2014. május 19., hétfő

Az én e-könyv olvasóm

Sziasztok!

Olvasni jó. Sokáig nagy gondban voltam, annyira szerettem volna elolvasni 1-1 kötetet, sorozatot, de manapság már egy kicsit drága mulatságnak tartom azt, hogy egy könyvre 4000 vagy 3500 forintot kiadjak úgy, hogy csak egy sima lapos borítót kapok cserébe. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy megérte-e megvenni a könyvet, volt-e olyan jó, mint amit pl. elvártam volna az írótól. Vagy éppen annyira megtetszik egy könyv, hogy az egész sorozatból betáraznék, de az tízezreket kóstál, majd 1-2 évvel később potom árért meg lehet venni azt. Egy szó mint száz, már egy kicsit elegem volt.

Itt jött a képbe az újonnan felfedezett blogvilág még 2012 júniusában, ahonnan sorra néztem ki a blogokat magamnak, majd végül egy újévi, januári beszámolós poszt megerősített abban, hogy nekem igen is egy e-book olvasó kell. Szeretem a praktikus dolgokat, így nem is volt kérdés, hogy a pozitív tapasztalat elolvasása után én is megvettem az adott olvasót. Kicsit borsos volt ugyan, főleg így első nagyobb kiadásként, de abszolút nem bántam meg, mert abszolút kihasználtam már az árát, sőt!




Amiért nekem megérte:
- Kevesebb helyet foglal, főleg hogy szeretek több könyvet olvasni egyszerre.
- Egyszerű a használata.
- Nem bántja a szememet, nem fárad el ( az E-ink tinta előnyei).
- Viszonylag értékálló (Szerintem ez inkább a drágább darabokra vonatkozik.) 

Viszont sok tapasztalat, sőt már egy kis tragédia is áll mögöttem az elmúlt 1,5 év után, ugyanis már egyszer sikeresen bezúztam a képernyőjét, amit megcsináltattunk egy ismerőssel. És hát hogy mondjam finoman? Olyannyira volt speciális a képernyőcsere folyamat, hogy a lelkemre lett kötve, hogyha még egyszer valami baja lesz, vihetem ahova akarom.  
Hivatalos szervizben ahol ezt csinálták volna az alsó hangon 20 ezer forint lett volna, holott a legújabb Kindle 6 25 ezer forintba került akkoriban, így már tulajdonképp egy kis ráfizetéssel vehettem volna még egy vadonat új darabot is. Úgyhogy, vigyázzatok rá, én azóta dupla tokkal viszem-hozom, biztos ami biztos alapon!




Negatívumok:
- A képernyő könnyen sebezhetősége abszolút negatívum. Pedig tényleg igyekszem vigyázni mindenemre, még arra is, amit mástól kaptam, hát még arra, amit a saját zsebemből gazdálkodtam ki...
- PDF és más fájlokat nem jelenít meg szépen a képernyő, rosszul tördel. Erre lett kitalálva a konvertáció, ami egy kicsit körülményessé teszi szerintem. Én itt szoktam átkonvertálni a könyveket: http://ebook.online-convert.com/convert-to-mobi
A mobit nagyon sok e-könyv olvasó szereti ha jól tudom, így ha más márkával van dolgod, akkor valószínű, hogy ahhoz is passzolni fog ez a formátum. 
Vagy ajánlom a Hamster nevű programot, de én ezt a honlapos megoldást jobban preferálom, mert egyszerűbb az én számomra.A Hamster időigényesebb úgy vettem észre, volt amit nem tudtam vele átkonvertálni tökéletesen, ezért maradtam az előző megoldásnál. 
- Én ugyan cserélgetem a könyveimet, meg tök jó hogy 2 gigás a memóriája, de olcsóbb darabokban már fellelhető a memória bővítés 4-8 GB-ig. Egy drágább árkategóriás darabban ez nem kellene kérdés legyen, így ilyen téren egy kicsit csalódottnak érzem magam. Persze a 2 giga is elég sok mindenre, de a lelkivilágomnak jót tenne, ha egy jóóó darabig nem kellene azzal törődnöm, hogy: Vajon a 200. könyv felfér-e a gépre, vagy töröljek le valamit? 



