2012. szeptember 21., péntek

Kedvenceim a héten II.

Sziasztok!

Tudom régen volt ilyen bejegyzés, pedig érdemes figyelni, hogy ahogy jön az évszakváltás, hogyan változnak meg a mi igényeink is, a kozmetikumok terén. Ezért megpróbálom ezt a posztot rendszeressé tenni, vagy péntekenként, vagy szombatonként. Remélem Velem tartotok és valami hasznosat is tudok átadni!

Primus ajakír
Nagyon kevés volt belőle, imádtam. Nem bírtam ki, hogy ne vegyem újra. Hallottam, hogy pénteken 2-5 fok között lesz a reggeli hőmérséklet és egy kicsit berosáltam. A többi ajakápolóm nem tartom annyira jónak, hogy ilyen körülmények között azt merjem mondani, igenis jól teljesítenek.





Balea tusfürdő
Szeretem, de meg is bántam, hogy megvettem, mert tegnap láttam egy sokkal jobb fajtát belőle. Ilyen cseresznyés-mandulás vagy marcipános illata volt. De amíg ez el nem fogy, addig nem veszek másikat. A nagy rohanások közben csak ezt volt időm használni, semmi más után nem nyúltam! Bőrirritációt nem okozott, így eddig nincs vele nagy problémám, csak az, hogy túl hamar voksoltam le mellette.

Adidas Fruit Rhytm 
2 éve vágytam rá, a nyárra emlékeztet az édes-gyümölcsös illata. Viszonylag sokáig tart, még mindig nem untam meg.

Szemkihúzó toll by Essence
Kevenc filctusom. Már vagy 3-4-et vettem belőle. Sajnos, nem tudom hogy árulják-e még. Anno 700-800 HUF-ot kóstált. Lehet kivonták a forgalomból, a 2 végű társát már láttam, csak nem tudom mennyire hatékony.

Miss Rose szemhéjpúderek
3 palettából 2-őt használtam, nem tudom miért vettem elő, valami különlegesre vágytam lehet. A fő szín mindig valami krémesebb vagy rózsaszín volt, e mellé párosult be a fekete, amivel eldolgoztam.

BB krém
A Garnier BB krémje zsíros bőrre. Ha folyamatosan használom, minden egyes nap, sajnos annyira nincs jó hatással a bőrömre, előjönnek a pattanások. Ez a hatása valamiért, nyáron nem jött elő. Attól még el fogom használni.

Balea korrektor
Amit a BB krém nem tüntet el, azt ő korrigálja. Szeretem, mert sok van benne, sokáig kihúzhatja vele az ember. Az ára olyan 700-900 HUF között van. Nem mondom, hogy a pattanásokat annyira szárítaná, de egész szépen takarja őket!

Sminklemosó kendő
Az utolsó csomagom tőlük, és valószínűleg nem is veszem majd újra. Nagyon megdrágult, 100 Ft-tal drágábban, már minőségibb terméket is kaphatok, így meg ennyi pénzt nem dobok ki rá. Akkor már inkább a márkásabb társát választom a Balea törlőkendő személyében. Utódja egyelőre a Farmasi törlőkendői közül a fekete csomag. 
Nektek megvan valamelyik termék ezek közül? Esetleg van, amihez kedvet kaptatok? 

2 megjegyzés:

  1. Úgy látszik, hogy hasonló az ízlésünk illatok terén. Én is nagyon szeretem az Adidas Fruit Rhytm-et. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon úgy tűnik akkor! Egyszer csinálok parfümös bejegyzést, akkor majd kiderül minden! :)
      Köszi, hogy írtál!

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com