2013. május 3., péntek

Mennyi munka van egy bloggal?

Sziasztok! 

Aki már vezetett oldalt, az azért, aki belátott már a kulisszák mögé annak azért, aki pedig egy kicsit is lelkiismeretes olvasó, annak azért lehetnek a következő sorok olyan ismerősek. Egy oldal üzemelése viszonylag sok időt elvesz, de ugyanannyira örömteli is, főleg, ha jó közönségnek ír az ember!

A bejegyzés szubjektív véleményt is tartalmaz! Nem ócsárlásból, összeugrasztásból született!

Minden esetre, ha normálisan akarja valaki csinálni, nem 2 perces munkáról van szó. Ha pedig olyanról, az meg is látszik rendesen...

A képek
Jobb esetben, kéznél van ilyenkor 1 digitális fényképezőgép. A márkától és a minőségtől jobb, ha most eltekintünk, mert tudom, nem mindenkinek van pénze 40-80-150 ezer forintos gépekre. Többek között nekem sem, ennek ellenére sem ácsingózom és irigykedem, hanem próbálom a magam módján fejleszteni magamat, és a Ti tanácsaitokra hagyatkozva, szép napfényes időben készíteni a képeket. De ezek szerkesztése, egy kis élesítéssel, "vízjelezéssel" (inkább honlapcím jelöléssel) együtt kb. 10-15 percet vesz igénybe. Ha a fotózás idejét beleszámolom, hogy ide-oda állítgassam a terméket, akkor még nyugodtan hozzácsaphatok 10 percet. Általában 3-4-5 kép az ami használható, ezeket fel is rakom mindig az oldalra, hiszen kértétek azt is, hogy több legyen a saját kép.


A posztok megírása
Ez már hangulat, tehetség kérdése is lehet. Valamikor nagyon nehezen jönnek a szavak, bár ilyenkor, inkább hagyom a fenébe az egészet, úgy ahogy van. Viszont, néhanapján olyan könnyen megy minden, mint a karikacsapás, és ilyenkor tökre örülök magamnak. Ennek ellenére, a cikk milyensége az, ami megkövetelheti a pontosabb, aprólékosabb fogalmazást is. Ebben az esetben fordul elő az, hogy majdnem egy óra, mire végzem a bejegyzéssel. Igyekszem átolvasni, talán elütési hibát nem is nagyon vétek, inkább a szóismétlés az, amit utólag szörnyülködve nézek vissza, hogy "úristen, amikor a szövegszerkesztőben voltam, ez hogy nem tűnt fel?".
Mondjuk az is előfordul nálam, hogy több idősávban írok meg egy posztot. Valamikor nekikezdek, érzem hogy fáradok, ott hagyom. Vagy, megírom a szöveget és utólag csak a képeket teszem be, mielőtt közzé tennék bármit is.  Így nem annyira tömény az egész, meg olyankor sokkal jobb érzésem is van a poszt kitételével kapcsolatosan. De akkor vegyük úgy, hogy egy 30, rosszabb esetben 45-50 perc egy bejegyzés megírása. Ebben benne van az ellenőrzés, a többszöri átsuhanás a sorokon, a túlzott szóismétlések kiiktatása (már, ha megtalálom őket).

Egyéb dolgok
Más dolgok alatt azt értem, mint az oldal szépítgetése. Haladni kell a korral úgy gondolom, ezért is szoktam kisebb-nagyobb újításokat készíteni akár a dizin, akár az oldal egyéb menüi között is. Ilyen pl. a néhány nappal ezelőtt a követési gombok felkerülése az oldalsávba, a bemutatkozó szövegre irányított képpel együtt. Ezekkel is volt azért munkám, még ha esetleg nem is direkt módon tolom mindenki képébe 5-8 bejegyzésen keresztül, hogy : gyere nézd meg. Akit igazán érdekel az oldal, az úgyis bekövet a maga módján, vagy Facebookon értesül az apróbb újításokról. Vagy éppen megnézi magától, mert feltűnik neki előbb-vagy utóbb.
És akkor még ide tudnám bezsúfolni a nyereményjátékokat, azt hogy különböző oldalakon tartsuk a kapcsolatot az olvasókkal (Facebook és társai), a kommentekre, valamint az e-mailekre való válaszolás (már ha van olyan). Akárhogy nézem, ez is plusz idő egy oldaltulajdonosnak.



