2014. január 26., vasárnap

Visszaemlékezés az elmúlt 2 hétre I.

Sziasztok!

Lehet ez is egy olyan hóbort lesz a blogon, amit idővel abbahagyok, de sebaj, idővel úgyis eszembe fog jutni. (Vagy verjétek le rajtam, hogyha úgy adódna, hogy elfelejtem, és 2 hétnél tovább egy nyikk-nyakkot sem hallotok rólam.)

Szóval, az a nagy helyzet, hogy néha elgondolkodom, hogy ki is van itt, és ha még itt is van valaki  olvas, vajon vissza szokta-e olvasni a régebbi bejegyzéseimet? Vagy mindig csak az aktualitás az, ami számít? A keresésekből sokszor az jön le, hogy a hajnövesztés a mindene azoknak, akik ide tévednek, de szerintem ez koránt sincsen így, hiszen elég kreatív és ügyes ötletet adó társaság vagytok, ezt eddig már számtalanszor bizonyítottátok ötletelés, kritika formájában is.

Visszakanyarodva az eredeti témához, az jutott eszembe, hogy lehet jó lenne néha visszanézni, hogy mik kerültek ki a blogra az elmúlt X hétben. Bár lehet ez is olyan hosszú életű lesz, mint a Mit használtam a héten c. szekció (Na most kéne jól a kezeimre csapni, hogy hogyan volt pofám ennyire elfelejteni ezt a kis sorozatot, pedig látszólag szerettétek! Bocsánat, állok is neki mindjárt fotózni!).

Na de, most már tényleg visszatérve az eredeti témához, szerintem jó lenne, ha maradna nyoma annak, hogy mi történt a bloggal X hét alatt. Vagyis 2 hetente... És ne felejtsétek el annak a lehetőségét sem ilyenkor, hogy ez nekem is egy visszajelzés ám ha újranézem a bejegyzéseket, mert legalább joggal tudtok leütni egy bunkóval, ha valamit elfelejtenék most már a megígértek közül. (Bunkót nem is kell keresni, van elég a Széna téren- szól a vicc a Comedy Centralon egy jó ideje, ha-ha, a Humor Heroldság ma nagy teret nyert bennem.) Ráadásul nem titkolt szándékom is van ezzel...Szeretném nagyon, hogyha egy új látogató keveredik a blogra, akkor ne csak az aznapi bejegyzés alapján vonjon le konzekvenciát rólam, a blogról, hanem egyszerűen hagy ajánlhassak a figyelmébe más bejegyzéseket is, amiket én írtam. Hátha még jobban megjön a kedve ahhoz, hogy visszatérő vendég legyen! Így bele is vágok abba, amibe szerettem volna: értékelem, bemutatom az elmúlt 2 hét bejegyzéseit. 

Azt kell mondjam, szerintem ez egy viszonylag termékeny 2 hét volt. 8 bejegyzés került fel a blogra, szerintem elég sok kategóriát érintettem, hiszen volt szó körömlakkról, amit megmutatásra hoztam, voltak terméktesztek is és voltak ajánlók is, na megy egy kis kakukktojás a nyereményjátékos véleményezősdiből visszamaradva, amivel már rég lógtam Nektek. Csak a vizsgaidőszak csúnyán bekavart.

A sort 2014. január 12-vel kezdem, amikor két bejegyzés látott napvilágot. Egy 2014 elfogyottjai I. széria, illetve egy Golden Rose lakk később. De utána sem tétlenkedtem, mert ezeket a következő héten a Glitteres fedőlakkok amik a birtokomban vannak c. bejegyzés követett. Ezután pedig egy elég régi motoros terméket mutattam be (nem is értem miért ilyen későn?), a NYC szemhéjtus személyében. Majd következett egy kisebb, gyorsabb bemutatás az Avon cukrozott szilvás szettjéről, aminek a testpermete még mindig nagyon bejön és egyelőre esélyesnek látom a január kedvencei posztban lévő szerepléshez is!
Más vizekre eveztem a nyereményjáték véleményezősdi eredményeivel, reflektáltam az észrevételeitekre, de ha megfogalmazódott azóta Bennetek is valami, akkor azt nem muszáj magatokban tartani! :)

A mostani hét nyitánya a Balea korrektor volt, ami egy elég nehézkes korrektor, de az áráért és a kezdeti fedéséért szerethetőnek találtam.

Mivel ajánló is régen volt, pláne ha a blogos kategóriát nézzük, bizony bemutattam nektek Pinkhiena, azaz Flóra blogját is, ahol egy egészen tehetséges leányzóval ismerkedhettetek meg a sorokon és a képeken keresztül. Mára pedig, még az ajánló kategóriához hozzácsapódott egy kisebb bemutatás a Cafe Frei kávéház láncról, ahol mostanában elég sok időt töltöttem. De ez nem fizetett hirdetés volt, egyszerűen szerettem volna, ha másokban is eloszlatom azt a tévhitet, amiben én voltam, miszerint ez a kávéház drága, puccos, és megfizethetetlen. Közben erről szó sincs!

Remélem tetszik ez a kis összegzés Nektek is, és bízom benne, hogy a későbbiekben is lesz időm ilyesmit írni! Jut eszembe, kéne egy blog-notesz, mert elég sok minden kavarog a fejemben, ami már szerencsére nem lüktet a sok befogadott információ után. Jelentem, hivatalosan is letudtam a vizsgaidőszakot!

4 megjegyzés:

  1. Tetszik ez az összesítés, ha valamiről véletlenül lemaradtam, itt meg tudom nézni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, ez a funkciója is él természetesen! ;)

      Törlés
  2. rendszeres olvasóknak uncsi...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, sőt biztos. De úgy gondolom, nem csak rendszeres olvasók járnak ide. Akinek unalmas, az pedig nyugodtan ki tudja hagyni, nincs belőle abszolút sértődés! :)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com