Egyébként látom, hogy már lassan minden olcsóbb kategóriás darab is kezdi átvenni ezt az E-Ink tinta funkciót. Ami jó, mert régen csak a Kindle meg egy másik fajta olvasót láttam, ahol külön ki volt emelve ez a tulajdonság, holott a többi is E-Ink tintásnak látszott, de amikor nézelődtem a leírásban semmi erre utaló jelet nem találtam. Így inkább a biztosat választottam a bizonytalan helyett, ezért esett a választásom erre. Viszont, a piac azóta bővült, nagyon is. Például pont tegnap lapoztam az Auchan újságot és most 18000 HUF egy szintén E-Ink tintás e-book olvasó, így akinek legalább annyira fontos, hogy ne vagdalja szét a szemét a sok képernyőolvasás annak nagyon is tudom ajánlani ezeket a darabokat. 

Aki pedig mindent elejt, az szerintem ne dupla, hanem tripla tokkal nyomuljon. Én mindkettő tokot az E-bay elektronikus piacán találtam meg. A fekete valódi bőr, bár azóta azt is elhordtam, kicsit borsos volt az ára, de még mindig olcsóbb, mint az itthoni darabok. A másik tok pedig egy tablet tartó, ami 600-700 forintot kóstált, de én még a másik tokkal együtt rakom bele az olvasómat és majd csak azután kerül a táskám világába. Sokkal biztonságosabb szerintem így. Persze egy bombatámadástól ez sem ment meg, de a karcoktól pl. nagy védelmet jelent. 

Nektek van e-könyv olvasótok? A könyveket szeretitek jobban, vagy nyitottak vagytok erre a megoldásra is? 

Ha van kedvetek, töltsétek ki a kérdőívet az oldalról, már csak 2 kitöltő hiányzik, hogy megdöntsük a tavalyi rekordot, és nagyon boldoggá tennétek vele, hogyha ez sikerülne! :)
Link a kitöltéshez (De az oldal bal oldalán is megtaláljátok!):  
https://docs.google.com/forms/d/1nA8rIBdKImSGKt26Qr_B8ayywqviWx40Qo1qHGo-b_M/viewform?usp=send_form 
A kérdőív szombat délelőttig marad az oldalon, így ha valaki idő hiányában nem tudta kitölteni, az megteheti addig! Viszont délutántól szeretném feldolgozni az adatokat, mert tavaly nagyon elcsúsztam vele, idén meg időben szeretnék lenni! 

16 megjegyzés:

  1. Őszinte leszek, én annyira régimódi vagyok, hogy nem kellene ebook-olvasó, mert számomra annak is van varázsa, hogy a kezembe veszem a könyvet, magammal hurcolászom (ami tekintve az én igényeimet, néha igazán nehéz 800-1400 oldalakkal :D). Persze, így jóval drágább, de számomra a könyveknek van értékük, egyet sem lenne szívem eladdni a gyűjteményemből; mindegyik egy-egy emlékmorzsa, és főleg szívmelengető azokra ránézni minden nap, amiket szerettem, tetszettek.

    Megértelek téged is, de kinek a pap, kinek a papné, én maradok a papír alapú könyveknél, azoknál számomra nincs jobb ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem bírnék annyit cipelni, le a kalappal! Igaz idén én is egy 800 oldalasat cipeltem, de elegem volt már belőle a végén, és az tankönyv is volt, szóval duplán volt okom nem jó szívvel cipelni..:D

      Törlés
  2. Születésnapomra kaptam e-book olvasót (nem Kindlet, mert úgy voltam vele, hogy egy olcsóbb darab is szuper lesz, az e-inkhez viszont ragaszkodtam), és mit ne mondjak Elza azóta a legjobb barátom lett. Igen, nevet szoktam adni a használati tárgyaimnak :] Picike, a súlya sem vészes, így a táskáim állandó kelléke lett. Mindenhol olvasok, és nagyon örülök neki, hogy nem kell egy-egy nehéz könyvet magammal cipelnem.

    Itthon rengeteg könyvünk van, és a könyvek kezdték kinőni a lakást. Mióta Elza velem van, már csak olyan könyvet vásárolok, aminek szerepelnie KELL a gyűjteményemben. Például a barátnőm első önálló könyvét rohantam megvenni :] Azonban a limonádé, szódával elmegy könyvekre (amik a lelkemnek jót tesznek, de csak suttogva vallom be, hogy olvastam), na, azokra nem szívesen költök.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, erről a nevet adogatós dologról hallottam még régen, X éve egy blogon olvastam, lehet annak Te voltál a gazdája?
      Na épp ez az, az ilyen limonádé könyvekre nem szívesen költenék én sem. Jónak jók, de van amelyik borzalmas, és fájó belegondolni hogy 3 ezer forintot kidobtam az ablakon. Vannak jók is, de van ami vállalhatatlan és ha kiadó lennék ki sem mertem volna adni, nem hogy ekkora árat elkérni némelyikért. De ez már csak az én egyéni szociális morgásom...:D

      Törlés
    2. Lehet, hogy nálam olvastad, bár én nem tematikus blogot írtam/írok, hanem énblogot.

