2014. június 4., szerda

High Care szalonok éjszakája

Sziasztok! 

A legutóbbi High Care bejegyzés óta sok víz lefolyt a Dunán, de az események haladnak ám a háttérben. Most - szerintem Számotokra is- egy tök jó lehetőségről hoztam egy kis ajánlót, kedvcsinálót! 

Ritka, hogy egy márka olyan nyílt napot tartson, ahova akárki betérhet. Sokszor azt veszem észre, hogy nagyon sok cég csakis a törzsvásárlóinak akar kedvezni, nekik csinál esteket, vagy éppen kedvezményesőt. Igen ám, de egy idő után jön a megrekedés, hiszen az aki azelőtt nem ismerte a márkát, nem biztos, hogy ismeretlenül betér az üzletbe, vagy csak éppen körülnéz, hogyha tudja: nem várja ott semmi különlegesség, főleg nem új vásárlóként. Itt jön képbe a High Care kozmetika és a mostani High Care Szalonok Éjszakája, amin akárki részt vehet egy telefonos egyeztetés után!

Na de mit is kell tudni erről a napról? 

Június 6-án kerül megrendezésre ez az egész napos, sőt éjjelig (egészen éjfélig) tartó programsorozat, amiben akárki részt vehet egy előzetes telefonos regisztráció alapján. 
Fontos tudni, hogy ezen a napon debütál a kozmetikai franchise két új kezelése, így simán az elsők között tudjátok kipróbálni azokat, hogyha szeretnétek! 
Amit még érdemes tudnotok a rendezvényről: 
- Ha ezen a napon vásárolsz bármilyen kezelést akár arcra, testre, 30% kedvezményben részesülsz! 
- A termékkínálatra 20-30%-os kedvezmények vannak, hogyha éppen kedvet kapnál egy új kozmetikumhoz! 


Tovább is van, mondjam még? 
Aki ezen a napon vásárol, legyen az új ügyfél, vagy éppen egy régi motoros, ajándék kezelésben részesül! (Állítólag ez a kezelés Farkasházi Réka színművésznő kedvence!)
Ami még különlegessé teszi ezt a napot, azaz, hogyha a barátnőddel érkezel és vásárolsz, bizony ő is megkapja ám a kezelést! Így egy igazán jó, barátnős napot tölthettek el együtt a kozmetika falain belül! :) 

A High Care szalonok várnak Benneteket nagy szeretettel, ne hagyjátok ki ezt a napot! 
Elérhetőségek, telefonos bejelentkezés: 
1132 Budapest, Tutaj utca 5.
Nyitvatartás:
Hétfőtől-Péntekig: 08-20
Szombaton: 08-12
Telefon:
+36 1 331 0149



5 megjegyzés:

  1. Debrecenben van ilyen lehetőség? Tudsz róla esetleg infot?
    Mia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Megkérdeztem e-mailben, várom a választ és remélem jó hírekkel tudok majd szolgálni! :)

      Törlés
  2. Szia megint!
    Az a baj, hogy High Care dolgokat forgalmazó kozmetika van Debrecenben, de sajnos csak eszközök, gépek és termékek vehetőek igénybe ott. Az üzlet maga nem tartozik a franchise rendszer alá, tehát ott nem játszik ez a rendezvény dolog. :(
    Viszont, Miskolcon van boltjuk, ott van a főhadiszállás is ha jól tudom, így ha esetleg arrafelé járnál, akkor próbálj meg oda bejelentkezni előzetesen, telefon alapján! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Koszonom, h megkerdezted. Orultem volna, ha van Itt is lehetoseg, de mint minden mas jobol, ebbol is kimarad a videk....
      Koszi!
      Mia

      Törlés
    2. Hátha olvassák a cikket, remélem így egyszer ott is megnyílik egy teljes franchise értékű kozmetika! :) Sajnálom, hogy nem tudtál részt venni ebben, remélem majd valami jó is eljut arra fele most már!

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com