt olyan nem is értheti akinél csak kétszer volt ilyen bejegyzés, és egy alkalommal 1 nyaralásról szóló, semleges képválogatást kitett. Amikor elkezdtem instázni, már akkor éreztem, hogy gond van azzal, hogy folyamatosan mutassam a képeket, készítsem őket, rendszerezzem és ez nem én vagyok teljesen, így fel is függesztettem ezeket a havi összefoglalókat. Ahogyan láttam, Ti sem szerettétek őket. Legalábbis a negatív szavazatok mindig jöttek, ebből erre mertem következtetni. Ennek ellenére a jobban sikerült, semleges, nem engem ábrázoló képekből szívesen mutatok, hogyha érdekes helyen jártam.
Ahogyan én észrevettem, sokat számít, hogy ki az, a bloggerek közül, aki ilyen bejegyzést készít. Aki igényes, nem tucat munkát ad ki a kezei közül, annak biztosan a képeiért is oda lehet a közönség, nem csak az írásaiért. :) Sokan nyomtak a néha fontos-néha nem opcióra, ebből engedtem erre következtetni.


Frissítések gyakorisága
Ez egyéni preferencia kérdése is. Van aki hétköznap is ráér netezni, van aki majd meg szakad, így annak jobb, hogyha a blogger annyira nem aktív, elvégre akkor nem sok mindenről marad le. Szerintem olyan tekintetben fontos ez az egész, hogy ne kényszerből szülessenek a bejegyzések és azért érződjön rajtuk, hogy a blogger is legalább olyan örömmel írta meg a posztot, mint amennyire az olvasók várták azt. Bennem is van, ami több hétig érik, mire kibukik.
Természetesen a folyamatos jelentkezés fontos. Nem szabad játszani az olvasókkal, hogy hol van a blogger, hol pedig nincs és eltűnik, mint szürke szamár a ködben. Ha tudom, hogy fasírtban vagyok, én is inkább szólok, hogy ez és ez van. Eddig talán egyetlen egy alkalommal nem készítettem külön bejegyzést, csak jeleztem hogy sok a dolgom. De egy hét kimaradás nem kell(ene) földhöz verjen senkit, mert az tényleg nem sok idő, jöhet váratlan probléma is ilyenkor. Viszont egy több hónapos szó nélküli eltűnést megcsúfolásnak érezném az olvasóimmal szemben.



Nyereményjátékok az oldalon
Itt is meglepődtem, mert valahogy azt hittem többen fognak a fontos opcióra klikkelni. Szomorú is lettem volna, hogyha valaki azt írta volna, hogy ez a legfontosabb a számára...Ott már úgy érzem, tényleg gond lenne. A többség válasza viszont megnyugtatott, hogy ez kevésbé fontos, így azért már helyre állt a világ. Mondjuk, sokszor hangoztattam, hogy szerintem nem fontosak ezek a dolgok és nem is szeretném, ha emiatt olvasnátok az oldalt. Remélem, ebből átragadt valamennyi a látogatóimra/olvasóimra is. Vagy, alapból ilyen jó hozzáállással rendelkező olvasóim vannak  aminek szívből örülök!



Ezután arra voltam kíváncsi, hogy szerintetek mennyire felel meg az oldal, a Ti általatok támasztott követelményeknek.

Szerinted mennyire felel meg az oldal a fent említett szempontok valamelyikének?
Pozitívan csalódtam ismét, hiszen itt a többség, egy hajszállal ugyan, de meg van elégedve ilyen szempontból az oldallal. Egy ember van, akinek egyáltalán nem felel meg, de ilyen előfordul. Nem lehet mindenkinek megfelelni, mindenesetre remélem azért ő is talál valami  számára értékes témát az oldalon.


A következő 2 kérdést egy kalap alá veszem:
Az érdekelt, miért nem követtétek be az oldalt, vagy miért nem nyomtatok még a tetszik gombra a Facebook esetében.
A többség persze feliratkozott az oldalra, de van aki a lustaságra, van aki egyéb más dolgokra hivatkozott.
A Facebook esetében már más a helyzet, mert van aki senkit sem követ, van aki pedig az előző negatív tapasztalatai miatt inkább már nem is lájkol Facebookon, persze a lustaság itt is fellelhető. Ennek ellenére igyekszem én is aktív felhasználó lenni és mindenféle frissről tájékoztatni Benneteket, vagy éppen más infókat is megosztani, hogyha úgy hozza a sors. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, mert sokan vannak, akik nem szeretik, hogyha az üzenőfalukat piszkítja a számukra felesleges poszt. Van aki le is iratkozik, aki ilyet tapasztal, van aki meg így érzi közelebb magát az oldalhoz, vagy a bloggerhez. Tele spammolni nem szeretném az üzenőfalát senkinek sem, ennek ellenére az utóbbi időben egyre aktívabb vagyok Facebookon (is). Sajnos, nem sok pozitív visszajelzést kaptam ezzel kapcsolatosan.

Elég sok érdekes dolgot tudtam meg a kérdőívezésnek köszönhetően, már a szimpla válaszokból is. Már csak a véleményezések értékelése és megválaszolása van hátra, ami még nagy meló lesz, de bízom benne, hogy azzal is tudok jönni. Nem tudom, hogy a mostani eredmények jónak számítanak-e vagy sem, de nagyon örülök hogy többen vettétek a fáradtságot a kérdőív kitöltéséhez! 

Ha van észrevételetek a kérdőívvel kapcsolatosan, vagy a kérdéssekkel, esetleg valamit kihagytam, nyugodtan szóljatok, koppintsatok az orromra! 

Addig is kíváncsi vagyok a véleményetekre is: 
Mit gondoltok a kérdőívezés eredményeiről? 

    

2 megjegyzés:

  1. Szerintem hasznos volt, vissza olvastam azóta a másik ilyen felmérést. Nagyjából egyet is érték. Annyiban talán más a véleményem hogy ha valakinek nem annyira "igényes" a blogja attól még olvasom :) nekem a külső annyira nem fontos blogok esetében. Lehet azért mert az enyém is túl egyszerű. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy így gondolod! Remélem a legközelebbi kérdőívezésben a Te véleményedet is olvashatom, hogyha esetleg eddig nem vettél benne részt! :)
      Nekem sem kell nagyon igényes blog, depl. fekete háttérhez ne rikító rózsaszín betűket használjon valaki, mert az sokat tud rontani az olvasási élményen. Az egyszerű design-okkal semmi bajom nincs!

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com