2016. november 3., csütörtök

Avon Szeptemberi újdonságok | Tapasztalatok egy extra hosszú bejegyzésben

Kicsit megcsúszva, de itt vannak az Avon szeptemberi újdonságai, melyek közül akadt 1-1 darab, aminek igazán tudtam örülni az elmúlt időkben. Az újdonságok közül leginkább a körömerősítő keltette fel az érdeklődésemet, így nem is csodálkozom azon, ha a bejegyzést vele folytatom. 


Avon Nail Experts Prep Serum
Ára: bevezető áron ha jól emlékszem 699-999 Ft körül volt
Mennyiség: 6 ml
Zselészerű, az üvegben inkább már kocsonyás anyaggal találkozhat az ember lánya, ami bőrre kenve már inkább olvadós és vizes állapotra hajaz. Illata kimondottan nincs, hamar el is illanna a körömbe és a körömágybőrbe való bemasszírozása után. Ami nagyon tetszett, hogy a terméket egyszerű használni, nincs megkötés, felkenem, bemasszírozom és felesleges köröket és időkeretet sem kell futni ahhoz, hogy végezhessem a dolgom. Viszont meglehetősen fura volt a működése rajtam: a megszokott módon kezdte meg a működését: a hüvelykujjamon egészen hamar látszódott az eredmény, de 2 hét után a gyűrűsujjaimon nem akart működni sem a növekedés, sem pedig az erősödés. Nem tudtam mire vélni ezt, csak a vihar előtti csöndként könyveltem el magamban. Ezután az időszak után kezdett növekedésnek indulni a körmöm, viszont erősségben is változott az állapota- ennek örültem is. Ami szívfájdalmam volt, hogy elvileg a bemasszírozás után a benne található vitaminokkal is tápláljuk a körmöt és a bőrt, de sajnos ez a külső állapoton nem köszönt vissza. Hiába a növekedés, az erősebbé tétel, ha a körömfelszínem egyenetlen. Ráadásul a használat után 3 héttel még körömnövesztő pirulát is bevetettem gőzerővel, de még az sem hozott eredményt, pedig lassan azt is több mint egy hónapja szedem. Ami abszolút elszomorít, hogy elég sok zöldséget, gyümölcsöt ettem az utóbbi időben, ezeknek 80%-a idénygyümölcs volt, de változás nem állt be, így kezdem azt hinni, hogy az egyenetlen körömfelszín lassan a védjegyemmé válik és nem tudok magamon segíteni. A körömnövesztőt ajánlom, de csakis erősítés és növesztés céljából. Igazi, mélyreható táplálást nem fog adni. 

Avon True Color Wide Awake szempillaspirál
Ára: jelenleg 1199 Ft, akció nélkül 1999 Ft 

Ritka, hogy más Avon spirálért nyúljak, ez az első évem hogy nincs itthon a jól megszokott Supershock darab, ellenben most ezt a szeptemberi újdonságot is kipróbáltam. Meglepően jól teljesített, emlékszem volt olyan 2 hetem, amikor csak őt használtam. Szerintem szépen elválasztja a pillákat, nincsen pókláb hatás, a festék nem potyog és könnyebb ezzel a homokóra alkatú kefével dolgozni. Még a Supershock darabjánál is, bizony. (Hű, most mit mertem leírni...!)
Így arra jutottam, hogy kifejezetten örülök, hogy bátor voltam és beadtam a derekam! Végre, most már 2 spirálom van itthon, ami jól teljesít (Ezt is megéltük, kérek egy tapsvihart!), így már nem abból áll a felbontott spirálkészletem, hogy van 1 jobb spirálom és egy kevésbé jó, amit alig várok hogy elfogyjon, mert ha már megvettem, akkor használom is valamennyit.... Féltem egyébként, mert a spirálok az Avonnál szerintem elég borotvaélen táncolók szoktak lenni, hogyha újítanak, kb. tényleg 50-50%, hogy mennyire teljesítenek jól. 



Parfüm- Sweet Fantasy Wonderland
Mennyiség: 30 ml
Ár: avononline.hu-n nincs fenn jelenleg 
Ez a legújabb tagja a parfümcsaládnak, a piros darabot ismerem és szeretem, más lányokon is olykor felismerem, de nincs még a birtokomban. A lila darab, a Sweet Fantasy Midnight, amiben vadcseresznye van, viszont a fésülködő asztalom éke, főleg mert vadcseresznye van benne. Nem lepődtetek meg, nagyon remélem. Emiatt gondoltam, hogyha előrukkoltak egy harmadik típussal, akkor szívesen letesztelem, mert az előző 2 típussal volt már szerencsém, ráadásul jól is sikerültek anno. Az újdonsült darab zöld üvegcsét kapott, és ugyanúgy jár hozzá egy apró dísz, ami egy kő volt, ha jól emlékszem. Különösen ez nem fogott meg, inkább a belbecs érdekelt amúgy is, pláne az előzőek szimpatikus jegyei alapján. 


