2013. július 1., hétfő

Júniusi kedvencek

Sziasztok!

Eltelt a június is, igaz nekem olyan, mintha nem is lett volna. Nem nagyon sminkeltem a meleg miatt, így ebben a bejegyzésben nem biztos, hogy ki fognak csattanni az ilyen kozmetikumok. Egy-egy azért talán akad, de most egy kicsit az újdonságokra is terelődik a rivaldafény, amiket sajnos nem volt időm bemutatni a blogon. Ne haragudjatok, hogy így be doblak Titeket most a fekete levesbe, mindenféle előzmény nélkül, igyekszem jelezni, mi az, amivel még nem volt módotok találkozni.






NYC tus
Őt már láthattátok a blogon, szerintem most már kellőképpen megismertem és jöhetne róla egy hosszabb leírás is. Meg vagyok vele elégedve nagyon, az olajos szemhéjon nem kenődik, csak nagyon-nagyon extrém meleg esetében. De egy kis szemhéjalappal viszonylag jól kordában tartható ez a probléma, úgy vettem észre.

Oriflame Pure teafa olaj
 Ő biztos egy újonc lesz a számotokra, mert még az újoncos bejegyzésekbe se raktam bele, azt hiszem. Elsősorban arcápoláshoz/rendberakáshoz van kifejlesztve ez az olaj, de ebben a hónapban 1-2 alkalommal csepegtettem belőle egy kicsit a lábfürdőbe is az arc kenegetése mellett. Csodák csodájára másnap akármilyen meleg is volt, a lábam csont száraz volt. Gondolom, a baciölő metódus érvényesült. Néztem mint borjú az új kapura, hogy másnak hallom cuppog a lába amikor fellép a metróra, az enyém meg ilyen sivatagi show érzést keltett. Ekkor határoztam el, hogy vagy a DM-ből vagy a Rossmannból vagy egy ilyen bio boltban veszek teafa olajat, külön, egyéb felhasználásra.
Pattanásokra nem olyan hatásos mint a többi társa (golyós+szappan), ez azért egy kicsit szíven ütött. A nagyobb pattanásokra használhatatlan, a kisebbekkel elbír. Ha spórolni szeretnék a golyós változattal, ezt vetem be.

Oriflame Pure Nature arckrém
Meséltem, hogy nincs igazi arckrémem, vagy ami volt is, 1 alkalom, az is több gondot szült, mint amennyit megoldott. A krémet születésnapomra kaptam, na meg akciós is volt az újságban, így bátrabban mertem kérni. Eddig jól szugerál, legalább pattanásokat nem képez. Róla tuti lesz egy külön, részletesebb poszt, mert ugyan kb. 1,5 hete van Nálam, nagyon belopta magát a szívembe ezért is rakom be ide, a kedvencek közé is. A nagy bejegyzéssel viszont még várok, hogy tényleg biztos lehessek a dolgomban én is, és a legjobban tudjam  kivesézni a tulajdonságait, Nektek.



Levendula illóolaj
Mostanában egyre többet párologtatok. A vizsgaidőszaknak hála, inkább a levendula után nyúltam az utóbbi időkben. Pedig van itt cseresznyés (Nahát, ki gondolta volna?), citrusos is.
Jó, mert inkább dél körül meg estefele aktiválta magát az illóolaj, nem tudom  hogy napközben egyéb időpontokban miért nem....Délben, gondolom a meleg miatt jobban párolgott, de az esti kis magánakciókra nem tudok rájönni. 

Ezek lettek volna az én kedvenceim ebben az olykor meleg, máskor esős, kiszámíthatatlan hónapban. Nem túl sok, de a jól megszokott alapozó párost minek is hoznám megint, másrészt meg nem is használtam túl gyakran sminktermékeket. 

A Ti kedvenceitek mik voltak ebben a hónapban? 

10 megjegyzés:

  1. Úgy látom nagy kedvenc az Oriflame :)

    Díjat kaptál tőlem, várom válaszaidat, puszi: Réka :)
    http://fashion-beauty-nails.blogspot.hu/2013/07/masodik-dijam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ne haragudjatok, de ezeket a díjakat nem szeretem! :( Nem tudok velük mihez kezdeni, kedves gesztus, meg minden, de szerintem a megfelelő minőségű bejegyzésekkel kellene kitűnnie az embernek, vagy az értékes hozzászólásaival, nem azzal, hogy beszúrja ezeket az ingyen reklámokat.
      Nem tartom magam felsőbbrendűnek, ne érts félre, de szerintem ilyesmihez kár bárkinek is nyúlnia, mert nem sok látszata van. Akinek reklám kell, még mindig jobb, hogyha ír egy levelet, hogy: figyi írj már egy bejegyzést a blogomról mert kellenének a látogatók. Aztán ha érdemes, akkor készít a blogger róla bejegyzést/ajánlót. Sokkal hatásosabb, mint ez az ál-reklám.

