2013. június 16., vasárnap

Arcápolási termékeim: az utóbbi időben kipróbáltak

Sziasztok!

Mint a címből is kiderül, ez a poszt inkább az arcápolásra helyezi a hangsúlyt. Bár nem tudom mennyire vagytok vevők erre a témára, minden esetre ha tetszik az ilyesmi, akkor ne habozzatok tudatni ezt! Csak, hogy tudjam, jó helyen kopogtatok....


Az arcápolás Nálam különösen kényes téma. Sohasem használtam semmilyen arckrémet. Már csak azért sem, mert az volt belém ivódva, hogy a krémek zsírosak: "kell is ez az én pubertás bőrömnek, pont ez hiányzik, a végén még egy új fej nőne ki a nyakamból reggelre" éltem ezzel a jelszóval évekig. Szóval, valami ilyesmihez ragaszkodva, a mai napig nincsen egy normális hidratálókrémem, mert minek. Néha feldobok egy arcpakolást, az is inkább ilyen tisztító-szerű dolog szerintem, mint egy táplálás. Na de a krémezést nem nekem találták ki. Persze, elképzelhető, hogy 10 év múlva leszakad a fejem, emiatt a nem törődömségem miatt de Isten látja lelkem, valahogy úgy érzem, egy krém csak rontana az amúgy sem túl fényes helyzeten. Sőt: inkább csak a fényt emelné, mert jól bezsírosítaná a bőrömet. Igen, már gondolom kitaláltátok: csillámf*szlámának érezném magamat egy ilyen kenegető procedúra után. Igaz, pont a héten rendeltem meg egy krémet, így ha minden jól meg, 1-2,5 hónap múlva láthatjátok a nekifutásnak az eredményét. Addig is a régebbi termékekről szeretnék Nektek mesélni! 

Amiket szerettem az arctisztítás során:
Főképpen a Garnier Exfobrusher-re esküszöm, annyira jó volt hogy masszírozta az arcomat az a sok műanyag tappancs. Olyan tiszta, tisztítószeres illata volt, ami egyébként nem zavart. De valamiért nem vettem újra, és amint rámeredek a mostani Garnier grapefruit-os arctisztítómra, bevallom elkap a sikítófrász, hogy miért voltam olyan ökör, hogy megvettem. Ugyanis az utód, jól működött kb. 3 hétig, egy teszt is kikerült róla, de idővel elkezdtek kis gumók nőni az arcomon tőle. Néha fájtak is, és ez idegesített, hogy elvileg arctisztításra hivatott használni, pattanások ellen, ehelyett, meg új fejeket képez ki rajtam. Azóta kézmosásra használom, és ez nagy szó, mert azelőtt még erre sem voltam hajlandó... Úgyhogy, csúnya vége lett ennek a próbálkozásomnak (is). 


Amivel kifejezetten meg vagyok elégedve, az az Oriflame Pure and Nature szappanja. Őhozzá egy kicsi luffa szivacsot használok segítőként. Nagyon szeretem az illatát, szárít és használ is, ahol kell. Viszont baj van: nincs meg az utánpótlás a szappanból, pedig vészesen fogy. Szegény annyira a végét járja, én pedig csiholom újra és újra....(Már megrendeltem az utánpótlást, a mostani Oriflame magazinban 299 HUF-ért tudjátok beszerezni a szappant.) Minden esetre a Pure and Nature golyós pattanáskezelőjével együtt használtam és úgy nagyon jól teljesített még így, hosszabb távon is. Ez is elfogyott sajnos, ezért őt is újravásároltam. Hiába, a jó termékek a szívemhez nőnek....nagyon is. 



 



Tavalyról még maradt egy óriási szappantömböm, így ővele fogok kísérletezni az elkövetkezendő hetekben. (Na ki az, aki emlékszik rá?) Egy szőlőkivonatos, kézműves szappanról van szó, még a Skanzenben tartott borfesztiválon lett az enyém, 990 HUF-ért.
 Az illata nagyon erőteljes még most is, remélem ugyanilyen hatásos lesz később is. Viszont a Pure and Nature golyós pattanáskezelőjéről nem vagyok hajlandó lemondani, ő itt lesz mellettem mindig. Igen, amikor róla írtam véleményt, nem túloztam, hogy a fürdőszoba kiskirálya lett és saját trónja van!





Csúnya próbálkozások

Garnier Grapefruit-os verzió az előző bekezdésben, megmagyarázva. Nincs mit rajta túlvesézni itt. Így rá is térnék a további darázsfészekbe nyúlós húzásaimba. 
A múlt nyáron megvásároltam a méltán híres kézműves kecsketejes szappant, amit pattanásos bőrre ajánlottak. Ősszel, vagy ősz közepe táján eljutottam a fokozatos használathoz, ami csúnyán befuccsolt. A Garnier Grapefruit-os csodájával együtt és külön-külön is használtam, hogy végül biztosan elmondhassam, ő is gumósodást okozott az arcomon. Rettenetesen szárította az arcom, de ezt nem éreztem tragédiának. De amikor együtt használtam az új Garnierrel, volt egy pánikhangulatom az arcom kinézetét illetően. 


