2015. január 9., péntek

Könyvajánló 2015/ I.


Sziasztok!
Az utóbbi időben elég sok, egy kicsit nem megszokott irányba indultam el ha a könyv lapozgatást vesszük. Sokkal inkább lélekmelengetőbb, valami pluszt adó, egy kicsit iránymutató dolgok felé fordultam, remélem ez nem jelent gondot. Most pár maradandó élményt hoztam. Egy gyors összegzésben, pedig itt egy minilista, hogy kiktől is olvastam a most bemutatandó könyveket.Már úgyis kértétek az ajánlót   



Te döntesz!
Fanni írásait még régebbről ismertem, és nagyon örültem hogy megjelent a könyve. Apropó könyv, már a második is megjelent, úgyhogy aki az elsőt szerette, annak itt az utánpótlás! Visszatérve: életrajzinak tűnik a könyv inkább, mert Fanni tulajdonképp elmeséli mindazt ami történt vele egészen kicsi korától, mostanáig. Viszont, ez nem feltétlenül csak egy életrajz, egy élet elmesélése, ez azért szerintem jóval több annál. Sokkal emberibbé teszi a könyvet az, hogy igen, személyes hangvétele van, igen, tudjuk hogy volt időszak ahol ő is hibázott, mégis felállt, továbblépett.Sőt, mi több, különbül viselte a nehéz időszakokat, mint néhány, kevesebb hiányossággal rendelkező ember. De ez a könyv szerintem mindenki számára más-más üzenetet hordoz. Benne van egy kicsit mindenki...hogy hol és miért, azt Nektek kell megtalálni! Nagyon ajánlom...És ne felejtsétek a könyv címét Magatok előtt is tartani: Te döntesz, akármi van.



Csernus könyvek
Felnőtt húsleves
A férfi
Csernus Imre könyveire nem titok, hogy régóta fenem a fogam, kerülgettem őket jobbról-balról, végül csak kézbe vettem őket. Mindig is érdekelt, hogy egy szakember hogyan is fog egy olyan könyvet írni, ami szórakoztató az áltagember számára. Az, hogyha valaki pszichlógus lesz, az nem annyit jelent előkészületben és előtanulmányokban hogy na, elővesz valaki egy tollat és papírt majd meghallgatja a pácienst, megtanul jegyzetelni és bólogatni. Ott azért kellő előképzettség kell és elég sok bonyolult dolgok kell az agyunkba vésni. És mindezt amit megtapasztaltál, megtanultál szórakoztatóan tálalni az átlagember (ismétlem az átlagember számára), nehéz. Nehéz, mert nem Dr. xy-t kell elnyerni. Őt el lehet nyerni mindenféle új kísérlettel, összefüggés elmélettel. Na de az egyszerű népet nehezebb megfogni úgy, hogy még valami pluszt is tudj nekik adni. Elvégre ha nem értik a mondandót, mert túl bonyolult szakszavakkal tűzdeli tele az ember, akkor a fene megette az egészet.
A könyvek amiatt tetszettek meg, mert nem finomkodik Csernus, igenis kimondja (leírja) amit gondol és nagyon sok helyen olyan dolgokra világít rá (és fogamazza meg jól azokat), hogy az ember a homlokára csap és csak azt mondja hogy tényleg, ezt milyen egyszerű leírni, akár én is leírhattam volna. Nem feltétlenül megvilágosodást és probléma megoldást vártam a könyvektől, mert ő csak egy irányt mutat. Lehet rajta jót mosolyogni, hogy igen ez így van, magamra ismerek, vagy lehet azt mondani, hogy megváltozom, és lehet azt is mondani hogy ez a tenni akarás bennem volt, csak megerősítés kellett ő általa. Ehhez hozzáfűzve:  Ti is tudjátok, hogy nagyjából 3 emberípus létezik. Van az aki mozdul, vannak a mozdíthatóak és vannak akiket úgy kell gerincbe rúgni, hogy atya világ kezdjen már valamit az életével. Én valahol a mozduló és a mozdítható közé tájolom be magam.
A néhai rövidítéseit nagyon szerettem, néha már azon kapom magam, hogy én is pp-zek. Hogy mi is ez? Olvassátok el A férfi című könyvét. :)
Egyébként most tartok ott, 1-2 hónappal a könyvek elolvasása után, hogy szívesen újraolvasnám őket. Ilyenen egyetlen egy alkalommal gondolkodtam el komolyabban, még az SZJG kapcsán, de az egy más világot ölel fel, csak az újraolvasásra szánt könyveim listájára elég nehéz bejutni és érzékeltetni akartam azt, hogy különlegesek a könyvei.
Az elméletein meg lehet sértődni, de el is lehet őket fogadni, vagy forrongani is lehet a dühtől, hogy hogy mer ilyen megállapításokkal az emberek elé állni. Igaz, elvileg 2 kapcsolata is tönkrement már, de szerintem pont ettől hiteles az egész: megélte és utólag tanult a hibáiból. Vagy, legalábbis tudja, hogy mit rontott el, mit lehetett volna másképp csinálni.
 