      Törlés
    2. Szia! Megértem, ez is egy nézőpont, semmi gond. De attól még szuper a blog. ;)

      Törlés
    3. Köszönöm, és azt is hogy gondoltatok rám! :)
      Sajnos, én ezzel nem tudok azonosulni, ne haragudjatok érte!

      Törlés
    4. Bocsi, hogy beleszólok, talán nincs semmi közöm hozzá, de nem vagy egy kicsit negatív?? Ezek a díjak körbejárnak a blogok között, én is kaptam mikor még blogoltam, és soha eszembe sem jutott, hogy valaki azért adja, hogy reklámozza magát...és úgyanúgy én sem azért adtam tovább, hogy reklámozzam magam. Ez csupán egy gesztus, amivel jelzed az illető felé, hogy tetszik, amit csinál, nem kell mindig a legrosszabbra gondolni. Nem akarlak megbántani, de nagyon sok bejegyzésedből ez a negatív "energia" szinte sugárzik, és hidd el, ezzel csak azt éred el, hogy minél kevesebben fognak olvasni, kommentelni. Persze a te dolgod, csak a rosszindulatú, negatív embereket sehol sem szeretik.

      Törlés
    5. Kedves L!
      A díjat megköszöntem, elmondtam a véleményemet, hogy miért nem tudom viszonozni és hogy mit tartok helyette jobbnak. Nem csak kritizáltam, hogy ez rossz, az rossz, hanem egy másik alternatívát is felvetettem.
      Ha csak negatívkodtam volna, akkor elkezdek hisztérikát játszani, és ki is törlöm a kommentet. Pont az ellenkezőjére próbáltam rávilágítani, és elmagyarázni, miért nem tudok vele azonosulni. Ez olyan nagy bűn?
      Egyébként egyenes embernek tartom magam, jobb hogyha megmondom a véleményem, mintsem nem válaszolok vagy direktbe ignorálom az ilyesmit. Az jobb lenne, ha semmibe venném, nem is válaszolnék inkább? A közönynél és a lesz*rlak módnál szerintem nincs rosszabb.... Akkor meg az lenne a baj, hogy nem válaszol a blogger, biztos beképzelt, elszállt vele a ló.
      Lehet emiatt kevesebb lesz a kommentek száma, de azt hiszem, nem kellene ilyen problémákon ülni, hogyha sokan a kommentelés megfelelő és illendő módját választanák.
      Akárki akármit mond, sajnos a nagy része ezeknek a dolgoknak a reklámozásra megy ki. Ha valaki díjat akar adni, azt megteheti sokkal személyesebb, szerényebb módon is, egy e-mail formájában akár, hiszen amikor bejegyzést készít róla az ember, tudtommal úgyis bele kell írja, hogy kitől kapta a díjat. A reklám így is meglenne, csak burkoltabb módon mindenképpen.
      Hol voltam rosszindulatú? Milyen negatív "energia"? Tudnál erre példát mondani, idézni? Vagy ez azért van mert a hétvégén megírtam egy rossz tapasztalatos bejegyzést?
      Köszönöm, hogy írtál, rávilágítottál erre is, nem vettem bántásnak, csak kicsit "bort iszok és vizet prédikálok"-szerűnek érzem Tőled. Azért, a Te blogodon is volt olyan bejegyzés, ami nem a csudi jó kedvről szólt, sőt. Példát azért nem hozok IDE, mert az abszolút személyeskedés lenne, és a témát sem akarom terelni, mert most másról van szó, csak tényleg gondolj bele, hogy olyannal kapcsolatban fejezted ki a nem tetszésedet, amire a Te oldaladon is volt példa. De ez csak egy észrevétel volt.
      Tényleg kíváncsi vagyok mire gondoltál, és hol érzed Te ezeket az energiákat, holott igyekszem figyelni az utóbbi időkben, hogy ilyesmi ne forduljon elő.

      Törlés
    6. Nézd, nekem mindegy, nem kell megofgadnod a tanácsom, nem is hozok példát, mert nem írtam azt, hogy valamilyen bejegyzésről lenne szó, hanem a stílusról. Szoktalak olvasni, mert szakmailag azért értesz a dolgohoz, de valami mégis taszít, ezt nevezem én negatív kisugárzásnak, de ez csak az én véleményem. ĺrod, hogy elfogadod a negatív kritikát is, de ahogy látom, ezen is felhúztad magad. Én csak azt tanácsoltam, hogy jobb, ha az ember a dolgok pozitív oldalát nézni, mert nekem úgy tűnt, hogy elég csúnyán reagáltad le ezt a díjat, ami pedig csak egy kedvesség. Komolyan nem gondolom, hogy a reklámra menne ki a dolog, és nem tartom magam naiv embernek.
      Nem tudom, hogy jön ide az én blogom, de legjobb védekezés a támadás ugyebár. Igen, én is írtam egy bejegyzést melyben kifejetttem a véleményem a blogokkal kapcsolatban, és engem is megkritizáltak. Viszont az sehogy sem jön ide, így gondolom, csak azért hoztad fel, hogy valami rosszat mondhass rólam. Bocsi, de nekem ez így jön le.