Arckrémet csak egyet próbáltam az utóbbi időben, ez a Synergen vegyes bőrre való krémje volt. Kb. 1 évet porosodott az asztalomon. Meg is van, hogy miért: inkább száraz bőrre ajánlanám ezt a krémet. Nem éreztem különlegesnek sem, pattanásokat is okozott, ha hozzá is nyúltam, félve tettem, így a 4. újrakezdés körül feladtam azt, hogy valamennyire is lehet jó ez a krém. Pozitívumnak csak azt tudom elmondani, hogy elég kiadós krémről van szó, akinek beválik annak nyilvánvalóan jó üzlet ez az egész, mert nem egy több ezer forintos krémről van szó, ami megfizethetetlen lenne az átlagember számára. 
Bal oldalt, legszélen, a kidobásra ítélt dolgok között. Azóta persze már kidobtam . 

Amit még nagyon nem szerettem az a Balea barackos (ugye?) arcradírja volt. Még akkoriban nem volt a bőröm annyira bedurranva, de ez az arcradír nagyon csúnyán betett nekem.... 4 alkalommal használtam, de én mondom, van valami ebben az arcradírban. Maga az ördög tán, fogalmam sincs. Ami durva, hogy olyan nagy, fájós pattanásokat okozott. Ez még a kisebbik gond lehetett volna. De amikor ezek a pattanások annyira felfújódtak, hogy szó szerint jött belőlük a genny, akkor repült a termék a fürdőszoba másik sarkába. Olyan mérges szerintem még sohasem voltam egy általam kipróbált termékre sem. A sírás kerülgetett nem csak az eredménytől, hanem mert annyira elcseszte az arcomat és mert annyira fájtak a gumós pattanások amiket okozott. Ilyet még a Garnier+kecsketejes kombó sem alakított az arcomon, pedig akkor azt hittem, már nincs lejjebb.

Oké, rá volt írva hogy aknés gyulladt bőrre ne használja az ember, de mint írtam már, akkor még nem volt ennyire vészes a helyzet az arcom terén. Volt 1-2 pattanásom, emiatt is mertem bevállalni ezt a bőrradírt, mert tényleg 1-2 csúnyaság azért nagyjából mindenki arcán fellelhető. Ez a vacak tett róla, hogy legyen mit rejtegetni...Akkor mondtam azt, hogy oké az arcradírok kitiltva a fürdőből. (Kivéve az Avonos csodát, amit valószínűleg meg fogok vásárolni, mert néhányan írtátok, hogy az ugyanolyan mint a régi, általam megszeretett darab.) 

Szóval, lehet örülni, voltak ám pofára esések szép számmal, de ezekkel igyekszem nem törődni. Az új kedvenceimnek örülök, amit lehet tesztelek, bár már vannak kiskirályok a fürdőben, várok azért még egy jóféle arckrémre is, ami nem okoz pattanásokat. De, legalább van, ami bevált a sorból, ez is valami a tendenciát nézve...

Ha van ötletetek víz alapú hidratálókrémre, szívesen veszem a tanácsaitokat! Sajnos, ebben a témába nem igazán vagyok itthon, de azt tudom, hogy talán egy vizesebb alapú krém lehetne a gyógyír erre a krém problémára nálam. 

És Ti mikkel kísérletezgettetek az elmúlt időszakban? Mik voltak a pozitívan befutók és a negatívan kifutók? 

4 megjegyzés:

  1. A Himalaya Herbals arcradírja és arctisztítója nekem nagyon bejött, nagyon szeretem az illatukat is, és a termékekkel is elégedett vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Tőlük csak kézkrémem és szemfestéklemosó szerűségem volt, de nem voltam velük megelégedve annyira.

      Törlés
  2. Ha nem használsz krémet, bánni fogod majd 15-20év múlva... A genetika nem mindig elég.
    Amit mindenképp javaslok,hogy óvatosan kísérletezz, nehogy hegek maradjanak az arcodon.
    Menj egy nagyobb patikába és kérj mintát a Bioderma Sebium családból. A Sebium H2O micellás lemosó nagy szerelem(vegyes bőröm van és reggelente ezzel törlöm át az arcom és nyáron is a nagy melegben)de van hidratáló krémje, bőrradírja is.
    Inkább ezekbe invesztálj, mint sok rossz drogériás termékbe, amitől csúnyább lesz a bőröd.
    Mindig van vmilyen akció, most még tart pl.25%-os kedvezmény. De ajándékterméket is lehet kapni, vagy kis kiszerelés áráért nagy kiszerelést. Nézd meg a biodermapatika oldalát:)
    Mia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Mia!
      Szerintem, ha elolvastad a bejegyzést, tudod, hogy ezzel magam is tisztában vagyok, említettem is. Erre keresek megoldást, ezért nem értem miért kell az orrom alá dörgölni azt hogy "bánni fogom X év múlva" és hogy a "genetika nem mindig elég". Tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal, ezért is említettem meg ezt a témát, hátha hozzáértő tanácsokat kaphatok Tőletek (amit köszönökezúton is)! :)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com