2015. július 8., szerda

Pixibag FESTIVAL különkiadás | Én így látom



Sziasztok! 

Akik olvassák a blog Facebook oldalát, már tudhatták a hírt, hogy beneveztem erre a különkiadásra. egész gyorsan el is fogyott állítólag, úgyhogy azt hiszem, tényleg nagy várakozással teltek az elmúlt napok, hogy végre a kezembe kaparinthassam a csomagot.

Aki még nem kapta meg, vagy esetleg nem bontotta ki a csomagot, és meglepetés akar magánakj annak semmiképp sem ajánlom ezt a bejegyzést, mert biztos indulatokat szül! Szóval spoiler veszély van itt kibontakozóban...én szóltam! Most már mosom kezeim, ahogyan Poncius Pilátus mondotta vala... 





Bevallom nem vagyok az ilyen meglepetéscsomagok híve annyira, de mivel születésnapom is volt, pont az azelőtti héten, a kis tornazsák is megtetszett, ráadásul két olyan márka is képviseltette magát akikre kíváncsi voltam: így mit volt mit tenni, engedtem a kísértésnek. Na de vajon jól tettem-e? 

Akkora izgalmakkal vetettem bele magam a Pixibag kibontásába, hogy még egy rögtönzött kicsomagolós videót is felvettünk egy kis segítséggel. Utólag szerintem nem lett a legjobb, talán több  előkészületet igényelt volna az egész. De az édestestvérem szerint egész jó lett, és hogy toljam felfele csak, családban maradjon ez a videózás a dolog, tapossam tovább az ösvényt, lépjek a nyomdokaiba, és hasonlókkal lettem ösztönözgetve. Ennek ellenére én úgy érzem erre még nem készültem fel, így lehet inkább még várok a csodára...a Ti örömötökre, vagy bánatotokra. Majd azért remélem megírjátok, hogy ezen sorok után, melyikből volt több! :) 

A lényegre térve, a mostani kiadás ha nem tévedek  Festival különkiadás és elvileg 4 teljes méretű terméket tartalmaz, valamint 2 mintát és 2 kisebb kiszerelésű terméket.  Nem is tudom, hogy hol kezdjem...Talán a számomra lévő fekete levessel? Hát legalább akkor elmondhatjuk a lényegi posztról, hogy javuló tendenciát mutat a hangulat.




Aussie Beach Waves hajpermet
Ami nekem érvágás volt, az az Aussie Beach Waves hajpermet. Mivel hullámos a hajam, így nem tudom, hogy igazából ez a termék mit tudna nekem segíteni, mert különösebben nem vágyom sós frizurára se semmi hasonlóra, és segédanyagok nélkül is hullámos a frizurám. Néha utálom a loboncot, néha nem, ez másodlagos dolog. Itt úgy érzem, egy számomra haszontalan termék gazdája lettem, ráadásul teljes kiszerelés, ha jók a sejtéseim.



Rosetti Bizsu fejkendő+hajgumik
Még egy kivetnivalóm van a dobozban található dolgoknál, ez pedig a Rosetti Bizsus pakkban lévő fejpánt. Nagyon csinos, de az enyémben mintha foszlana az anyag, vagy nem jól lettek elvarrva a szálak, nem tudom hogy is magyarázzam pontosan. Pedig csak próbálni vettem fel..Itt azért felszaladt a szemöldököm. Jó, tudom ez a kákán is csomót keresés, biztosan unalmas, sőt, mi több idegsítő lehet sokaknak, de ha már fizetek valamiért akkor úgy gondolom, hogy az legyen rendben. Én se játékpapírpénzzel fizettem ki a futárt, hogy van is pénz, meg nem is. Remélem átjön, hogy mire gondolok.Apró hiba ugyan, de engem zavar. Le lehetett volna vágni ezeket a kiálló szálakat, bár nem tudom, hogy csak én kaptam-e belőlük. Amilyen szerencsés vagyok, lehet. :)
A hajgumi fogyóeszköz és jól jön a fesztiválokon, jó ötlet volt még ezeket is belecsempészni szerintem. 