      Törlés
    7. Hol húztam fel magam? Szerintem túl sokat képzelsz az egész mögé. Észrevételeztél, megmagyaráztam, és leírtam direkt, hogy példát nem hozok nálad, mert ez nem rólad szól. Csak annak függvényében illik kritizálni, hogyha te sem követed el az adott hibákat, pláne nem többször. Így jön ez ide.
      A negatívságról szeretnél lebeszélni, mégis Te vagy az, aki több rosszat vesz észre bennem és minden megnyilvánulásomban azt keresi. Támadásnak vettél 1 olyan dolgot, ahol csak szóltam, hogy lehet nem kéne megszólnod, hogyha ez a Te blogodon sem volt másképpen. Ha nagyon személyeskedni akartam volna, és arra meg ki a dolog, hidd el rendesen megérzed hogy támadlak. De szerintem fel sem tűnt, hogy leírtam, hogy direkt nem hozok IDE példát, hogy nehogy azt hidd, terelni akarom a beszélgetést. Ez is csak egy észrevétel volt.
      De figyelj: az Én véleményem sem fog változni, és Te sem fogsz tágítani a tiéd mellől . Ezt örökké folytathatnánk. Én bizonygathatnám, hogy nem vagyok olyan mint amilyennek elképzelsz, Te pedig mondhatnál ugyanúgy sok mindent rám. Szerintem normálisan elmagyaráztam, hogy mi a helyzet, nem kaptam föl a vizet. Megköszöntem a véleményed, és most is megköszönöm, hogy normálisan leírtad azt, ugyan, szerettem volna, ha konkrét példát is hozol.
      Elfogadom a negatív kritikát is: meghallgatlak, és megpróbálok válaszolni, foglalkozni vele talán túl részletesen is. Mit kellene még csinálnom?
      Voltak már változások a blogon, de azok sem egyik pillanatról a másikra alakultak ki. Annyit tudok mondani, hogy akkor most már fokozottabban csak is erre figyelek. De ezt ugyanúgy leírtam az előző bejegyzésemben is, hogy direkt figyelek erre egy jó ideje. Egy a baj: szerintem nagyon elbeszélünk egymás mellett.
      Sajnos, szerintem a régebbi vehemensebb bejegyzéseim óta lehet, hogy észre sem vetted a változásokat. Úgy értem, lehet akkoriban beskatulyáztál, ez a véleményed rólam és kész. Ezen én nem tudok változtatni, láthatólag Te sem szeretnél. Ez az én hibám is a kezdeti időkből, elismerem, de én szerintem változtam, a kérdőívezésben adott válaszok is erre engednek következtetni. Nem tudom mit mondhatnék még, amiben ne a rosszat lásd meg bennem és a leírásaim mögött. Ha akar az ember, úgyis bele tud magyarázni ebbe az egészbe azt amit akar, ez pedig mehetne napestig.
      Én viszont szeretném lezárni az ügyet. Az érintettek nem sértődtek meg a válaszomon, de ha baj lett volna, azt is meg tudtuk volna beszélni. Elfogadták a nézőpontomat, ahogy én is elfogadom, hogy van ez az egész, de nem tudok azonosulni vele.

      Törlés
    8. Szerintem sincs értelme ennek, mert látom, hogy nem értesz engem, és inkább írsz 1-1 litániát, csak hogy védd magad. Tudnék reagálni 1-2 dologra (ha beskatulyáztalak volna, már nem lennék itt), de hagyjuk, látom, hogy nincs értelme. Majd ha esetleg más is rávilágít erre a problémára, talán belátod te is.
      További szép napot!

      Törlés
    9. Mégis fogtad Magad és most leiratkoztál az oldalról. Holott normálisan válaszoltam az észrevételeidre, csak éppen arra jutottunk, hogy tényleg nem tudunk megegyezni ebben a témában. A mostani viselkedésed engem igazol, sajnos. Ez a probléma, hogy ezzel akarsz "büntetni", nem az, hogy őszinte az ember és elmondja hogy miért nem tud azonosulni egyes dolgokkal...
      És igen, leírtam hogy volt, hogy más is rávilágított erre a problémára, de pont leírtam, hogy azóta változtam, nem csak én szerintem, hanem a kérdőívezők szerint is. Ha ezt más észrevette, de Te nem, az azért elgondolkodtató. :/
      Volt kérdőívezés is a blogon (nem is egyszer), elég sokszor kiraktam, lett volna lehetőséged leírni a problémádat velem kapcsolatosan, elvégre azért van. Nem dugdostam, nem titkos megállapodást képezett mégsem látom a neved ott, hanem itt a bolhából csináltál elefántot. Ami szomorú.
      Köszönöm még egyszer az észrevételeidet, annyit tudok mondani, amit eddig is, hogy fokozottabban fogok ezentúl figyelni!

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com