2015. július 4., szombat

Budavári Sörfesztivál Somersby rekorddal | Személyes

Sziasztok!

Június 11-14-ig  volt a Budavári Sörfesztivál, ahova Mea jóvoltából juthattam el a Somersby koktél kísérletére. Meg kell hagyni, tartalmas volt, még annak ellenére is, hogy csak délután vették kezdetüket a programok, de vegyünk mindent sorjában!



Igaz, ez egy sörfesztivál volt, így joggal merülhet bennetek fel a kérdés, hogy mit keres itt a Somersby és más almabort készítő márkák is. A képlet nagyon egyszerű: az almabort ugyanis elvileg nem lehet sem a borok, sem a  sörök közé egyértelműen besorolni, így az értékelési skálán valahol a kettő között van- ezért is volt helye a fesztiválon.

A megérkezésünk most hála az égnek nem eltévedéssel kezdődött, igaz sokáig filozofáltunk amíg kitaláltuk hogy az odavezető úton hol is kéne leszállni - mindezt a Széll Kálmán téri felújításnak köszönhetjük.

Miután a busz leverte a maradék vesekövem is (és a Mátyás templomnál belefutottunk egy menyasszony fotózás előkészületeibe:)), megérkeztünk a bejárathoz. Itt találkoztunk a szervezőkkel, és a kapcsolattartónkkal is, Barbival.

Végül a Somersby rekordjához felállított kisebb színpadhoz kísértek minket, ahol már zajlott a koktélkészítés Koroknai Klára által. Itt különböző tippeket is megosztott, például nekem nagyon tetszett a praktikusságra épülő tanács a sokmagvas gyümölcsök aprítása közben: ha egy kis folyékony koktél alapanyagban törjük össze a málnát és az epret, akkor nem fognak a gyümölcsdarabok megragadni a törőeszközön. Arról nem is beszélve, hogy nem lesz minden málnalével borított és még feleslegesen sem piszkítottunk össze semmit! De erre az összefüggésre utólag jönni rá pluszban, ad egy kis fényt a sötétségben, hogy mégsem vagyok annyira reménytelen eset, ha koktélokról van szó...:)





Szó volt még a magyar koktélozási szokásokról is, szerintem sejthetitek az eredményt: a nők szívesebben isznak koktélt, a férfiak nőies dolognak tartják, aztán persze meglepődnek a kóstolás után hogy ez nem is olyan nőknek való, hiszen van olyan elegy ami fejbe tud ütni rendesen.

Egyébként fura volt nekem, hogy ekkora ördöngösségként volt kezelve ez a koktél készíthető az almaborból dolog, szerintem bármiből lehet koktélt készíteni. Igaz valamiből rossz vége lesz, de úgy értem, tényleg nincsenek szabályok, hogy ebből és ebből ne lehetne koktélt készíteni ha talál az ember valami olyat alapanyagot ami megy hozzá (és nem okoz gondot).


Az esemény amiatt került megrendezésre, mert új koktélrekord kísérlet volt a láthatáron. Egyébként a kísérlet bejegyző mindent rendben talált, úgyhogy le is lövöm a poént: a kísérlet sikerült, új rekord van, amit valószínűleg sokáig nem fognak megdönteni mások. A kitűzött célt túl is teljesítette a sörfesztes csapat, ezért is merem azt állítani, hogy lehet itt egy hamar nem lesz új rekord.



Még a rekord előtt egy kis jégfaragó műsorban is volt részünk, ahol mint egy igazi jégmester, M. Tóth Zsolt jégszobrász, alkotott a láncfűrésszel. Aki nem volt óvatos, az bizony kapott jeget az arcába meg talán a fotómasinájába is. A színpadot elárasztotta a jég, és ha mindez nem lett volna elég, lángszóróval is formálták a készülésre váró Somersby poharat, ráadásképp egy kis jégport is kaptunk a nyakunkba, elvégre a show az nem show látványosságok és közönségnek küldött útravaló nélkül!


A megtöltés után, igazából csak egyetlen egy dolgunk akadt, mégpedig meginni a Somersby szervezéséből adódó italmennyiséget. Egyébként bárki odajöhetett a standhoz, és kérhetett kóstolót a fesztivál résztvevői közül, én kicsit úgy láttam, hogy az emberek nem nagyon mertek a rekordkísérletnél odamenni első körben. Az új rekord hivatalosan is be lett jegyezve, ez most 693 liternyi Somersby Strong koktél, amit be is jegyzett a Magyar Rekord Szövetség. 


A kísérlet alapanyagain jó magam is meglepődtem, hogy miből mennyi kellett. Itt és most, íme a hivatalos forrás, hogy mi mindent kellett egybeönteni a rekordkísérlet megvalósulásáért:
-1760 palack Somersby Cranberry, ez 581 liternyi cidernek felel meg. 
- 89 liternyi vodka 
- 10 kilogrammnyi jég 



Igazából nem nagy ördöngösség, Ti is simán meg tudjátok csinálni otthon ez a fajta cider koktélt, ami kezd hajazni a nyugatról érkező trend hullámra: a cider koktélok állítólag nagy népszerűségnek kezdenek örvendeni kis hazánk köreiben. A Sörfesztiválon felhasznált recept a következő volt:
Somersby Stronger
- 4 cl vodka
- 1 üveg Somersby Cranberry 
-citromkarika és jég, ízlés szerint 

Egyébként az én abszolút kedvencem a Somersby Blackberry, ha figyelemmel követtétek a tavalyi nyaralással kapcsolatos bejegyzést, akkor szerintem látszik, hogy nem a levegőbe beszélek/írok! :) 


Tudtad? - A kísérletnél a folyadékokat vödörrel öntötték össze. Ha pohárral történt volna a kotyvasztás akkor érvénytelennek számított volna a rekordkísérlet. Én ezen a tényen nagyon meglepődtem.

Legvégül mindenki mehetett a maga kis dolgára, mi még maradtunk egy keveset, körülnéztünk, megtudtuk hogy a nyár új slágere a piros hello pay kártya. Az infók szerint ami pénzt rátölt az ember, az rajta is marad, és később, más fesztiválokon is használható teljes nyugodtsággal ahol van hello pay fizetőállomás. Lerövidítve: olyan mint egy bankkártya, csak piros és fesztiválon való fizetésre használhatjuk, a pénz rajta marad, nem vész el, és át sem alakul. Hacsak időközben a királyi forintnak búcsút nem mondunk és jön az euró. De a mostani Napállás nem ennek a jövőképnek kedvez. 

Ti szeretitek a cidereket? Gondoltatok már rájuk koktél alapanyagként? 

A felhasznált képek között vannak sajátok és nem sajátok. A nem saját képek részét az utolsó 4 darab teszi ki, ezek Gera Zsolt keze által készültek, további munkáiról itt tudtok nézelődni! www.gerafoto.hu

3 megjegyzés:

  1. Én is szeretem a somersbyt, bár nekem szerintem még ezt vodkával megnyomni már sok lenne. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is éreztem a vodkát azért, mondjuk nem áll fejre tőle az ember, szerintem olyan hamar. Bár lehet hogy 2-3 ilyen pohárnyi adag azért adna a becsiccsent életérzésnek. És Neked melyik a kedvenced? Mindegyiket próbáltad? :)

      Törlés
    2. Én maradok a körtésnél, azt szeretem a legjobban. :)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com