2014. november 29., szombat

Adenti koszorúk kicsit másképpen | Egyéb

Sziasztok! 

Lassan nyakunkon van az adventi sürgés forgás. Ez nálam egy kicsit másfajta tevékenységben merül ki mindig, mondhatni úgyis hogy semennyire, mert sokszor felfogni sincsen időm a dolgokat, amik így körülöttem történnek, pláne mostanában. Most eszembe jutott, így estefele, hogy ez az időszak nem kéne egy szó nélkül elmúljon a blogon, így gondoltam gyűjtök egy pár ötletet koszorú variációra! Bízom benne, hogy nem az utolsó pillanatban jön ez a bejegyzés és így, még ha meg is tetszik itt valamelyik megvalósítás, lesz idő és erő elkészíteni azt! :) 

1. Üvegbe pakolós

Bevallom, hogy nagyon szeretem az üveges megoldásokat, nem csak amiatt, mert elszeparálhatjuk a gyertyákat egymástól és egészen másképpen is sorba rendezhetjük őket, hanem legfőképpen ennek a módszernek van egy fajta biztonsága, szerintem. Tudjátok Ti is, hogy az ünnepekkor, vagy az ünnepek előtt, sajnos mennyi baleset van, ezek nagy részét az emberi figyelmetlenség, hanyagság okozza. Szerintem itt kisebb az esélye annak, hogy bármilyen tűzveszély fenyegesse így a lakást. Bár remélem, aki igazán odafigyelő, az így sem hagyja felügyelet nélkül az égő gyertyát! 

+1 tipp: Szerintem simán elképzelhető az is, hogy az üvegeket befedjük valamilyen esztétikus, szép csomagolópapírral kívülről, vagy egy szűk tenyérnyi területen ki is vághatunk papírból mintákat. Hangulatvilágításnak tök jó lehet! Vagy épp' csak kivágott mintákkal is lehet díszíteni az üveget, a feliratozást már meg sem említem! 


2. Mutatósan gyerekbarát 
Az igazán környezetvédő megoldás a legegyszerűbb gondolatban rejlik! Minek is ide valódi tűz? Miért ne lehetne gyertyagyújtás nélkül koszorút készíteni? :) Szerintem, ez a megoldás a kisgyerekesek legjobb barátja lehet: nincs plusz veszélyforrás, és simán be lehet vonni a kisebbeket is a készítésbe. Pl. a gyertyák hajtogatásánál, vagy éppen láng a ragasztásnál, színezésénél. 




3. Minimál stílus
Miért kéne mindenkinek közepesen nagy, henger alakú gyertyákkal bajlódnia? Ezt sosem értettem. Ráadásul nagyon sokszor így is úgy is új gyertyát vesz az emberek 90%-a, így szerintem pazarló is ez az életvitel. Mi lenne, ha kis mécsesek lennének a gyertyák? Igaz, így a fényforrás kisebb, a gyertyát is meglehetősen kevesebb ideig lehet égetni, de mindenképp mellette szól a gazdaságossága és az is, hogy több lehetőség rejlik benne ha éppen másban gondolkodunk. 


4. Újrahasznosítás
Lehet szemétnek tűnik valami, pláne ha sok van belőle, de szeressük ám a környezetkímélő megoldásokat. Pláne, ha valami igazán elérhető lehet sok háztartásban, vagy ha máshol nem, a szomszéd idős bácsinál biztos, hiszen lehet hogy sólet vagy babgulyás őrült, így sorra veszi meg a konzerves dobozokat is, hogyha épp nincs kedve nagy főzőcskézést csapni! Egy kis festés itt, egy kis festés ott és kész is az egyedi megoldás! Ha megmaradt festék is van a háznál, akkor meg pláne jól jöhet ez a megoldás! 


A képek forrásai: 1. /2. /3. /4. /5. 

Na kinek vannak ötletei, vagy kész tervei az adventi koszorúval kapcsolatosan? 

5 megjegyzés:

  1. A harmadik mennyire jól néz ki! *-*

    VálaszTörlés
  2. Nekem az első tetszik a legjobban. :) Mostanában sok ilyen adventi naptáras posztot látok, és annyira egyszerű de nagyszerű ötleteket találok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet buta vagyok, de szerintem az adventi naptár és az adventi koszorú nem egy és ugyanaz. Csak mert azt írtad, hogy sok ilyen adventi naptáras posztot látsz, itt koszorúkról volt szó. :)

      Törlés
  3. Nekem az első, a második és a minimál a kedvencem :-)

    VálaszTörlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com