Na innentől már nem lesz gyászos a hangulat, fel lehet lélegezni, egy terméknél voltam még iszonyat csalódott, de legalább bejöttek a számításaim. Lássuk csak a többi versenyzőt!

Borotalco spray dezodor 
Ez volt az a márka, ami miatt megrendeltem a csomagot, bíztam benne, és bejött a számításom, hogy igen, dezodor lapult a csomagban. Egyedül a méretbeli gondokkal nem vagyok kibékülve. 45 ml szerintem egy fesztiválra kevés. Durva hasonlat lesz, amit mondok, de szerintem a sivatagba sem indul el az ember nappal, 2 deci vízzel összesen. Én itt, nagyon-nagyon örültem volna ha a teljes kiszereléssel lepnek meg, de tudom, nem lehet mindenki kedvére tenni. Csak szerintem, ez sokkal hasznosabb lenne egy fesztiválra, mint egy hajpermet például. Lehet ez csak az én hülye észjárásom..
Dr. Kelen napozás utáni balzsam
Határeset nálam, de utólag beismerem jó szolgálatot tehet, főleg ha az ember elfeledkezik az újrakenésről nyáron és megpirul. Amiatt azért örülök ennek a terméknek, mert a mostani nyárra pont egy Dr. Kelen napvédő krém mellett tette le a család a voksát, így márkacsaládon belül maradunk. Nem szeretek össze-vissza ugrálni a márkák között, ha bőrápolásról van szó, csak a legszükségesebb mértékben.
Signal White Now fogkrém
Mi szerintem soha nem is vettünk még Signal fogrémet, vagy ha igen, akkor én ugye tudjátok nem azt használtam, hanem a Danodentet. Ennek is eljött az ideje, tesókával le is boxoltuk már, hogy kivételesen mást is beengedünk a fürdőbe a fogkrémek világából, reméljük nem kell csalódnunk. Nem foglal sok helyet, ha fesztiválra készül az ember, fehérít is, hogy legalább szép mosollyal cserkéssze be mindenki a hercegét, vagy hercegnőjét!


Caosept kéz- és bőrfertőtlenítő gél
Na, végre egy igazi fesztivál kellék, ami szerintem kihasználható! Hasznos, 110 ml, ennek örültem. Ami igazán meglepett, az a hátulján lévő írás volt, miszerint a termék használata nem szárít, hála a Panthenol és E-vitamin tartalmának. Aztán kitudja...hiszem, ha érzem. Az volt eddig a bajom az ilyen fertőtlenítőkkel, hogy vírusos időszakban hasznosak, meg minden, de hosszabb távon kicsinálják a kezeket, szárítanak, sok nedvességet elvonnak. Ha erre tényleg sikerült megtalálni a megoldást, akkor nagyon örülök.
Kneipp derűs aroma tusfürdő citromfű kivonattal 
Kisebb kiszerelés, ez is hasznosnak tűnik, szerintem pont ki lehet vele húzni a fesztiválozást, ha 4-5 napra megy az ember-legalább nem foglal sok helyet. Tény és való, egy 100 ml-es kiszerelés jobban beosztható lenne, de ez már megint csak az én szőrszálhasogatásom.
Utolsó soron pedig jöjjenek a minták
Két minta termék huppant bele a felhasználok csomagjába, az egyik egy kis Nina Ricci által tervezett parfüm, a másik pedig egy Vöslauer víz. Utóbbitól nem vágom hanyatt magam, tudjátok, ez csak egy víz, bár tény és való, hogy pink grapefruit van rányomtatva, és a blogon azért látszik hogy az ilyen citrusos dolgokért odáig vagyok, ha már nem jobban, mint a cseresznyésekért. Elszürcsölgetem, de számomra a doboz értelmét nem ez fogja meghatározni. 





