2016. április 17., vasárnap

A flakon aljára értem 2016/ I. negyedév


Sziasztok, 

Felgyűlt megint egy kisebb kupac, és egy DM-es kör miatt (5 sminktermék leadása esetén kuponfüzet jár+25 pont), időszerű, hogy az elhasznált csapat egy részét leadjam még határidő előtt, úgyhogy előrébb hoztam ezt a bejegyzést. Meg az üres flakonokkal nem könnyű együtt élni, zavarnak hosszabb távon és kicsit stresszel is a nekik fenntartott tárolóm telítettsége, úgyhogy ez most remek alkalom, hogy ami nem szükséges, azt kidobáljam. Dobjuk ki együtt! :)


Avon Senses  Winter Dreamland tusfürdő
Az avon tusfürdői közül ez volt az ami nagyon jól sikerült szerintem, az 500 ml-es flakont elég szépen elfogyasztottam, nagyon bejött, nem irritált. Bizakodva tekintek a jövő felé, hogy jövő tél végéig még maradjon ez az illat. A téli kedvenc illataimba is bekerült, itt volt már róla egy bejegyzés. Jelentem habfürdőként is jó volt használni.

Palmolive Dynamic tusfürdő
Nyár óta volt még pár használatra való termék benne, Más terméket is próbálnék a márkától, így gyorsan elhasználtam, hogy ne árgus szemekkel lessen a fürdő polcáról. Egyszer vettem újra, szerettem, a Palmolive  darabokhoz rendszeresen visszatérek mindig. 



 Balea Trend It Up szárazsampon
Mire megtaláltam és letettem volna mellette a pozitív voksomat, ez is kivonódott a forgalomból. Köszi DM! A bloggerek közül sokak kedvencévé vált, ha jól tudom, sajnálom, hogy megint új darab után kell keresgélnem. 

CD mini deo
A második mini flakonnal sikerült elfogyasztanom belőle, már írtam róla a blogon, egész jól dezodorál. Egyedül a töménytelen alkoholmennyiséggel van a problémám, mert borotválás után sajnos tud ám csípni. Volt már más alkoholos termékem, az sose csípett ennyire, emiatt ésszel kell használni és csak borotválkozás után 1 nappal ajánlom. Müllerben lehet kapni a mini darabot, nem drága, 295 forintba kerül, aki alumíniummentes vonalon próbálkozna, szerintem érdemes, nem egy nagy összeg. 
 


Oriflame Hair X volume boost száraz sampon 
Volt már szó róla a blogon, most egy másik fajtát használok tőlük, árban elmegy, és szerintem jobb, mint a drogériás száraz samponok nagy része. Sajnos csak tanácsadónő által rendelhető, így a beszerzési procedúra kicsit körülményes. Itt már volt szó róla a blogon.

Bioderma Sébium micellásvíz
Már februárban elfogyott, újravettem. Ennek ellenére más micellás vizeket is kipróbálok, talán egyszer elmondhatom, hogy megvan a trónkövetelő. Addig is marad ő. 


Elmex Sensitive Plus fogkrém és szájvíz
A januári fogorvos látogatása után komolyabban el kellett gondolkodnom merre tovább, mert kiderült hogy a gének nem hazudtolják meg magukat, és bizony a fogaim szépen lassan ki fognak hullani, idő és ápolás kérdése.
Nem akarok fogatlan banya lenni, így jobbnak láttam a fogápolási rutinom komoly megváltoztatását, így ezt a fogkrémet a szájvízzel együtt elhoztam, akkoriban akciós áron (Karácsony után érdemes nyitott szemmel járni, kincsekre bukkanhat az ember). Utóbbit újra is vettem már, a második flakon végénél járok. Viszont elég költséges a két termék külön-külön beszerzése, DM, Rossmann és hasonló üzletekben a 400 ml-s szájvíz ára akció nélkül 1899 HUF, ami elég drága, ha azt veszem hogy havonta, jobb esetben 1,5 havonta újra kell venni. Utánanéztem, így ha ti is beszereznétek, az Iparfumeria-t tudom ajánlani, ott 1500 Ft az ára, ha 4x újraveszem a nagy flakonos szájvizet, már gyakorlatilag nyertem egy ötödiket utána, így inkább innen fogom beszerezni a továbbiakban. A fogkrém Sensitive Plus változata  ugyanannyi mint a boltban, viszont a többi fajta 200-400 forinttal olcsóbb, így érdemes körülnézni annak is aki másfajta Elmex fogkrém fan. 




