2013. szeptember 15., vasárnap

A kívánságlista 1 része kipipálva: Carmex Cherry, Catrice és Lovely

Sziasztok!

Biztosan emlékeztek, hogy volt egy olyan bejegyzés az oldalon, hogy mi az amit szívesen látnék a polcomon. Igaz, akkoriban nem soroltam fel mindent, főképp azért mert mindenféle apró cseprő dolgokkal nem akartam a helyet foglalni az éterben, másrészt pedig, nem akarok telhetetlen lenni. Viszont, az utóbbi időben, na jó, rövid 2 hét alatt, pár kicsi "álmom" valóra vált. Hogy ebbe mi tartozik bele?


Carmex Cherry ajakbalzsam
El sem hittem, amikor a kedves ismerősöm előttem lengette meg. Jó, ez igazán gyermeki viselkedés lehet, gondoljátok Ti, de nagyon sokáig vágytam rá, Ebay-ről meg nem igazán érte volna meg rendelni, más cseresznye imádót meg nem sikerült még magam mellé beszervezni. Az illatot egész biztosan így képzeltem el. Az ápoló hatásáról még nem akarok nyilatkozni, mert még próba stádiumban van. Elfogult meg nem akarok lenni, nem venné ki jól magát.


Catrice All Matt Plus Shine Controll alapozó
A Max Factor alapozó(i)m az utolsókat rúgják, féltem hogy hoppon maradok, hogyha arra kerül a sor. Az elődjét feltétlenül ki akartam volna próbálni, de a 600 HUF-os vásáron elkapkodták előlem, így akkor szomorúan konstatáltam, hogy én ezt benéztem.
Vikinél olvastam erről az alapozóról először és elvileg ez a réginek a felújított változata. Kapva kaptam az alkalmon és most a magaménak tudom. Szerintem életem első olyan alapozója, ami keverés nélkül illik a bőröm színéhez. Ez eddig meg alapozza a jó kapcsolatunkat, de hogy később mi lesz, majd az idő és a teljesítménye eldönti. De róla mindenképp szeretnék 1 külön bejegyzést, remélem Ti is!

Baltic Sand
Beszereztem életem első homokhatású lakkját a Lovely-tól. Rájöttem, jobb lett volna ha rögtön megjelenéskor csapok le rá, de sajnos vagy nem volt a pulton, vagy pedig éppen mással küzdöttem, és nem tartottam volna fair dolognak, hogy 1 körömlakk legyen a legnagyobb gondom. Ez a kívánság is kivárta a sorát azért. :) A kéket még szívesen kipróbálnám, ha lesz rá lehetőségem, igyekszem élni vele, ha nem, akkor sem törik bennem össze egy világ. Az árkategória mindenképpen barátságosabb, mint az általam eddig hallott lakkoknál. Most úgy tudom, hogy a Moyra is beszállt ebbe és igyekszik felvenni a versenyt a homok hatású lakkok terén. Még nem próbáltam őket sem, de nagyon örülök, hogy egyre elérhetőbb áron és közelségben kerülnek ezek a dolgok az emberek elé.

Na de elég is legyen az örömködésből, most főleg az érdekelne, hogy: mik voltak a Ti kívánságlistátokban és hogy mit sikerült belőlük megvalósítanotok az utóbbi időkben? Minden egyes pontot sikerült betartani? Vagy van ami azért Nálatok is kimarad?  
    

9 megjegyzés:

  1. holnap megnézem én is a lovely pultot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá, remélem sikerrel jár mindenki! :)

      Törlés
  2. OO de jó neked, sikerült lecsapnod a narancs baltic sandjára, nálunk még mindig készlet hiány van :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húha. :S Nekem is szerintem épp szerencsém volt, hogy kitették. Én a Westendben lévő Rossmannban vettem, ott amikor voltam még volt vagy 3 ilyen és 2 kék, meg egy tán sárga is. Kéket azért nem hoztam, mert puding próbája az evés, nincs értelme betárazni, ha tegyük fel mégse jön be az ilyen féle-fajta lakk..:S Folyamatos csekkolás, esetleg érdeklődés, hogy mikor lesz feltöltés, mást nem tudok mondani! :(

      Törlés
  3. Kíváncsi vagyok erre az alapozóra, mert lassan vennem kell újat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is, de remélem akkor időben fog érkezni a beszámolóm róla!

      Törlés
  4. Kíváncsi vagyok mi a véleményed a Carmex-ről én is kaptam egyet nem is olyan rég, bár még nem próbáltam ki :) Annak idején nekem sikerült beszereznem mind a három sand lakkot, szoktam nézni az állványokat és a megjelenés óta én se láttam, hogy mind a három színből lenne, valamelyik mindig hiányzik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És miért nem használod? Nekem amióta megvan, szinte csak azután nyúlok, vagy az originalért.
      Sajnos a polcok feltöltése nem a drogériák erősségei közé tartozik. De árut szerintem kapnak, csak valószínű a dolgozók felvásárolják, mielőtt kipakolják teljes egészében őket a polcokra. A polcokra sokszor csak a maradék jut el, főleg ha akciók vannak...:(

      Törlés
    2. Van még YR ajakápolóm amiben már nem sok van, aztán gondoltam előbb elhasználom azt mielőtt a Carmex-be belevágnék :) Egy jó ideje tudatosan figyelek arra, hogy mindenből csak egy dolgot használjak, pedig régen nem ez volt jellemző, vagy 4 ajakápoló volt nyitva, meg 3 testápoló meg radír meg minden ilyesmi, aztán jó egy éve már tudatosan használom a dolgokat, nem pedig össze-vissza kenegetem magam :D
      No igen, akciónál még veszélyesebb a dolog :S

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com