Összességében én nem tudom mit gondoljak. Lennének változtatásaim a csomagot illetően, vannak kifejezetten fesztiválra hajazó termékek benne, azt elismerem. A termékek kiszerelésével egyedül nem vagyok elégedett ami azt illeti, kivéve a Beach Wave esetében, de ahogy ezt mondani szokás: ez már az én bajom. Bevallom, én hasznosabbnak gondoltam volna egy szárazsampont a fesztiválszezonra csomagolni, mert szerintem ilyenkor a praktikusságot is célkeresztbe kell venni. Nem tudom, hogy a jövőben is rendelek-e Pixiéktől, ez volt az első ilyen alkalom, hogy rendelésre adtam a fejem. Nem mondom, hogy az utolsó is. Ha úgy alakulna, akkor még azt mondom talán egy Pure Pixibox lesz az amivel megpróbálkozom a jövőben. 
A Pixibox csapatával nem állok semmilyen kapcsolatban, a Pixibag jelenlegi kiadását magam rendeltem meg!
Nektek mi a benyomásotok? Be szoktátok adni a derekatokat ilyen meglepetés dolgoknak? 

12 megjegyzés:

  1. Nekem tetszett. Mondjuk én meglepi doboz fan vagyok évek óta, sőt kiskoromban is zsákbamacskát vettem az Állatkertbe. Valahogy nekem már az élmény is pénzt ér...mondjuk mindenkinek más "fétise" van :)
    Amúgy nekem is hullámos erdetileg a hajam, amit utálok. Mindig irigykedve nézem mások hullámos haját, remélem ezzel a termékkel normális hullámaim lesznek és nem olyanok mint egy spánielnek...aztán meglátjuk.
    Nekem a kézfertőtlenítő és a dezodor jöttek be a legjobban, ezeket is vártam a zsákon kívül. Persze a többi terméknek is örültem, de ilyenkor mindig van egy-egy márka, ami jobban felcsigáz.
    A videóval kapcsolatban meg szerintem érezni fogod, ha készen állsz rá:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *Állatkertben - éljen a telefonról való kommentelés. Bocsi :)

      Törlés
    2. Az a baj, hogy szerintem így, hogy ez egy fesztiválozó kiadásként lett meghirdetve éssokaknak nagy csalódás, hogy nem egy praktikusabb termék került a csomagba. Pedig kifejezetten ilyen terméknek volt meghirdetve...és nem tudom, nekem olyan visszás az, hogy tudod XY fesztiválra megy, majd pont a hajával fog szerencsétlenkedni, hogy ezt majd ráfújja és beállítgassa...Ilyenkor az élmény lenne a lényeg, hogy kevesebb gondja legyen az embernek, nem az hogy sós hullámos frizurát rittyent. Aztán lehet ez azért van, mert ilyen téren én nem szeretek így tollászkodni.
      Jaj, de örültem a videózással kapcsolatos visszajelzésedre! Hát majd csak készen állok rá, egyszer...az a baj, nem szeretnék bakizni meg nagyon bénának tűnni az első alkalommal, így inkább, amíg nincs meg hozzá a tökéletes környezet, a jó felszereléssel, inkább kihagyom azt, hogy csak úgy felpakolgassak bármi olyasmit a netre. Lassan a jövőre is gondolnom kell, és hogyha a nevemre rákeres valaki, gáz lenne egy hadonászó bohócot látni videózás közben - pláne ha ez alapján ítélne meg valaki. Első benyomást meg csak egyszer tehet az ember, na..:)

      Törlés
  2. Gondolkodtam rajta, hogy megrendelem, aztán amikor megláttam a márkákat, elvetettem. Elnézve a csomagot, nem bántam meg, nekem egy fesztiválról egyáltalán nem ezek a termékek ugranak be.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanigy voltam vele enis. Vartam a bag-et, mert az elozo peldaul tok jol sikerult, de mikor meglattam a markakat rogton tudtam, hogy kihagyom, mert nagyjabol lehetett ra szamitani, hogy mik lesznek benne. Utolag sem banom hogy kihagytam, nekem ezek a termekek unalmasak, es egyetertek veled.

      Törlés
    2. Nekem sem ez jutott eszembe, volt amivel én is hadi lábon álltam a csomagban,biztos olvastátok. Ez most így sikerült, én is jobban örültem volna ha egy szárazsampont kapok és egy nagyobb Borotalco dezodort. Engem inkább ez a kis foszlás a kendőnél akasztott ki...a tipikus tömeggyártás olyan formája sajnos, ami igénytelenséget tükröz egy fogyasztó számára.

