2016. augusztus 24., szerda

Inecto termék tapasztalatok + Meglepetés!- Játék LEZÁRVA

Sziasztok,

Pár hónapja egy meglepetés pakk várt, amin magam is meglepődtem, de időm sem volt szusszanni, mint bontogatáskor kiderült, az Inecto Naturals egyik kampányával kapcsolatosan jött a csomag, ami 3 darab terméket tartalmazott. Végül, jó magam is vásároltam plusz 2 terméket, saját kontóból, ezt leplezetlenül a bejegyzés végére szánt nyereményjátéknak gondoltam azok között, akik augusztus 31-ig bármilyen Inecto Naturals terméket vásárolnak a DM-ből, a blogra feliratkoznak és egy képet küldenek a blokkal és a játékban résztvevő nevükkel. :)

A kapott csomagban 3 termék lapult, kettőt tudtam teljesen beépíteni a testápolási rutinomba, a harmadik még várat magára, mert annyi újdonságot próbáltam a hajamra az utóbbi időben, hogy tényleg nem tudtam még beszorítani. Az összes termék az argánolajos családból származik, amit köszönök is Zsuzsinak, hogy ilyen figyelmes volt, mert köztudott, hogy a kókuszos termékeket nem szeretem és ő ezt is figyelembe vette a küldéskor. Minden elismerésem az övé!
A lényegre térve, a kedvencem közülük az argánolajos kézkrém lett, ami elég könnyed ahhoz, hogy ne érezzem nehéznek a mindennapi munka során. A felületi beszívódása elég aktív, viszont a mélyebbre való beszívódáson egy kicsit javítanék. Tudomásul kellett vennem, hogyha bekenem a kezeimet, akkor 1 óráig legalább kerülnöm kell a vízzel való érintkezést, mert egyébként könnyen lejön a krém, nem tud olyan hatékonyan beszívódni. A krém maga könnyű, ha egy kicsit megszalad a tubus, akkor viszont elég nehezen szívódik be, így érdemes többször kisebb adagot masszírozni a mancsokra.
A testápoló is nagyon szimpatikus volt, kezdve azzal, hogy az illata nem tolakodó és az Avon-féle darab óta ez az első olyan, amit szívesen is használok. Pedig, közben volt 1 próbálkozásom, de az szóra sem érdemes, így most tényleg úgy éreztem, hogy isteni szerencse, hogy ez  volt a csomagban. Nehéznek nem nehéz egyáltalán, és végre először érzem azt, hogy télen-nyáron tudnék használni egy testápolót- ami nálam azért nagy szónak-helyesbítek, mondatnak-számít. Mert arra már volt példa itt, hogy a hidegebb időben el tudtam képzelni 1-1 testápolót, 3-4 félét próbáltam is, ebből 1 versenyző volt az, ami télen is rávett a folyamatos használatra- de emlékezzetek csak, hogy mit mondtam anno- bizony tavasszal, nyáron ez túl sok lehet. Visszatérve ehhez a testápolóhoz, a potenciál amit benne látok, az a hidegebb évszakra is érvényes. Egyedül a -15 fokos hidegnek köszönhető bőrszárazságomban nem vagyok biztos, hogy féken fogja tartani, mert az utóbbi 2 évben sajnos repedezésre hajlamos lett a bőröm. De ez legyen a legkevesebb bajom. Igaz, ilyen körülmények között még nem teszteltem.
Az Inecto Naturals termékeket megtalálhatjátok a DM, Rossmann, Auchan üzleteiben és a takemeSHOP oldalon történő vásrlással is!
Hasznos linkek:
http://inecto.hu/itt-kaphato 

Segíts Te is a Noé Állatotthon lakóin! 
Egyszer már írtam róla a blog Facebook oldalán, de ismét szeretném felhívni a figyelmeteket egy nagyon fontos együttműködésre: minden megvásárolt Inecto Naturals termék után 7 Ft-ot a Noé Állatotthon kap meg a projekt időtartama alatt. Egészen 2016. augusztus 31-ig megvásárolt termékekre igaz ez a megoldás, így aki még szeretne, az tud is segíteni! :)
Számomra igazából azért is szívügy ez az egész, mert még az adóm 1%-át is a Noé Állatotthonnak adományoztam idén, mert velük szimpatizálok a legjobban az itthoniak közül. Emlékszem, már középiskolában is nagyra becsültem az elveiket, miszerint soha egy állatot sem altatnak el, mert az élethez minden egyes élőlénynek joga van, igazuk is van, azonosulni tudok ezzel az alapelvvel. :) Remélem Ti is, mert...

Meglepetés!

Úgy gondoltam, hogy a Noé Állatotthonnal való projekthez nekem is illik hozzájárulnom valamennyivel a saját kontómra. Ezeket szeretném felajánlani nyereményjátékra, a jó ügy érdekében!  Így, hogyha Ti is vásároltok a márkától augusztus 31-ig, feliratkoztok a blogra és bemutatjátok a blokkon szereplő bármilyen Inecto terméket és jelentkeztek a lentebb található Google űrlapon, akkor a jelentkezésetek után részt vesztek egy sorsoláson, ahol az alábbi kis csomagot szeretném kisorsolni:
- Inecto kókuszos kézkrém
- Inecto Agránolajos krémtusfürdő

Jelentkezni az alábbi űrlap segítségével tudtok egészen 2016. szeptember 1-ig, de csak ez előtt a dátum előtt keletkezett blokkokat fogadok el, mert ez így korrekt.
Két dolgotok van igazából: feliratkozni a blogra itt oldalt+a blokkról egy képet pedig kérlek töltsétek fel a postimg.org oldalra, ahol a direct link-et másoljátok ki a jelentkezési lap megfelelő helyére! Jó játékot kívánok, és igen, külföldről is lehet játszani még mindig, amennyiben van rokon/barát/ismerős, aki segít a csomag továbbításában! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com