2014. január 4., szombat

Önreklám: Az oldal új és régi elérhetőségei

Sziasztok! 

Engedjétek meg, hogy a sok tesztes és körömlakkos bejegyzések után, egy kicsit másabb, inkább önreklám szagú bejegyzést is írjak. Ebben szeretném felhívni a figyelmeteket az oldal egyéb platformjaira, na meg, amióta ezt nem tettem meg, bővült egy kicsit a kör. 


Ami újdonság, az az, hogy újra csináltam Instagramot, remélem ez hosszabb életűnek ígérkezik, mint a legelső volt. Legalább a képek változatosabbak és több is van fent, mint a múltkoriban, ugyanennyi idő után. Ha van kedvetek, kövessetek. Bár a képeket láthatjátok itt bal oldalon is, egy kis vetítés formájában is. 


Amit nagyon utáltam régen az a twitter, de néha jól esik tudatni a világgal, hogy majd felrobbanok, vagy hogy éppen jól indult a 2014-es év. És inkább itt rakom ki, mint a Fácsén, utóbbi nem erre való, még ha 10 emberből 9 nem a megfelelően használja azt a platformot. 
Itt tudtok elérni: https://twitter.com/andus0626

A kisebb újdonságok, és nagyobb aktivitások után, persze ott van még a folyamatosan üzemelő Facebook oldal is. Szerintem érdemes ide kattintani, mert ha több napos szünet áll be a tanulás miatt, akkor mindig itt jelzem az adott szituációt. Ide már külön bejegyzést szégyellnék egy kicsit írni, ilyen "apró" dolog miatt. Ennek ellenére meg, Titeket sem szeretnélek palira venni, hogy csak várjatok valamilyen bejegyzést. Na és persze, néha előnyökkel jár az, ha valaki Facebook-lájkoló, hisz' megesett már olykor-olykor, hogy az illető(k) választhattak hogy mely bejegyzés kerüljön ki előbb. Akinek van hasonló attitűdje és szívesen választana, annak meg ezt kár kihagyni!
Link a Facebook oldalhoz: https://www.facebook.com/szepsegcsakneked 
Arra viszont ügyeljetek, hogy a Tetszik után, állítsátok be, hogy a hírfolyamban jelenjenek meg a bejegyzések az oldalról! Nagyon kellemetlen, hogy a Facebook borsot tör az orrunk alá azzal, hogy csak a tetszikelők X %-a éri el a bejegyzéseket automatikusan. Holott, egy kis figyelmességgel megoldható az egész probléma! :) 



Bloglovin'-on is fellelhető vagyok. Vész esetén, ezt ajánlom mindenkinek, főleg ha majd tényleg leveszik a GFC-t a repertoárból. Ameddig meg van, addig örüljünk neki! :) 

Ask.fm-en szintén garázdálkodok, bár úgy vettem észre, hogy azt nagyon sok kérdező inkább balhézásra használja, vagy éppen másokat összeugrasztani, mintsem arra, hogy valami értelmeset kérdezzen, vagy éppen segítséget kérjen az adott személytől. Így, nem tudom, mennyire merjem ajánlani Nektek, de szerintem, az én látogatóim, ennél sokkal normálisabbak, és nem kell amiatt szégyenkeznem, hogy tényleg bármit helytelenül használnának! :) 

Na és persze itt oldalt, megtalálható a jól megszokott GFC is. Ha van kedvetek, akkor ezen a formán is feliratkozhattok, talán a legcélszerűbb, ha az ember sokat van a bloggeren és a pontos,gyors új bejegyzések/posztok megjelenítését szereti. Nagy kár, hogy el kell tőle búcsúznunk egyszer! 

Végül, de nem utolsó sorban, pedig az oldal e-mail címe is itt van, de az szinte minden bejegyzés végén felbukkan, így remélem, aki szeretne valamit, az már kívülről fújja azt! :) 

Megköszönöm, ha csatlakoztok valamelyik népszerű követési módhoz, én nagyon örülnék neki a új év alkalmából!:) 

     

2 megjegyzés:

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com