      Törlés
    3. G-Portálon voltam még akkor, ha ott volt az, akkor lehet a Te blogod volt tényleg! :) Az is ilyen személyes blognak volt mondható.

      Törlés
  3. Én Cintia Teklával értek egyet :) Én is ragaszkodom a valódi könyvekhez, aminek érzem az illatát, tudom lapozni (sőt sokszor előrelapozok megnézni, hogy hány oldalt kell még elolvasnom a fejezet végéig)
    Viszont belátom, hogy nagyon hasznosak ezek a kütyük, sőt mostanában elgondolkoztam azon, hogy kellene venni egyet, mert nagyon sok tényező szól mellette, de aztán győz a maradiságom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sokat használom tanulásra. Nem kell kinyomtatni a jegyzeteket (totál papírpocsékolás szerintem), és a szememet sem bántja a kijelző.

      Törlés
  4. Anno én is ódzkodtam a könyvolvasótól, mert jobb szerettem a papíros formátumot. Viszont tavaly tavasszal meggondoltam magam és azóta is nagyon szeretem, bár az akkor kínai helyett ma már egy Kindle-el nyomulok.
    Sajnos a mai könyvárak mellett manapság az ember már alaposan átgondolja, hogy mennyit vesz meg, ráadásul sok könyvet csak egyszer olvasunk, akkor pedig miért foglalja a polcon a helyet? Ez utóbbi főleg kis lakásokban okoz problémát (azokat a könyveket, amelyeket azóta már elektronikusan megszereztem, szépen el is adtam, vissza is jött a könyvolvasó ára :D
    A Send to Kindle programot ismered? Ha telepíted a gépedre, akkor a megfelelő formátumú könyveket egy kattintással rá tudod küldeni a gépedre, nem kell a számítógépre csatlakoztatni. Csak ráküldöd, majd wifin keresztül le is tölti magának.
    Kalibrálásra a Calibre programot használom, szinte bármilyen formátumból bármilyet konvertál (kiválasztható természeteswn). Lehet, hogy nem gyorsabb, mint az általad említett, de sokoldalú! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, sok könyvet csak egyszer olvasunk el. Bár én most elgondolkodtam azon hogy az SZJG-t újra el kéne olvasni, annyira jó volt és élvezhető! De ez kb. 50 könyvből az a 9 ami a sorozatra vonatkozik.
      Hallani hallottam már róla, de nem ezen a néven, csak annyit hogy átkonvertálva érkezik meg a könyv. De ez így nagyon hasznosnak hangzik! Kíváncsivá tettél, lehet hogy megnézem magamnak akkor ezt a programot. Csak tudjam le a vizsgaidőszakot végre.

      Törlés
  5. Nekem is lassan egy éves lesz a Kindlim, Paperwhite, nagyon szeretem. Általában olvasok párhuzamosan olvasok egyet papíralapon, és egyet az olvasón, mert mindig helyzetfüggő, hogy melyiket tudom magammal vinni (egyetemre pl. csak akkor ha csak kurzusra kell menni, reggel a kórházban nem cipelem magammal, mert féltem, stb.). Amúgy szerintem a bővíthető memória csak szemfényvesztés és semmi értelme. Erre a két gigára is felfér simán 1-2000 könyv, annál meg miért kell többet magaddal 'cipelj'?!

    Konvertálásra amúgy szerintem a Send to Kindle a legjobb (csak küldesz egy emailt a Kindled email címére, a tárgyba beírod, hogy Convert és wifin letölti). Bár ha nem valami szakkönyv, akkor akármit megkapsz a neten mobi-ban is.

    Tanulni mondjuk kifejezetten utálok rajta, ha nem nyomtatom ki, akkor inkább gépről tanulok.

    Megkérdezhetem, hogy törted be a képernyőt? Tokkal vagy anélkül? Én nagyon féltem az enyém, főleg hogy nem kemény tokja van, hanem textil, bár pluszba mindig berakom egy pufiborítékba is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1200 könyv fér rá az útmutató szerint.Csak én szeretnék mindent magamnál tartani, és nem a laptopon őrizgetni. Múltkor kaptam egy adagnyi könyvkupacot amiben 400-500 e-könyv volt, így hidd el, ki tudnám használni azt a helyet ha lenne rá módom. Csak mivel nincs, így annyival gazdálkodom, amennyivel lehet. Na meg ez az 1200 sem egy standard szám, lehet hogy kevesebb, lehet hogy egy kicsivel több, attól függ ugye milyen könyveket olvas az ember, vagy ha tanuláshoz is használja, akkor gyorsan meg tudna telni a memória.

