2014. december 31., szerda

Felfedeztem/Megszerettem 2014-ben

Sziasztok!

Voltak változások itt 2014-ben, én is változtam, volt olyan szokásom, prioritásom amit el is hagytam azóta, más lépett a helyébe. De ez így van jól, vagy csak szeretném ezt hinni. (?)

Sok kedvencem és nem kedvencem lett az év során, és voltak termékek amiket újonnan szerettem meg és fedeztem fel a magam kis hülye barangolásai által. Ezek közül néhányra szívesen emlékszem ebben az évben, és remélem most velem együtt Ti is!

Lesz itt már régi ismerős, de vannak új pajtások is, úgyhogy szerintem talán ez az egyetlen bejegyzés, amiben mindenki megtalálhatja azt, ami Őt érdekli. Lássuk a medvét!



Essence szemöldökceruza
Netti blogján szembesültem először az Essence szemöldökceruzájával, amit ugyan előtte nézegettem, de nem tűnt túl jó ötletnek az, hogy az állványról le- majd megvegyem magamnak. Pedig az ára sem túl vészes, bár én egy kicsivel puhább hegynek örülnék. Igaz az első tapasztalataim nem voltak túl jók vele ( alias Twitter kiakadás), de idővel valahogy ráéreztem a használatára, így utólag megmondom, hogy örülök, hogy nem hagytam annyiban a dolgot. 

TBS pink grapefruit parfüm
Róla, már olvashattatok a blogon. Tény, hogy nem a legtartósabb parfüm a világon, sőt, de ennek ellenére ugyanúgy szeretem az illatát mint a kezdetekkor. Talán az egyetlen TBS termék, amitől nem tántorított el az amúgy nem túl jó minősége. Sajnos a piacon hasonló parfümöt még nem találtam, így ha ez elfogy, akkor lehet újravásárlós lesz, mert nagyon szeretem ezt az illatot. De reméljük a 2015 mákos év lesz, és hátha más is előrukkol egy ehhez hasonló illattal. Álmodozni szabad... :)

Balea epres szárazsampon spray
Ő előtte sosem használtam szárazsampont. Viszont, azóta már próbáltam mást is, és bátran ki merem jelenteni, hogy ez a szárazsampon volt a LEG. lyen se volt még, hogy elsőre belenyúljak valami jóba, csodálkoztam is! Nagyon szerettem és verem a fejem a falba, hogy miért nem 3-4 flakonnal vettem újra belőle. Csak remélni tudom, hogy egy másik társával valamikor zöld ágra tudok vergődni.


NYC szemhéjtus
Amikor bejött a Rival de Loop Young márka akkor tudatosult bennem, hogy az NYC kivonult. (Jókor kapcsoltam, igen..) Így az újravétele ennek a tusnak igencsak meghiúsult. Már egyszer újravettem, ez igaz, de ezt a tust nagyon jónak tartottam, főleg az árához képest. Úgyhogy az év egy új, normális tus kereséssel fog indulni.
Ha esetleg tudtok egy fényesebbre száradó, tartós darabot, akkor ne tartsátok magatokban! :)

Catrice Longlasting Lip Pencil -130 Prince Cherry
A Catrice ajakkontúr ceruzáit méltatlanul hanyagoltam - mondotta vala Andus, valahogy tavasz-nyár környékén. Nem használtam túl sokszor ugyan, ezt a ceruzát, de az az 5-6 alkalom igencsak meggyőző volt a használat tekintetében. Az Avon rúzsnak is 1,5 órával növelte a szokásos fennmaradási idejét, amikor teljesen kiszíneztem vele az ajkaim, ezzel egy jó alapot adva nekik. Viszont, sajnos sokaktól hallottam, hogy nagyon szárít ebben a formában, ezt én nyáron nem vettem észre ugyan - de télen elképzelhetőnek tartom, hogy igen, ezt a tulajdonságát már én is megérezném.



Palmolive-Oriental Beauty
Egy véletlen folytán emeltem le a polcról, de nagyon megfogott ez az illatcsalád. Igaz az Ayuverdikus darabot kivonták a forgalomból, de egy nagyon hasonló illat, az Oriental Beauty került bevezetésre, csak az nem olyan fűszeres, nincs benne gyömbér. Már harmadszorra vettem újra ezt a tusfürdőt, úgyhogy mondhatjuk azt is, hogy ebben az évben a Lactovit mellett ő vitte el a "legtöbbször megvettem tusfürdő" díját.

Moyra-Sugar Sand:Angel Dust
Esküszöm, erről a lakkról az angyalkák jutnak az eszembe, pedig csak utólag néztem meg a nevét. Ez is mutatja, hogy mennyire találó lett a névválasztás szerintem. Nagyon sok lakkozáshoz használtam, nem véletlen, hogy ez a csodaszép lakk idén bekerül a felfedeztem (és egyúttal a jó szívvel ajánlom) listára is. :)

Ezennel végére is érek a jól bevált 2014-eseknek. Biztosan tudnám még bővíteni a kört, ha akarnám, de szerintem ők voltak a legkiemelkedőbbek az én számomra ebben az évben. Lett volna még egy parfüm a sorban, amire régóta fáj a fogam, de végül nem raktam be, mert nem éreztem volna egy olyan terméket berakni a sorba, ami nincs már meg negyedéve legalább, és viszonylag friss szerzeménynek számít, ennek ellenére nagyon szeretem, így ha minden igaz a januárt vele indítom majd a kedvencek terén.

Köszönöm, hogy velem tartottatok ebben a bejegyzésben is! Ma még lesz egy poszt, a VKP különkiadásával jelentkezik a csapat. Én meg azt hiszem, sok lesz belőlem így január 31-re, 3 bejegyzéssel, de már nem akartam az újévre hagyni azt, ami a múltra vonatkozik! :)
Nálatok mik voltak a fő-fő kedvencek?

7 megjegyzés:

  1. Én az Essence szemöldökceruzáról váltottam a Catrice-re, valahogy jobbnak érzem az állagát meg a színeit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor majd azokat is megnézem magamnak, köszi a tippet! Hátha...valami puhább darab jól jönne azért!

      Törlés
  2. A grapefruitos TBS termékek nagyon jók, nekem csak tusim volt, de azt imádtam. Olyan igazi, frissen pucolt grapefruit illata volt, semmi műanyag mellék aroma. A parfüm is biztos jó lehet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon jó illata van! A tusfürdőn is elgondolkodtam, csak az a baj, hogy drágállom egy kicsit, viszont máshol meg tényleg nincs meg ez a műillat nélküli friss citrusosság..:S Szerintem mondhatom, hogy kölcsönösen szeretnénk a másik által kipróbát grapefruitos TBS termékeket! :)

      Törlés
  3. Az Essence szemceruza nálam is kedvenc, és a TBS grapefruitos tusfürdőjét is megszerettem, bár az állaga miatt csak habfürdőként :-) Viszont megnézem majd Neked jobban a Müllert, de nekem úgy rémlik, hogy ott még van NYC :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen? Jaj, remélem, hogy van. Az a baj a közelemben nincs egy Müller sem, nagyon nagy kitérő lenne, ha mennék, de ha csak ott lenne NYC, akkor azt mondom oké, megéri 1x-1x. :) Legutoljára az ünnepek előtt voltam Müllerben, de olyan diliház volt, hogy ki is fordultam a boltból rögtön...

      Törlés
    2. Mindenképpen írok majd, észben van tartva a dolog, csak azóta még nem jutottam el az üzletükbe :-)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com