2013. július 11., csütörtök

Újítás-Formális közlendők

Sziasztok! 

Biztosan észrevettétek, hogy az elmúlt napokban az oldal megújult, köszönhetően Hajnal segítségének (és magabiztos tudásának!). Remélem, örömmel fogadjátok ezt a kis változást, mindenesetre Nekem nagyon tetszik! 


Ami főbb újdonság a kinézeten kívül azok a follow gombok, a bejegyzések értékelése, és ahogy látom, Hajnal meglepett egy ilyen látogató mutató dologgal is, ami megmutatja, hogy az adott minutumban hányan is vannak az oldalon. Szerintem nagyon jópofa, eszembe sem jutott, hogy ezt így is meg lehetne oldani! 
Egy kis nyilatkozatot is bebiggyesztettem, a biztonság kedvéért, így talán vonzóbb lehet a becsületesebb út, azok számára is, akik el szeretnének tulajdonítani bármit. 




Az elkövetkezendő napokban azért még pár újítást tervezek a menük között. Jobban átláthatóbbá szeretném tenni, és a bemutatkozó rész is talán megújul egy kicsit. A zárt Facebook csoportot is elkezdtem csinálni, ahogyan ígértem, egy másik profillal ugyan, viszont a név még kérdéses. Ha van ötletetek, szívesen várom! 


Nagyon örülök, hogy végül bele mertem vágni ebbe az újításba, és ehhez egy szakszerű segítségem is volt, így bátran Hajnalra mertem hagyatkozni, látva az előző munkáit, tudtam, hogy nem nyúlok darázsfészekbe! Maximálisan figyelt Rám is, sokat érdeklődött, érződött hogy nagyon szereti azt amit csinál, de igyekszik olyanra formálni ezt az egészet, hogy az én ízlésemre igazítson dolgokat. Köszönöm Neki ezt a csodálatos munkát! Ha Ti is inkább barbárkodtok design ügyileg, meleg szívvel ajánlom Őt, nem csak a megbízhatósága és a pontossága miatt, hanem a kedvessége, kreatívsága miatt is! 

Ha van valamilyen kérdésetek, észrevételetek,ötletetek, hozzászólni valótok, szívesen várom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com