2012. augusztus 14., kedd

Ruha, az esküvőre

Sziasztok! 

Egyszer már említést tettem erről a kis dilemmámról. Elég sokáig keresgéltem a megfelelő ruhát, már igazából a hócipőm tele volt az egésszel. Ekkor jött az ötlet, hogy nézzek be a Hádába.

Láttam, hogy 50%-os kedvezmény van, de nem gondoltam bele, hogy ez igazából mindenre vonatkozhat, így csak unottan nézelődtem egy fél órát. Bár azt tudni kell, hogy ilyenkor már a délelőtti órákban bolondok háza van az üzletben. Tehát hiába néztem össze, viszonylag gyorsan magamnak kb. 8 ruhát, igazából 15 percet  álltam sorba csak a próbáért. Az is lehet, hogy több volt, hiszen úgy éreztem onnan fogok nyugdíjba menni.:)

Végül 2 ruhánál maradtam, amik tetszettek is, meg méretben is okék voltak. Nem tudtam dönteni, így elhoztam mindkettőt. Drága mulatságnak tűnt, hiszen akkor még nem tudtam, hogy a ruhákra is vonatkozik ez az akció, így igencsak meglepődtem, amikor 20 perc pénztárra várakozás után 3 ezer HUF-ot kért tőlem a kasszás néni.

Pipacsos ruha
A szoknya kétrétegű és az alján található egy kis tüll is. A szoknya része nagyon szét állt a ruhának, teltebbnek mutatott az elégségesnél, így anyukám átalakította a szoknyát. Sőt, kiderült egy kicsit nagy is a ruha, így 1-1 centit be kellett venni belőle 3 helyen.




Virágos ruha
Anyagát tekintve ugyanaz mint a másik, csak ezen mindenféle virágok vannak, és nincs tüll. Valamint a szoknya része is merőben más. Féloldalas a ruha, a bal vállra eső résznél fodrok vannak. Szerintem nagyon feldobja az egészet. Ráadásul, ez a ruha vadonat új volt, rajta volt a címke is. Eredeti ára 22 font lett volna. Én megkaptam 1500 HUF-ért darabját a ruháknak. Van egy kis különbség, azt hiszem.... :)




Örülök, hogy vége a keresgélésnek, így már szombaton nyugodtan mehetek el az esküvőre. Olyan ruhát fogok viselni, amit nem rám erőszakoltak, hanem tetszik, én választottam. Van jó oldala is annak, hogy nem én lettem a koszorúslány...azt viselek, amit én akarok. Nem kell igazodjak senkihez.
Viszont, egy kicsit szomorú vagyok. A DM által indított "10 pontért egy táska" akcióról sikerült lemaradnom.   Azt sejtettem, hogy a forgalmasabb helyeken már egy nap alatt el fog fogyni a készlet, de hogy az eldugottabb helyeknél sem lesz esélyem, meg nem fordult a fejemben. De hát ez van, remélem máskor is lesz valami hasonló akció! :)

Nektek hogy tetszenek a ruhák? Ti voltatok már esküvőn, a nyáron? Akkor milyen ruhákat viseltetek? 

4 megjegyzés:

  1. A fölső ruci nagyon tetszik. :)
    http://vogueandlife.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :)
      Viszont, légyszi ne hirdess! Az ilyen erőltetett reklám nem túl illendő dolog. Akit érdekel, biztos hogy rákattint a nevedre és nagyobb eséllyel szerzel IGAZI, MARADANDÓ látogatókat!:)

      Törlés
  2. A második darab nagyon tetszik. :) Végül melyiket veszed fel az esküvőre?

    VálaszTörlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com