2014. május 17., szombat

High Care kozmetikában jártam

Sziasztok!

Jó pár hete egy felkeresés ért (most már azóta 2 hónapja ennek), egy úriember által, aki felkért egy együttműködés céljából. A kezdetleges koncepció pénzért írásról szólt, de ezt fajta ajánlatot vissza kellet utasítsam-immár sokadszor- és elmagyaráznom, hogy ezt a módit én miért nem tartom korrektnek a látogatókkal szemben. A meglepő az volt, hogy itt az észrevételeim nem süket fülekre találtak, és nem megsértve, orrot fennhordva folytatódott a történet, hanem meghallgattak, hogy én miben látom a hibát. Ezt nagyra értékeltem, és úgy vettem észre hogy az úriember is, mert továbbra is úgy gondolta, hogy velem szeretnének együtt működni.Csakugye most már egészen más formában, nem pedig fizetett hirdetésként. Így lettem tovább irányítva a High Care kozmetikába, amit egy nagyon kedves, pörgős hölgy vezet Lavotha Ildikó, a férjével együtt.



Időpont egyeztetés után sikerült eljutnom a megbeszélt helyre, majd gondoltam a saját, eredeti nevemen mutatkozom be, mert úgy éreztem, nagyképű lettem volna, ha azzal a szöveggel állítok be, hogy én vagyok az XY blogger, akivel a levelezés folyt. Először ugye a teljes név miatt kétségek támadtak, de milyen jól tettem, így utólag meggondolva! Még nem derült ki elsőre semmi, de már teával, frissítővel kínáltak a szalonban. Ez nálam már nagyon jó pont, mert így tudom, hogy akárkit így fogadna a személyzet, nem kell ahhoz bloggernek lenni, hogy azt érezze: igen itt törődnek velem! Így bátrabban is tudom ajánlani a kozmetikát, mert tudom, hogy abszolút minden vendéget ilyen kedves fogadtatásban részesítenek! 

Sajnos Ildikóval legelőször, csak később tudtam találkozni, mert halaszthatatlan dolog jött közbe neki, de ameddig Ő távol volt, a recepciós hölgy asszisztense minden igényt kielégítően beszélt a náluk igénybe vehető kezelésekről és a termékekről. 

Nagyon tetszett, hogy a hirtelen jöttöm ellenére teljesen képben volt mindenről és mindenről tudott mesélni rögtön, nem volt kínos csönd, hogy: úristen most mihez kezdjen. Ha volt is kérdésem, vagy éppen elbizonytalanodtam a sokaság láttán, igyekezett többet mesélni egy-egy kezelésről, hogy megfelelően dönthessek. Szerintem amúgy, hatalmas kincs egy ilyen kolléga, aki ennyire érti a dolgát, és egy váratlan eseménynél ennyire megállja a helyét! :) 

A hely Budapesten, a Tutaj utca 5 szám alatt található. Ami elsőre feltűnt, hogy nagyon szép, rendezett még az átöltöző helység is, ahol bekészített papucs és egy gumis törülköző várja a vendégeket. (Minden frissen mosott, tiszta, természetesen!) 

Ami nagy előny még, hogy a vendégek nagyon szépen szellősen vannak elosztva, így nincs nagy tumultus, vagy várakozási idő. Egy kis szekrény rejti az előbb említett segédeszközöket, amit a vendég kulccsal zárhat-nyithat. A tárolóban van vállfa is, így az sem gond, ha az ember blézerben, vagy ingben jelenik meg, nem fog semmi sem összegyűrődni, hatalmas piros pont! 



Az első kezelés....
Átöltözés után az adott kezelési helységbe vezetnek be, ahol elmondják hogy mi fog történni, mire számíthatunk, mit csinálnak velünk. Valamely kezelést egy rövid krémezés előz meg, viszont van ami semmilyen előmunkálatot nem igényel, így az átöltözés után indulhat is a banzáj.  




Legelőször az oxigénes arckezelést vettem igénybe, ahol kezelés előtt megtisztították az arcomat a sminkektől és egyéb szennyeződésektől, majd ezután a krémezés következett. Végül felkerült az úgynevezett búra, ahol az ionizált oxigént juttatja be a gép. A gép amúgy kellemes hangot ad ki, ne egy csörömpölő valamit képzeljetek el, nem zavar egyáltalán a pihenésben! Egy ilyen kezelés 30 percet vesz igénybe átlagosan. A kezelés után viszont nagyon is ajánlott (és Ti is érezni fogjátok), hogy azért jól esne egy nagy adag innivaló. (Napi legalább 2 liter víz fogyasztása ajánlott, de a víz mellett nagyon ajánlatos a gyógyteák fogyasztása is!) 

A kezelés után
A kezelés kiválasztásakor a kíváncsiság dominált nagyon nálam, eszembe sem jutott, hogy célzottan hathat az egyik tinédzserkorból visszamaradt problémáimra, mely a heg/hegek problémája. Sajnos nem bírtam ki a tini kort vakargatás nélkül, és a sokadszorra elvakart seb bizony meghegesedett. (Már értem miről beszélt anno anyu!) Nagyon szégyellem, mert egy nagyobb heg vissza is maradt, ami inkább olyasmi mint egy kráter, személy szerint nem is kertelek, kimondom nyíltan: olyan mintha egy nagy lyuk lenne az arcomon, tényleg mint a Holdon lévő kráterek egyike. Kezelés után éreztem, hogy az arcom kisimultabb lett és frissebb, de arra nem is gondoltam volna, hogy a nagyobb heg szépen eltűnik. 


Az első képen a kezelés előtt pár nappal készült a kép, a második kép közvetlenül a kezelés után pár perccel készült! 

Persze a teljes eltűnés csak a kezelés utáni első napig tartott, utána szépen visszajött a heg RÉSZBEN, de nem akkora, és NEM OLYAN MÉLY formában, mint azelőtt volt! Így, nagyon is boldog voltam, hogy első körben erre esett a választásom, mert így számomra is bebizonyosodott, hogy bizony lehet látható eredményt is elérni már az első alkalomtól fogva! 


Ha kedvet kaptatok a kezelések valamelyikéhez, most érdemes kipróbálni őket, ugyanis hamarosan jön a High Care Szalonok éjszakája június 6-án. Ez kapóra jöhet sokatoknak, ugyanis -30% kedvezménnyel próbálhatjátok ki a cellulit és alakformáló kúrát, vagy pedig egy arcfiatalító kezelést! Információk az általam látogatott kozmetikával kapcsolatosan: 
Cím:
1132 Budapest, Tutaj utca 5.
Nyitvatartás:
Hétfőtől-Péntekig: 08-20
Szombaton: 08-12
Telefon:
+36 1 331 0149

Természetesen, mivel ez egy franchise rendszer, így nem csak ez az egy kozmetika áll a rendelkezésetekre, a teljes üzlet listát itt találhatjátok meg lejjebb, a linken! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com