2015. november 15., vasárnap

Haul| Glamour-napok 2015 ősz

Sziasztok!

Most sem estem túlzásokba, már ami ezeket a napokat illeti. Minek is? Más megtette helyettem úgyis, inkább a legszükségesebbeket igyekeztem beszerezni, amik úgy éreztem hosszútávon szolgálhatnak. 

Amikor azt mondom nem estem túlzásokba, akkor azt úgy is kell érteni. A kosaramban szépségápolás szekción belül tényleg alig esett bele valami: egy nude rúzs ugrott a bevásárló kosaramba a Rimmel Nude kollekcióból, a 45-ös árnyalatú és egy újravásárlás is esélyes volt a Rimmel púderalapozójáról, amiről olvashattatok korábban a blogon. Ezen kívül csak egy pillanatra gondolkodtam el a Loreal egyik alapozóján de rájöttem, visszagondolva az olvasott tesztekre, hogy ez nem biztos hogy jó nekem, így inkább hagytam.  


Ezen kívül egy Playboy parfüm kéredzkedett be a kosaramba, így Mea előzetes tanácsát kikérve végül a Generation nevű jött velem le a polcról. Úgyis régóta halogattam az ismerkedést velük, az 50%-os kupon jól jött, így a beinvesztálást sem fájlalta annyira a pénztárca. Vagy csak szeretném ezt hinni ilyenkor...:) 


Nagy csalódottsággal vettem tudomásul, hogy a Head & Shoulders samponom 1,5 hónapnyi használat után már nem érződik olyan hatásosnak, mint azelőtt, így ideiglenes szünetre száműztem. A balzsamom is elfogyott, úgyhogy most a Garnier Fructis Goodbye Damage kettősénél tettem le a voksomat, mert kíváncsi voltam. Mivel 50% volt több termék vásárlása esetén is, úgy voltam vele, hogy elhozom a balzsam mellé a sampont is, így legalább két terméket próbálhatok ki egy áráért, jó üzletnek tűnt akkor, még ha kivételesen elfelejtettem-hogy-ez-is-kell c. impulzusvásárlás jött ki ebből az egészből. A blogon majd lehet úgyis lesz róla külön bejegyzés szerintem, de nem titok, hogy nem tudtam megállni, már azóta használatban vannak. A végső ítélettel várnék még, igaz már egy körvonalazódott véleményem van róluk. 



Egyedül a pulcsit nem sikerült kihúzni a listáról, de az akkor nagyon úgy tűnik, hogy a téli leárazások idejére marad, reméljük hasonlóan jártam mint tavaly és ami megtetszik nevetséges áron hozhatom majd el. :)

Ennyi volt az én Glamour napom, ugye, hogy nem is volt olyan sok minden? :) 

4 megjegyzés:

  1. Ugyan nem tudatosan, de szép narancssárgára építetted fel a színkombinációt... :P Én örülnék egy külön bejegyzésnek a Generationról hogy hogy jött be, hogy tetszik, illetve az én próféciám mennyire igazolódott be. :D Én folyton váltogatom a samponokat, mert őhajsága mindenhez hozzászokik egy idő után, és minden kevésbé hatékony plusz gyorsabban zsírosít, mint azelőtt. =/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút ne volt tudatos pedig! A véletlen műve, avagy az ördög a részletekben rejtőzik. Vagy a tudatalattiban..:D
      Majd meglátjuk mikor írok róla, mert elég hosszú az a sor, amit még be akarok mutatni a blogon, csak furán hatna ha minden héten más parfümmel jönnék, szerintem.
      Én is majdnem mindig mást választok, de most már elkezdtem ragaszkodni, de ha 2 hétig mást használok és visszatérek hozzá akkor minden oké. Csak ez az állandó váltakozás nem vagyok meggyőzve, hogy a hajamnak és a pénztárcámnak is ilyen jó buli hosszabb távon, mert ugye, akkor mindig kell legyen egy tök mást fajta sampon is itthon.

      Törlés
  2. A Rimmel rúzsból nekem a 42 van meg, de a 45 is nagyon tetszik, de mindenhol elfogyott már.
    A Playboy parfümöket nagyon nem bírom, de hát ízlések és pofonok. :D
    A samponról és balzsamról írsz majd? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is a 42-est néztem ki, közte és a 43-as között őrlődtem anno, de a 45-ös jobban meggyőzött élőben, mert olyat akartam, ami látszik is rajtam tényleg. Elfogyott? Az meg hogy lehet? :O
      Ó hát nekem is van olyan parfüm márka, ami annyira nem talált szívbe, emiatt pl. még ha ingyen lenne se kapnám le őket a polcról. Igaz, ha illat után nézek, mindig legalább 3x-4x tesztelem megvétel előtt minimum, hogy tutira tetszik-e.
      Lesz róluk teszt, bár szerintem kicsit több idő lesz, mint kéne, de hagyom őket kibontakozni, nem akarom hogy a jó, vagy rossz hírük befolyásoljon, így a magam ütemében ismerkedem velük alaposan.

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com