2014. március 23., vasárnap

Heti illatfelhő I.


Sziasztok!

Arra gondoltam, hogy egy hétig végig követem hogy milyen illatokat is használtam az adott periódusban. Már csak azért is, mert elég sokféle parfümöm van, és érdekes lehet hogy egy hangulat mégis mennyiben befolyásol, másrészt pedig, hátha valakiben megmozgathatok valamit.

Hétfő
Nehezen indul a hét első napja. Egy régi, ősmotoroshoz nyúltam, ami az Adidas Fruit Rhytmnevet viseli. Új hét, új élmények, én úgy voltam vele, hogy legyen valami régebbről is.

Kedd
Zümmög a hét motorja, ez és a szerda szerintem a legpörgősebb napok akár a munkahelyen, akár a suliban is. Ezen a napon és szerdán a La Rive Magic Girl parfümjét viseltem. Annyira jó idő köszöntő, hogy ebbe próbálok kapaszkodni amíg tényleg meg nem jön az igazi jó idő.

Szerda
Ugyanaz, mint kedden.




Csütörtök
A legkeményebb napom, és ilyenkor szeretek egy jól bevált társra támaszkodni. Ez a Puma Create. A barátom kedvence rajtam, mert naná hogy az első randira is ezt sikerült magamra locsolni. Innentől meg rakhatok akármit magamra, neki akkor is ez a kedvence. 

Péntek
Közelgett a hétvége, és el is fáradtam, így reggel nem akartam túlbonyolítani a dolgokat, nem használtam semmilyen parfümöt. Végül a Müllerben csak szúrópróba szerűen megnéztem a Nina Ricci Nina illatát, nehogy az én, már régebbi darabom esetleg romlott legyen, vagy eldeformálódjon az illata, csak ezt esetleg én nem vettem észre az elmúlt idők folyamán. Itt kattant be valami, és jöttem rá, hogy ez az a parfüm, ami anno megérte az árát, mert szerintem sosem tudnám megunni. 

Szombat
A péntekből kiindulva rendesen meghintettem magam az itthoni  parfümmel, de úgy istenesen, hagy szóljon (hangosan az ének). Nem csak jó illat volt a procedúra varázsa, hanem a tartósság is, úgyhogy most megint el vagyok varázsolódva Nina Ricci, ugyan tucatparfümje által.

Vasárnap
Az Úr is megpihent ezen a napon, gondoltam én is pihenőnapnak nyilvánítom ezt a parfüm flottának. Hétvégén amúgy sem jellemző rám a parfümözgetés. Régen az volt ugyan, de leszoktam róla.

Ti is többféle parfümöt használtok egy héten? Mi az amit a legjobban szerettek magatokon? 

4 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon szépen megköszönném, ha megírnád, hol lehet olyan Magic Girl parfümöt kapni. Szép napot: Zsó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én a Rossmannban vettem, le volt értékelve a dezodorral együtt 999 HUF-ra, a karácsonyi csomagok között. De a La Rive parfümöket találhatsz a Sárkány Centerben (95-ös busz útvonalán, Felsőcsatári úton), vagy az Ázsia Centerben is. Én a másik La Rive parfümömet a Love,Dance-t ott láttam, onnan kaptam, így szerintem simán be lehet onnan is szerezni ez a másik fajtát is! Odamész egy parfümös standhoz és szerintem biztosan tudni fogják melyik parfümről beszélsz! :)

      Törlés
  2. Köszönöm szépen a segítséget, nagyon kedves vagy. Ezek szerint nem véletlenül néztek rám furán, amikor a napokban a dm-ben kerestem ezt az illatot :-) Zsó

    VálaszTörlés
  3. Basszus, elnéztem. DM-ben vettem az illatot. De az állandó termékeik között nincs benne, ezért néztek rád furcsán! :) Ez ilyen karácsonyi szett volt, leértékelve. Amúgy azért kevertem a Rossmannal, mert ott 2 La Rive parfümöt is lehet kapni 75 ml-es edt kiszerelésben, de egyik sem ez az illat, szerencsátlenségünkre. Az a lényeg, hogy: Sárkány Center, Ázsia Center. Árban olyan 1500 HUF volt 2 éve a másik La Rive parfümöm az előbbiben, azóta szerintem nem változott sokat ez az ár, sőt, szerintem aludni is tudsz majd! :) Sok sikert, remélem megtalálod majd!

    VálaszTörlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com