Illatcsaládot tekintve virágos-gyümölcsös-gourmand. Ez nekem sem mondott sokat a leírás alapján, így hagytam magam az orrom alapján vezetni a tesztelés során. Az illat maga szerintem nem sikerült annyira tartósra, mint pl. az előző két darab esetében, ott sokkal nagyobb intenzitást tapasztaltam. Első körben inkább egy frissítő parfümről van szó, ami idővel átcsap egy nagyon édes, sőt mások szerint már-már émelyítő vonalba. Én azért émelyítőnek nem mondanám, de kinek mi az egyéni preferenciája. Szerintem a jegyek közül az úgynevezett tejszín itt bukkan elő, ami valóban kétes jegy, hogy kinek mennyire válik be. Én sem szeretem kifejezetten, amikor a parfüm ezen énje előbukkan, de a frangipáni és a piros bogyós gyümölcsök javítanak a kezdeti összképen. Ennek ellenére szomorú vagyok, mert enyhe visszaesést tapasztaltam a növekvő és fejlődő tendenciánál ennél a parfümnél, hiszen az előző kettő sokkal jobban sikerült. Ha az illatcsaládból választanátok, a Secret Fantasy Midnight-ot  tudnám ajánlani teljes nyugodtsággal, jó szívvel mindenképpen, főleg ha szeretitek a cseresznyét.

+1 nem őszi újdonság, de meglepett: Avon Alpha for her parfüm 
Illatkategória: orientális-virágos
Illatjegyek: Málna, vízililiom, pézsma 
Ára: 4899 Ft az Avononline.hu-n
Mennyiség: 50 ml 
Nem hittem volna, de mély nyomot hagyott bennem az Avon Alpha for her parfümje. Bevallom őszintén, hogy az üvegcse és az illatjegyek nem voltak túl megnyerőek a számomra, amikor megláttam és augusztusban kicsit rám tukmálónak éreztem, ahogyan egy másik parfümről lebeszéltek, még egy kicsit duzzogtam is magamban, hogy hát kíváncsi vagyok mi lesz ebből, de meglepően jó vége lett a dolognak. Ha választanom kellene a nyáron debütált parfümök közül, magasan a többiek fölött lenne ez a parfüm a besorolásban mind illat, mind pedig tartósság(!) szempontjából. Kivételesen jól tettem, hogy hagytam rábeszélni magam erre az illatra, mert szerintem messze a legjobban sikerült darab amit az utóbbi időben próbálhattam a márkától. Ahhoz képest, hogy a málna dominál a másik két jegy fölött és ők csak később bontakoznak ki, egyáltalán nem rossz illat, pedig pont ezen jegye miatt visszakoztam tőle akkoriban. Kellemes, pozitív csalódás, még annak ellenére is, hogy nem szeretem a málnát, mi több, irtózom tőle általában. Megjegyzem, szerintem ezért jó hobbi a blogolás, mert néha a saját határait is feszegetheti az ember és tök jó dolgok sülnek ki ebből. :) 


A termékeket megrendelhetitek az Avononline oldalán, ha jól tudom, még csak tanácsadónőre sincs szükségetek, illetve a Blaha Lujza téri Skála áruházban is tudtok személyesen vásárolni, plusz. ugyanez igaz a budapesti Astoria metróaluljáróban található boltra is. Ezenkívül a Notino.hu-n (volt Iparfumeria) is találhattok Avon termékeket, ráadásul a kínálat is viszonylag gyorsan frissül, és a kiszállítás is meglepően gyors.  
Köszönöm ha elolvastátok, remélem akadt aki a bejegyzést végére ért, mert az egy igazi hős!:) 

A bejegyzésben szereplő termékeket kipróbálás, véleményalkotás céljából kaptam, de ez nem befolyásolta a véleményemet a termékekről! 

4 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon bejött a Secret Fantasy Wonderland, kár hogy egyáltalán nem tartós. :-/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a vége nem jön be nagyon, annyira tejszínes és gejl. Oké, hogy leírásban ott van a tejszín, de ennyire nem szabadna annak lennie- ezért is nagyon kényes dolog ez a parfüm téma szerintem, mert lehet nekem sok, más meg imádná ezt a cukrosságot, már-már érezhetően valódi cukros-tejszínes illatot. De a tartóssága tényleg nem a legjobb, nálam ezt csak az illat első akkordjai tudták valamelyest megmenteni, ill. az, hogy tényleg ismerem a termékcsalád előző kreációit és azok pl. eszméletlenül jók lettek szerintem. :)

      Törlés
  2. Anyukámnak teljesen begyulladt a szeme ettől a spiráltól sajnos :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajaj..Sajnálom! :( Valószínű, hogy allergiás az egyik összetevőjére. Én azt vettem észre, ha nagyon sokat vagyok lámpafény előtt ezzel a spirállal, akkor néha csípi a szemem. De pl. bloltban a LED világítás, ill. üzletekben fordult elő eddig csak. Itthon, suliban, munkánál nem annyira, de ezt most lekopogom. :S Valami tuti van az ipari lámpákkal, hogy így reagál rá, mert más spirállal erre még példám nem volt. Ennek ellenére szeretem, mert szebb pillákat csinál, mint némelyik 3 ezer forintos darab. :/

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com