2014. február 11., kedd

Visszatekintés az elmúlt 2 hétre II.

Sziasztok! 

Kicsit késtem, tudom, de nem akartam megszakítani meg tologatni ezt az újdonságot. Pláne, hogy új bejegyzéssorozat a blogon, milyen már, hogy itt el sunyiskodom, majd az első kis bukkanó után feladom, vagy elfelejtődik. Na, azt már nem! 


Mit ne mondjak, meglátszik ám ez a félévkezdés a blogon is, hisz' a bejegyzések száma igencsak megcsappant pont ebben a két hétben. Ami nem feltétlenül baj, mert legalább én sem tudom túlagyalni a dolgokat addig is. De, azért történtek dolgok a blog életében. Kezdve egy Ebelin körömlakklemosó bejegyzéssel, ami szerintem egy No.2 a régi, Essence epres-vaníliás változat mögött, szorosan trappolva. Igaz, mivel acetonos, így igencsak kinyírja a körömágyat, de legalább használ és gazdaságos is, locsolni nem szükséges! 



Őt követte egy kis picsogás a részemről, amit a visszajelzések hiányának és a magamhoz való fejlődés hiányának tudtam be. Vegyesen érkeztek a vélemények, bár örülök, hogy legalább csak 1 leharapom a fejed stílusú vélemény akadt, ahhoz képest nagyon türelmesen fogadtátok az eszmefuttatást, amit köszönök is mindenkinek, még annak is, aki levelet írt, külön emiatt! 


Újult erővel vágtam bele a vélemény alkotásba, egy régen várt bejegyzéssel a blogon, mégpedig a Balea Professional család samponja és balzsamja volt a fő vonal. Ha nem felejtem el, készítek egy összehasonlító bejegyzést is egy másik koffeines samponnal. Remélem, a hasznotokra válhat az is! 
Mivel egy hónap nem múlhat el körömlakk nélkül, a sort a Golden Rose Holiday 55-ös lakkjával folytattam, amit már azelőtt is láthattatok egy januári szerzeményes bejegyzésben. Ideje volt már azt hiszem, valami nyomot hagyni róla! 




Végül, de nem utolsó sorban, mivel a január véget ért, sort kellett keríteni a havi kedvences bejegyzésre is, csak egy kicsit később forrta ki magát a dolog, annyira későn eszméltem rá, hogy bizony február van. Borzalmasan kezelem az idő-tér-iskola szentháromságot most. Minden kezdet nehéz szokták volt mondani....de, hogy valakinek örök idők óta az, na az teszi fel az i-re a pontot. Meg a Tippmix. 


A blogbejegyzések külseje pedig egy kicsit változott a blog kicsapongás/picsogás után. Sokkal jobbnak és teljesebbnek érzem így a bejegyzések kinézetét és hangulatát. Habár, a kezdő fejlécen fogok még vékonyítani, mert olyan nagy lónak hat ez az egész, feleslegesen a cyber teret nem pocsékolom, meg azért Ti se görgessetek túl sokat. 





 Nektek mi a véleményetek róla? Maradhat, esetleg kellene rajta alakítani? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com