Tetesept fürdősók 
3 darab érkezett tesztelésre a TAKEme Shoptól anno, ráadásul az utolsó muskétás lemaradt a képről. Szerettem, itt írtam is róluk. Annyira megtetszett a márka, hogy már saját kontóra beszereztem tőlük más-más fürdősót is. 



Maybelline The Colossal Volum' Express Mascara (fekete smoky eyes nevű darab)
Tavaly ilyenkor vettem a Glamour napokon, műanyagkefés darab, a kedvencem nem lett, szerintem felejthető. A festék nem potyogott legalább párás időben, e tulajdonsága miatt hálás voltam, de a pilláimmal nem művelt csodát. Most egy másik Maybelline spirált vettem, meglátjuk az mennyire jó. 



Catrice Camouflage korrektor
Jó kis korrektor lett volna, ha nem lenne pattanásképző, mert így pont azt a feladatát nem tudja ellátni amire hivatott lenne. Kegyetlenül csalódtam, használtam-használtam, de az eltakarni való pattanásaim nagy része csak még nagyobb lett. Egy idő után feladtam ezt a szélmalomharcot, pedig kitartó ember vagyok, de inkább megszabadulok tőle. Akinek kipattog az arca és érzékeny hasonló dolgokra, inkább nem is ajánlom ezt a terméket. Szem alatti karikákra pedig kijött egy másik fajtája, ha nem tévesek az infóim azokról jókat hallottam, így ha valaki esetleg ragaszkodna, próbálja meg, ha csak a szem alatti karikákkal van gondja, szerintem beváltja a hozzá fűzött reményeket. 



La Roche Posay termálvíz
Szerethető darab, újravettem még a nyáron, így megvan az utánpótlás. Szerintem nedvességpótlásra különösen jó, ha érzékeny az arcbőre az embernek. Amúgy is tudjátok, hogy szeretem a termálvizeket, Magyarország jó néhány termál strandját, fürdőjét bejártam már, innen a vonzódás a z ilyen termékekhez. Iparfumeria-n is beszerezhető, legközelebb szerintem a közepes adagot választom (150 ml).



Puma Create Woman parfüm
Nem tudtam, hogy volt-e már szó erről a parfümről, de elfogyott, 3x újravettem, de mára meguntam. A végén már tényleg megcsömörlöttem ettől az illattól, 7 éve állandó tagja volt a szekrényemnek, de ideje volt leváltani. Elég kevés helyen kapható már, ha jól láttam csak az Ázsia Centerben elérhető, ill. teszter formájában az Iparfumeria oldalon is. Tusfürdőm is volt ugyanebből az illatcsaládból, arra emlékszem hogy szerettem, csak nehéz volt kiszuszakolni belőle az anyagot. 



Avon Planet Spa Sleep Serenity levendulás spray 
Nem sikerült teljesen elhasználni, pedig egy időben nagyon szerettem ezt az elalvást segítő permetet. Igaz a DM-ben található macis darabot nem igazán tudta pótolni, röviden: nem ugyanazzal  a hatékonysággal dolgozott, de jó volt ha a stressztől nem tudtam elaludni. 



TBS Pink Grapefruit testvaj
Szerintem megromlott, mert már nem olyan jó az illata, mint ezelőtt. Az utolsó harmada megmaradt, a többit becsülettel elhasználtam, jár a hátba veregetés, a kekszet viszont nem szeretem. A parfümjük jobban bejött, azt az utolsó cseppig elhasználtam. Persze az lemaradt a fotózásról, mert máskor fogyott el őfelsége, így készségesen csatlakozik a következő csipet-csapathoz. 

Ééés akkor a sor végére is értünk. Remélem legközelebb is legalább egy ekkora kupaccal jelentkezhetek majd és hogy Ti is élvezitek azért az ilyen típusú bejegyzéseket! Nálatok is van, hogy egyszerre fogy el 3-4 dolog és akkor rögtön újra kell venni? :) 

2 megjegyzés:

  1. A sima Balea szárazsamponok közül most van egy szőke meg egy barna hajra való, általában a hajas polc alján dugdossák, ami pont olyan jó, mint a Trend It Up volt. A szőke hajra valót használtam, de semmi bajom nem volt tőle, ugyanúgy bele lehetett dolgozni a hajba maradéktalanul, úgyhogy azt ajánlom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megtaláltam, és most akciós is amúgy! Legalábbis az Árkádban 449 Ft volt. Úgyhogy megnézem magamnak őket, köszi az ajánlást, eléggé eldugva voltak, tényleg alul, valami tök logikátlan helyen...:S

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com