      Törlés
  3. Én eddig csak boxokat rendeltem néha, de nagyon megtetszett a tornazsák, és hasznos is lesz, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom. A hajspray nálam is feleslegesnek tűnik, mivel alapból úgy nézek ki, mint Hagrid, így a hajvasalás és az egyenes haj mellett tettem le a voksomat. Na mindegy, majd meglátjuk, de félek, hogy kirúgja majd magát a hajam... A kendővel nagyon nem vagyok még kibékülve, egyszerűen utálom őket, a hideg ráz tőlük, de majd elajándékozom, vagy nem tudom... :D A többi az elmegy, de kicsit én is többet vártam... De legalább van egy jó kis tornazsákom... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a tornazsák is tetszett, de elsősorban a két, számomra érdekes márka miatt is rendeltem meg. Ez csak ráadás volt, már tegnap el is mentem vele egyet barangolni amúgy. :)
      Szerintem a kendővel sokan így vannak, meg szerintem a kendőkkel itthon az emberek többsége sajnos nincs kibékülve, mert főleg rákosok és valamilyen haj betegségben szenvedő emberek hordják ezt, hogy ne látszódjék a hajuk ritkasága- így megvan ez a negatív visszhangja szegénynek. Pedig láttam már régebben szép kendőket,és szerintem jól is állna sokunknak. Most adtál egy bejegyzésötletet! Köszi! :)

      Törlés
  4. Amikor közzétették a márkákat, találgatni kezdtem, mi lesz majd benne. Szinte mindent eltaláltam, annyi, hogy én azt mondtam Aussie szárazsampon és dr. Kelen naptej, vagy önbarnító lesz benne. :D
    Mindenesetre sok mindent eltaláltam, és épp ezért nem is vettem meg, engem ez most annyira nem hozott lázba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Aussie márkánál én is rögtön a szárazsamponra tippeltem első körre, és gondoltam, hogy na de jó, végre akkor +1 szárazsampon lesz a polcomon, talán az új igazit is megtalálom a személyében. Lehet emiatt ért nagy csalódás, amikor más terméket találtam a csomagban.
      Megértem, hogy volt ami nem mozgatott meg, engem is csak két márka tartott figyelemben és miattuk vártam a Pixit most nagyon! Meglátom mit hoz a sors, én alapvetően kicsit vagyok elégedett, két dolog van ami miatt hatalmas örömmel tudtam volna a táskára tekinteni: ha Aussie szárazsampont és egy nagy Borotalco dezodort találok benne. Az úgy sokat mentett volna szerintem. Tudod min gondolkodtam még? Hogy lehet egy törlőkendő csomag sem lett volna még rossz ötlet belecsempészni.

      Törlés
  5. Én is azt hittem, hogy szárazsampon lesz benne, annak még értelme is lett volna. Napozás utáni ápoló helyett meg a naptejnek. Nekem a fesztiválfíling nem jött át, nem is bánom, hogy megint kihagytam. A sminktermékek nekem hiányoznak. Egy vízálló spirál vagy arany tetkó szerintem zseniális lett volna benne, nem is értem, miért nem kerültek bele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ennyien sokan hittük ezt, akkor az már valami!
      Az aranytetoválás is szuper ötlet, most hogy így mondod. Én még a színes spirálokra gondoltam- most hogy így írtad a fesztivál érzést. Nálam ami még szóba jöhetett volna itt: nedves törlőkendő, arcpermet, vagy tudod az az aranyos mini, kézzel fogható ventillátor. Az nagyon kis aranyos ötlet lett volna, sokak kezében láttam már, asszem fesztiválos képeken is, és a hőségben jó szolgálatot tehet, vagy a tömegnyomorban is...Jó persze nem az ilyen dagonyázós időkben, mint amik most rájárnak a Soundra, meg ilyenek, mert ez borzalom.
      Volt örömöm a dobozban, de sajnos bosszúságom is, ahogy láttad..:D

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com