      Tokkal törtem be a képernyőt, vizsgaidőszak közben. Nem volt még a táskám sem annyira kibélelve, csak a jegyzeteim és a számológépem volt nálam, ami azért nem olyan sok. Egyszer csak vizsga előtt kivettem hogy megnyugvásképp olvassak egy jót, és a félig betört képernyő fogadott. Úgy meg nem ér semmit a folyamat, így megnyugvás helyett idegrohamot kaptam vizsga előtt. :D

      Törlés
    2. Nekem is van 3000 könyvem a gépen, plusz még egy csomag, amiben van 5000 de azt még nem mertem betölteni Calibrebe, valószínűleg nem is fogom, mert nincs metaadatjuk és túl nagy macera lenne. :D Mondjuk az amazonos felhőben is lehet még 5 giga cuccot tárolni, az azért elég sok. Nekem csak az a pár könyv van fent, amit a közeljövőben akarok olvasni ('pár', most éppen 50 :D), plusz még angolok, általában amazonról, meg külön mappában azok, amiket már olvastam. Nem kötekedésből, csak kíváncsiságból, neked miért fontos, hogy minden könyv nálad legyen?

      Ezzel a fekete bőrtokkal törött be? Ezek szerint még ezek sem védenek olyan nagyon?

      Törlés
    3. Azt nem tudtam, hogy lehet az Amazonon is tárolni, ott már lehet elférnék akkor (végre), bár nincs olyan memória, amit én ne töltenék be. :)
      Azért fontos, hogy minden nálam legyen, mert 1, akkor a gépen végre felszabadulna plusz hely, másrészt volt már olyan, hogy 40 könyv nálam volt, bekattant valami, hogy én most olvasnék, és a 40 könyvből 10 volt elolvasott de a többi 30 között ami fel volt töltve természetesen nem volt feltöltve az az egy, amihez éppen kedvem volt. Múltkoriban meg a feltöltésnél elnéztem egy címet, és az első könyv helyett a 2.-3. rész került fel. Elkezdtem olvasni a könyvet, és valami nem stimmelt, aztán rájöttem mi az. Az ilyeneket pl. abszolút el tudnám vele kerülni, ha minden ráférne. De erről a felhős megoldásról tudsz nekem mesélni egy kicsit? Csak az amazonos e-mail címemmel kell belépni és ott feltöltögetni? És ha már nem teljesen emlékszem az e-mailre, hogyan tudom előkeresni?:D Azt hittem, csak a regisztráláskor van jelentősége annak az e-mail címnek és már nem emlékszem, hogy mivel sikerült belépni.

      Törlés
    4. Ú, én nem merném csak a Kindlin tárolni az összes könyvem, mi lenne, ha ellopnák vagy elveszne? Mondjuk amit szinkronizálsz a felhővel, az nem veszne el. Én nem használom ezt a szolgáltatást, de nagyjából látom, hogy működik. Van a Kindlidnek egy saját email címe (@kindle.com-ra végződik), erre emlékszel? Ha nem, jelentkezz be amazonra (kérj jelszóemlékeztetőt, ha már nem tudod), menj ide: https://www.amazon.com/gp/digital/fiona/manage?ie=UTF8&ref_=sa_menu_myk#pdocSettings és ott írja (gondolom, az olvasód be van regisztrálva). Ha alatta, a Personal Document Archiving-nél Enabled van, akkor akármit küldesz a Kindlidre emailen keresztül, feltölti a felhőre is. De ha letörlöd, a felhőben attól még ott marad. Fontos, hogy az amazonra regisztrált email címedről küldj könyvet, vagy hanem ugyanitt alul ( Approved Personal Document E-mail List ) állítsd be az újat is, hogy elfogadja. Csak bekapcsolod a wifit, és majd letölti az olvasódra is. Érthető ez így? Ha nem megy, szívesen segítek.

      Törlés
    5. Na ha ellopják, akkor szívből remélem hogy amit keres rajta pénzt, az koszorúra meg temetésre megy el.... ! :)
      Nem emlékszem sajnos az e-mail címre, de az alapján, amit leírtál, igyekszem betájolni magamat! Köszi, a felvilágosítást, lehet nagyban megkönnyíti az életem majd ez a felhős rendszer! :)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com