2014. szeptember 15., hétfő

Hasznos, kipróbált kütyük az E-bay világából | Személyes, Egyéb



Sziasztok!

Vannak dolgok amik nem olyan elterjedtek itthon, vagy ha éppen lehet is őket kapni, nem olyan széles választékban, mintha az E-bay óriás piacán nézelődne az ember. Nagyon sokaknál az E-bay kimerül  a szimpla 1 dolláros csecsebecsékben, pedig néha érdemes tovább is merészkedni! :)

Magaddal cipelhető telefontöltő
Az a nagy helyzet, hogy az okos telefonok kezdeti időszakában sok mindenre gondoltak. Viszont az akkumulátort akkoriban nem sikerült arányosan fejleszteni a telefonok tudásával, ezért is van az, hogy nem bír ki egy egész napot a telefon sokszor. Sőt, mivel nekem egy gyengébb darabom van, 2 óra intenzív használat után valahol az 50 és a halál százaléka között billeg a telefon, úgy, hogy takarékos módra van állítva. Erre lett kitalálva ez a magaddal cipelhető töltő, így még nem is kell konnektort keresned egy gyors székfoglaló közben másik 100, áramra kiéhezett okos telefonossal, ha éppen előadásra ülsz be, vagy éppen egy fontos hívást vársz. Már 1500 HUF-ért is kaphatóak egészen jó darabok, de ha rám hallgattok, akkor már inkább a 10 000 Mah-es darabokat veszitek meg, ha már lúd, legyen kövér alapon. Ezek olyan 3-4-5 ezer forintba kerülnek, postaköltséget ritka esetekben láttam csak felszámolni, szinte mindig free shipping az amivel találkozom. Én amikor rendeltem, kértem plusz csomagolást 2,5 dollárért, de azóta ez az eladó nem szállít Magyarországra. Ezért, most nem tudok kifejezetten eladót ajánlani! 


Én születésnapi ajándékként vettem egy ilyet, utólag nagyon örült az a személy aki megkapta. Ráadásul kiderült nem csak okos telefon, iPad töltésére szolgál, hanem pl. a Kindle e-book olvasó is teljesen nyugodtan tölthető vele.
Amit én ajánlok:
-Vannak darabok amiken látszik a feltöltöttségszám digitálisan, vagy oldalt 25%-onként haladva. Jó lehet tudni, hogy hányadán áll a kis energia forrásunk. 
- Nagyobb mah-számú darabokat vegyetek inkább, ha úgy gondoljátok, hogy beruháztok 1 ilyenre! Szerintem a 2600 mah és 5600 mah töltők annyira nem kihasználhatóak, ne kelljen sokszor feltölteni, tartson ki sokáig. :)
- Érdemes a feltöltésre is időt szánnotok, számolnotok!  Az a darab amit én ajándékba rendeltem, üres töltöttséggel érkezett, én kellett feltöltsem és beizzítsam. 12 000 mah teljesen nulláról indulva olyan 4-5-6 óra alatt töltődik fel, számoljatok ezzel is!
-Én azokat az eladókat ajánlom nagyon, akiknél a töltési/csatlakoztatható fej cserélhető. Nagyon sok olyan ajánlat van ahol 4-féle vay 8-féle cserélhető fejet kap a tulajdonos. Szerintem a kihasználhatóság is fontos, így később ha bármilyen kütyü bővülés lépne föl, akkor szabadabb keretek között mozoghat az ember.
- Nézzétek a reális árakat is! 10 ezer forintért nem érdemes már rendelni! Annyiért itthon is megvehetitek a boltban, vagy éppen olyanoktól akik e-bayről nagy mennyiségben megrendelik ezeket a feltöltőket olcsóbban és háromszoros profittal rátok tukmálják ezeket. :) 

MP3 lejátszó úszáshoz

A vízálló telefonok előtt/után egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek ezek a darabok is. Kicsik, és tényleg vízállóak! Néhány hátrányuk van csupán: általában csak 2 GB zene fér rájuk, és a rendelés leadása után 1 hónappal érdemes számolni, mire ide ér a cucc. A nagyobb tárhelyű darabok túlárazottak. (Még talán a 4 GB-os elfogadható áron van, mert csak 500-800 HUF-al drágább, mint a 2 gigás társa.)
 Viszont, legalább nem csak futás közben lehet zenét hallgatni, hanem az úszásnak is megvan az a varázsa, hogy muzsikaszóra szelheti az ember a hullámokat!

Ár: 3500-5000 HUF között
Általában jár fülhallgató ezekhez a lejátszókhoz és úszószemüvegre vagy csuklóra akasztható pánt is. Érdemes az eladóknál a használati utasításos videókat fürkészni, vagy a csomag megérkezése után visszatérni meglesni azokat, mert én el nem tudtam volna képzelni, hogy hogyan varázsolja fel a barátom magára ezt a kütyüt úgy, hogy ne gabalyodjon bele és ne akadályozza az úszásban. 

Szerintetek is hasznosak lehetnek ezek a darabok, vagy csak pénzkidobás? 

7 megjegyzés:

  1. Én hasznosnak találom, az első (töltő) pont az amit venni szeretnék, míg az Iphone-om 2napot kibír intenzív használattal is addig a Samsungom viccen kívül 2 órát... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még nem láttam Iphone-t se, ami 2 napig bírja, bár lehet ezek az 5C-k meg a jövőbeli 6-os meg lett turbózva rendesen. De a Samsungommal ugyanígy vagyok...2 óra és már a fele a töltöttségnek eltűnik. Borzasztó gyorsan merülnek..:( Még a ZTE, ami jól bírja a strapát ilyen viszonylatban.

      Törlés
  2. Első nekünk is van, ill. párom vett, szerintem hasznos, bár neki van szivargyújtós töltője is, szóval nem maradunk telefon nélkül :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, az autó! Na látod, erre nem gondoltam! Igaz nem nagyon vezetek, így nálam alapból kiesős ez az opció, de majd ha megint belelendülök lehet hasznosítom ezt a tulajdonságát is a négykerekűnek..:)

      Törlés
  3. Ó, hogy létezik magammalcipelős telefontöltő? Szuper! Az én kis XPeria-m naponta kétszer töltődik, karácsonyra tervben van új telefon igénylése a Jézuskától, de addig is be kell szereznem egy ilyen kütyüt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez még durvább mint a sima Samsung...Elég egyszer tölteni, bár akkor is spórolósan bírja ki. Nyugodtan vedd meg a töltőt, szerintem a másik, immár új telefonhoz is simán jól jöhet egy elutazáskor, kempingezéskor, vagy áramkimaradáskor! :)

      Törlés
  4. oh király, nekem is kellene egy ilyen tölrő :)

    VálaszTörlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com