2015. március 6., péntek

Guerlain 2015 Tavasz - Blogger reggeli José Luis Yuve társaságában

Sziasztok!

Múlthét pénteken elég mozgalmas délelőttünk volt pár blogger lánnyal. Amikor megkaptam a meghívót az eseményre, nem is számítottam ennyire exkluzív dologra, utólag derült ki, hogy egy elég családias találkozót sikerült megejteni José Luis Yuve társaságában, aki a Guerlain sminkmestere.

A reggelivel egybekötött találkozón nagyon-nagyon családias és oldott hangulatban folyt az ismertetés a Perk Café egyik elszeparált kis részében. Legelőször itt tudtuk kézbe venni az újdonságokat, egyesével. Tetszett, hogy egy kis bevezetéssel kezdtük az egész tavaszi kollekciót, és hogy meg lett említve, hogy angyalok által lett inspirálva ez az egész. Itt már sejtettem, hogy egy elég könnyed színekkel rendelkező kollekció lesz az, ami ismertetésre kerül. Egészen sok képet készítettem, de sajnos a fényviszonyok nem voltak túlságosan a segítségemre, így néha kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy nem úgy sikerültek a képek, ahogyan én szerettem volna.

Smink vonalon egy egész elegáns paletta került bemutatásra, ami limitált kiadásnak számít, ez a 18-as számot és a Les Nouées nevet viseli. A szemhéjpúderek tapintásra selymesek voltak, említve is lett, hogy bizony itt erre törekedtek elsősorban. Nekem a legjobban a jobb oldalon lévő rózsaszín tetszett, egy finomabb, nőiesebb sminkhez például pont egy ilyen szín után nyúlnék.
 

 
 

Csomagolásban nálam a Météorites pirosító gyöngy vitte a pálmát. Igazi vintage stílus elevenedik meg a papírdobozon. Bár, azt hozzá kell tennem, hogy a pirosító illata elég erőteljes, inkább olyan púderes, ráadásul elég tartós, így aki az ilyeneket nem szereti, annál lehet hátránnyal indul a termék. Az ígéret szerint ez egy olyan pirosító ami egyszerre ad színt, ragyogást valamint frissességet a bőrnek.


Ami még érdemes lehet a bemutatásra, szerintem az a Météorites Baby Glow. Ez a leírás szerint egy könnyű alapozó, ibolya illattal. A Marionnaud parfümériában láthattuk is élő bevetésen, bevallom nekem ott jobban tetszett, mint amikor kézről kézre járt, így ha majd esetleg ti is kipróbálnátok, inkább az arcotokon nézzétek meg a színt, szerintem ott sokkal jobban eldönthető bármi. Kézre, kézfejre nem biztos, hogy érdemes kenni, mert az eredmény csalókább a megszokottnál. A 03-as árnyalatot kaptuk meg otthoni bevetésre, ha jól emlékszem. Viszont az én hullafehér bőrömmel kombinálva nem biztos, hogy hiteles alanynak bizonyulnék. (Igen, vegyétek a célzást, sőt, ez már telitalálat...Bár az előző vendégposzt lehetőségre sajnos nem sokan jelentkeztetek, de ha lenne rá igény, akkor jelezzétek!)

Az illatok nem maradtak ki most sem a repertoárból, egy vadonat új személyree szabott ruhát készítettek ennek az illatnak, most ún. "zöld virágos" díszbe lett öltöztetve, ennek neve: La Petite Robe Noire Eau Fraiche. A parfüm különlegessége az, hogy pisztácia illatjegy található benne, ami érezhető is, saját tapasztalatból beszélek. Na jó, ez nem helyes, inkább írok. Kifújás után először a citrusokat lehet érezni, majd az olyan virágok kapnak központi szerepet mint a bolgár- és a török rózsa. Én bevallom hogy a citrusokat annyira nem érzem, pont erről volt szó egyébként Meával, hogy a citrusok nem annyira kirobbanóak benne. Inkább a virágokra és a pisztáciára volt ráállva az orrom. Kifújás után az első 1-2 órában nem igazán voltam megbékélve az illattal egyébként. A bőr melegétől viszont egy egészen más illat lengi körül az embert, sokkal "melegebbnek", kicsit másabbnak  éreztem a jegyeket magamon. Ez a tulajdonsága nekem fura volt, mert én általában elég finnyás vagyok parfümök terén és 5 perccel a kifújás után végérvényesen eldöntöm magamban az illat sorsát, gyorsan megszokom az illatot és általában azért nem szoktak változni rajam az illatok annyira. Egészen különleges, lecsekkolni ér.....főleg, akik ismerik az előző kreációkat!

 
 
Újdonságként köszönt be a Terracotta Joli Teint púder, aminek egészen különleges kialakítást adtak, ráadásul a felvitel maga is különleges, ún. G mozdulatot igényel. Ami a leírást illeti, egy könnyed napsütötte ragyogást kaphat egy ilyen púder gazdája, a márka "új természetes egészséges ragyogást" biztosító termékként nevezi és reklámozza azt. A paletta egész sokszínű, 4 árnyalat közül lehet válogatni. A púder maga illatosított, méghozzá frézia és narancsvirág illatjeggyel bolondították meg. Sokszínűen használható a púder, lehet alapozó után is fölvinni, de önmagában is megállja a helyét. Úgy gondolom ez egy jó döntés volt, hogy kifejezetten nem kapcsolták össze semmivel sem a termék használatát, önmagában is meg tudja állni a helyét, ha úgy alakul.

Zárójeles akkord:
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de tényleg néhány terméknél kiábrándító tud lenni, hogy csak akkor és akkor működik ha a kiegészítő nem tudom hány terméket megveszi hozzá az ember. (Ugye tipikus példa a sampon, balzsam, hajfényspray, 3 perces pakolás-féle termékcsaládok.)
 
Azért remélem találtatok olyan darabot, ami így a 2015-ös tavaszi termékek közül tetszett. Bízom benne, hogy átjött a hangulat, és hogy nem feltételeztek rólam rosszat ezek után sem, hogy részt vettem egy úgymond kicsit magasabb kategóriájú találkozón. :)

5 megjegyzés:

  1. Én is mindig röhögök, amikor a balzsamokra rá van írva, hogy a szérummal és samponnal működik igazán...na kösz :D Mindig szívesen gyönyörködöm a high-end termékekben, annak ellenére, hogy tudom, valószínűleg sosem fogom megvenni őket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már van amit vettem high-end vonalon, de odáig se jutottam el, hogy egy haul formájában bemutassam a blogon, pedig megérte és még a barátom is szereti. Úgyhogy azt hiszem, itt az ideje, hogy a saját orromra koppintsak ezügyben..

      Törlés
  2. En szeretnek vendegposztot irni, hogy kiprobalhassam magam vegre ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor meghirdetem a terméket, hogy más is tudjon jelentkezni. De ha van kedved Mia, akkor írhatsz egy vendégposztot akármiről, szerintem a blognak is jót tenne egy kis vérfrissítés! :)

      Törlés
    2. Orulok, ha meghirdeted ;) Varom!
      A masik temaban meg gondolkozom, h mirol kellene irni :)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com