2013. július 22., hétfő

Óvintézkedések nyaralás előtt/alatt

Sziasztok!

A nyaralás lehet áldás, de rémálom is, főleg ha fontos dolgokról feledkezik meg az ember. Itt most nem az otthon felejtett törülköző okozhatja a legnagyobb problémát, hanem más dolgok is, amik nem biztos hogy kimerülnek egy elhangzott "basszuskulcs" sóhajában. Ezeket gyűjtöttem össze egy csokorba, hogy  szerintem mi az, ami nagy galibát okozhat.

Idegen kultúra
Akárhova is megy nyaralni az ember, ha elhagyja az országhatárt tuti hogy más szokásokkal, mi több, más árakkal is szembe kell néznie. Ez a kisebbik gond, de érdemes tisztában lenni a helyi hagyományokkal, vagy alapvető illemszabályokkal az úti cél kapcsán. Például alapvető dolog, hogy ha vallással kapcsolatos helyre látogat az ember, mint turista, akkor nem köldökig kivágott, csöppnyi topba jelenik meg. Vagy ha mégis, gondol az ilyen helyzetekre is, és magával visz egy kendőt, vagy egy hosszú ujjú felsőt.
Nem szabad elfelejteni: Te vagy a vendég egy idegen országban. Senki sem kérte, hogy megjelenj, Te jöttél magadtól, ezért el kell fogadnod a helyiek szokásait. Nyilván nem kötelezhetnek mindenre a helyiek, de a vallási, és egyéb tradicionális dolgokat (mint ünnep) köteles vagy elfogadni. Miattad nem fog felborulni egy egész ország rendje, még akkor sem, hogyha híresség vagy.
12 July 2013, n. a.: http://www.sxc.hu/pic/m/m/mi/michaelaw/1287936_greek_columns.jpg


Utasbiztosítás
Akárhányszor idegen helyre megyek, egyszerűen muszáj megkötni. Vigyázok az értékeimre, de tudom, hogy más pont azt a pillanatot várja, hogy mikor lankad az ember figyelme. Még, ha nem is a legdrágább csomagot, de egy közepes, vagy a legolcsóbb csomagnál egy kategóriával nagyobbat érdemes megkötni. Legyen ez egy csomagbiztosítás, vagy éppen egy egészségbiztosítás. A papírokat pedig érdemes Magaddal vinni egy kis dossziéban, elérhető helyen tartani. Nyilván, a kiruccanásokra nem kell Magaddal vinned, mert ha lopnának, akkor a papíroknak is lába kélne. Ezért jobb, hogyha a kézpoggyászból az érkezés után a bőröndbe, vagy egy biztonságos helyre kerül.

Papírok
Utazás előtt jobb, hogyha leellenőrződ az érvényességeket. Nem ritka, hogy az utolsó pillanatban derül ki, hogy 1 héttel a nyaralás előtt bizony új útlevelet vagy más okmányt kell csináltatni. Ez az EU egészségügyi kártya esetében nem vészes, hiszen az igénylés napján kézhez kapod (ez az egy kivétel ilyen téren!), viszont a többi okmányt, hogyha gyorsított eljárásban szeretnéd kézhez kapni, ott súlyos ezresekkel lehetsz szegényebb. Ezért is jobb, hogyha már az utazás szervezésekor rögtön megnézel mindent: személyi igazolvány, EU kártya, útlevél (ha szükséges, olyan helyre utazol stb.). Kis dolgok ezek, de sokat számítanak, mert a nagy kapkodásnak rossz vége lehet!

12 July 2013, n. a.: http://www.sxc.hu/pic/m/k/ko/kolobsek/1416931_untitled.jpg


Óvatosan az ételekkel!
Akárhova is sodorjon a sors, bizony a csapvíz sehol sem egyforma. Ezt a szervezeted is jelezheti a számodra egy kiadós has mars formájában, és akkor még örülhetsz, hogyha ennyivel megúsztad a történetet. Sajnos, más nem ilyen szerencsés és egy életen át végig kíséri a figyelmetlensége...
A helyi csapvízzel nem is érdemes próbálkozni, szorítkozz inkább a palackozott vizekre!
Az üdítőket pedig jobb, hogyha jég nélkül kéred, ugyanis a jég sok esetben csapvízből készül. Kevés helyen figyelnek ilyen apróságokra.
A helyi gasztronómiai élményekkel is csak óvatosan szabad bánnod! Persze a szállodákban felszolgált dolgoktól nem feltétlenül kell tartanod, de hogyha önfenntartó étkezést tervezel a nyaralás ideje alatt, jobb, hogyha mindig fokozottan figyelsz az áruk minőségére és frissességére!
Figyeld meg a helyiek szokásait, hogyha teheted! Ők tudják a legjobban, hol lehet a legjobb áron a jóhoz hozzájutni!

Pénz
Érdemes nem centire pontosan kiszámolni a költeni való pénzt, mert váratlan költségek mindig akadhatnak. Jobb, hogyha az ajánlott összegnél többet viszel, mert inkább bukj 1-2-3 ezer forintokat a visszaváltásnál (ha marad), minthogy szégyenszemre az utolsó cented is keresni kelljen egy fizetésnél. Vagy éppen újra váltani kelljen. Ez nehézkes lehet, főleg ha egy üdülő övezetben vagytok, ahol a kisebbik rossz az irreális váltási ár lehet.


Gyógyszeres doboz
Egy kisebb túlélőkészlet sem árthat meg a nyaralás folyamán. Apró balesetek történnek, hát még nagyobbak, főleg ha nincs is rá felkészülve az ember. A sebtapasz, különböző fájdalom- és egyéb csillapítók mellé jó hogyha kerül egy kis kalcium tabletta. Természetesen, hogyha folyamatosan gyógyszeres kezelés alatt állsz, akkor az adagodat érdemes vinned!

Remélem hasznosak voltak az itt leírtak. Én főképpen ezeket alkalmazom már jóval az indulás előtt. A gyorstalpaló-t pedig olvashattátok az előző héten. Most épp Horvátországban nyaralok, ha érdekel Benneteket, készülhet 1 ilyen bejegyzés is a közeljövőben,

2 megjegyzés:

  1. Én még annyival egészíteném ki, hogy nem árt megtudakolni, hogy az adott országban átlagosan milyen nyelveket beszélnek, és egy kicsit rágyúrni utazás előtt (nyilván nem úgy értem, hogy most mindenkinek magától kéne egy újat megtanulnia, csupán feleleveníteni eddigi ismereteit). Volt ám nagy basszuskulcs, amikor az egy hetes nyaralás alatt 2 helyen sikerült megértetnem magam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, bár a többség általában beszéli az angolt. Nekem legalábbis nem volt még gondom vele, most is csak egyszer nem tudtak segíteni, mert nem beszélték a nyelvet.De, ha nagyon magyarok által kedvelt helyre megy az ember, érhetik meglepetések.:)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com