 
 
Párválasztó triológia 3.- Az Igazi
Izgultam ám a csapatért, hogy hogyan is lesz megoldva ez a kis kalamajka a könyvben. Féltem, hogy az igazi szerelmet később veszi észre America, így nagyon pórul fog járni. A végén való durvulás nem igazán tetszett, de utólag rájöttem, hogy bizonyos konfliktusokat csak így lehetett megoldani, hogy a vége valamilyen szinten happy end lehessen. Persze az ártatlanok halála nem tetszett, de az szívszorongatóbb lett volna, hogyha az egyik főszereplő csinált volna végérvényesen butaságot és így ér véget a történet.
 
Olvastátok-e már valamelyiket? Szoktatok-e kicsit komolyabb könyveket forgatni? :)
 
Források:
A montázshoz a képeket, a következő linkekről használtam fel(Letöltési dátum:2015. 01. 09.):
1. A férfi
2. Te döntesz
3. A párválasztó

9 megjegyzés:

  1. A férfit olvastam, vagyis hangoskönyvben hallgattam :D És igen, mindenfélét olvasok, komolyabbat is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig azt hittem, Te szinte csak krimizel! ;)

      Törlés
    2. Neem, főleg mostanában kaptam rá mindenfélére :D

      Törlés
  2. Fanni története engem valamiért egyáltalán nem fogott meg, a könyvét sem olvastam.
    Csernus írásai viszont mindig mondanak számomra újat! Egy-egy könyvét képes vagyok akár többször is végiglapozni. ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, nem mond sok újat egy tény, inkább az életútja és a küzdeni akarása fogja meg az embereket. Ilyen téren sokan tanulhatnának Tőle, és emiatt is tartom egy jó iránymutatónak a könyvet! :)
      Csernust megszerettem, remélem minél több könyvével tudok megismerkedni. Egyelőre várom az alkalmat (időt) a többire, mert a vizsgaidőszak köti le minden energiámat. :S

      Törlés
  3. A párválasztó trilógiára már régóta fenem a fogamat, előbb-utóbb sor fog kerülni rájuk, illetve a Csernus könyveket is szeretem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig nagyon jó, csak ajánlani tudom a Párválasztót! :) Nem unalmas, nem semmitmondó, új is egy kicsit, nem pedig a jól megszokott fonalat viszi tovább.

      Törlés
  4. Nem bírtam végigolvasni Csernus új könyveit, pedig a régieket szeretem, kb. 10 éve faltam őket, szimpi is a Csernus.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Melyik számít újnak? A kiút, meg ilyenek? Oda még nem jutottam el, pedig szeretnék. Remélem nem adta el magát a butaság, népbutítás küszöbén mert akkor én kapok agybajt...

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com