Mindezek tetejébe, még ott vannak az elvárások, vagy a posztolási kényszer, vagy az, hogy ezt rakd ki, azt rakd ki, szavazz rám üzenetek, és kitudja még mi minden, amikért egyelőre nem találtak be. Bár, különösebben nem szoktam stresszelni az oldal életén. Aki kedveli, az jön, aki nem, az sem baj, mert el tudom fogadni, hogy sokak számára nem lettem túl szimpatikus a még botladozó-tapasztalgató "blogger" koromban.
Ennek ellenére, azt kell hogy mondjam, hogy mint kis blog is sok munkát igényel ez az egész. Akkor már bele sem merek gondolni,mi lehet egy nagyobb múltú blog esetében, főleg, hogyha a tulaj maximalista és mindent tényleg nagyon nagy precízséggel, odaadással akarja átadni az olvasóinak a tudását, a képeket, a posztokat.
Viszont, azt se tartom rossznak, akinek nem olyan jók a képei, vagy éppen a bejegyzései, mert ez is egy olyan dolog, amit ki kell tapasztalni, bele kell jönni. Aki pedig nem jön bele, az vagy megmarad egy szinten, vagy pedig abbahagyja az oldalát,vagy esetleg látványosan hisztizik és irigykedve nézi azokat, akiknek több évnyi munkával a hátuk mögött lett annyi a feliratkozók száma, amennyi. Viszont, tudatos odafigyeléssel és megelőzéssel szerintem sok probléma megoldható, kiküszöbölhető, ami idővel meg fog látszani 1-1 blogon is.

Összegezve tehát jó dolog a blogolás, főleg akkor, ha valaki tehetséges és vonzza a szavaival az embereket magához. Ennek ellenére sok idő, de ezt tudni kell megbecsülnie a látogatóknak is. Mert ahogy egy bloggernek sem szabad természetesnek vennie, hogy jönnek hozzá az olvasók, úgy az olvasóknak sem szabadna minden olyan dolgot természetesnek vennie, mint a profi minőségű képek, vagy a tökéletes sminkelési technika, vagy a profi design. Ezekért is meg kell dolgoznia egy szerkesztőnek, de egy régebbi példából tanulva, talán bátoríthatóbb, ösztönzőbb lehet az, hogyha a negatívumokat nem úgy vágjuk oda máshoz, mint 1 nyers húst. Úgy könnyebben is révbe érhet az, amit akarunk. De ez nem csak erre igaz, hanem sok minden másra is! Ez, megint csak 1 kitérő volt, ahogy látom.

Szerinted mennyi munka van egy bloggal? Te mennyit foglalkozol a kis "otthonoddal"? 

2 megjegyzés:

  1. Én is csak akkor veszem elő a kamerát, amikor napfény is van, ami itt ritkaságnak számít... :(
    Én RENGETEG képet készítek, mert szeretem, ha van miből válogatni, meg a kamera kijelzőjén lehet, hogy jól mutat valami, aztán a gépen meg nagyon nem tetszik, szóval én több száz képpet készítek, majd kitörlöm, ami nem kell, a többit pedig szerkesztem, méretezem stb. (több poszthoz fotózom ált. egyszerre, időtakarékosabb így). Sok időt eltöltök ezzel nagyon.
    A posztírásról nem is beszélve, főleg hogy két nyelven írom a blogot. Tegnap éjjel 3 órán keresztül írtam/fordítottam egy posztot, ami ráadásul személyes, szóval nem fog senkit sem érdekelni, de én azért megírtam :D Majd vasárnap teszem ki :)
    Ó és nekem mindig van előre megírt posztom, szinte soha nem teszek ki olyat, amit aznap írtam. Lehet hülye szokás, de így nem kell aggódnom, ha nincs ihlet, válogatok azokból, amiket már megírtam :)
    Na, még mesélhetnék, de így sok hosszú lett, bocsi :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nehéz lehet úgy! :( Mondjuk nekem sincs könnyű dolgom. Kora reggel megyek, késő este jövök. Örülök, ha felkelek, este meg már nehézkes a fotózás. Sőt, örülök ha hazaesek egyáltalán. Marad a hétvége és az akkori napsugárba vetett bizalmam.
      Durva ez a fordítgatás, én is elgondolkodtam rajta, az angolom meg is lenne hozzá, de félek, hogy ha bármit elrontanék, azt 1-2 nagyon kedves ember az idők végezetéig az orromra kötné itt blogspoton. Én szeretem a személyes posztjaidat is, biztos vagyok benne, hogy nem csak Magadnak írod, hiszen annyian követnek és sok visszajelzést is kapsz! ;)
      Én is egy ideig próbáltam előre dolgozni, mert a megelőzések híve vagyok, de nagyon sokszor nem sikerül tartani az ütemtervet. Úgyhogy, ahogy esik, úgy puffan-szerűen készítek bejegyzést. Persze vannak előre elkészített képeim is, hogy ha sokáig nem lenne napfény, vagy időm, valamelyest csökkentsem a ráfordítandó idő töménységét..:)
      Köszönöm hogy írtál! Nyugodtan mesélj, én szeretem ha valaki sokat ír...:)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com