2013. augusztus 17., szombat

Aden No. 45 körömlakk

Sziasztok! 

Az Aden Cosmetics-et nem kell bemutatnom, sokan ismeritek. Nekem egészen július közepéig nem volt velük tapasztalatom semmilyen téren. Ezt bepótolni látszok, bár úgy tűnik, hogy nem előnyömre. 

A legelső körömlakkot a Sugár Üzletközpontban vettem, a kimért parfümösnél. Ott tudtok válogatni, van kis kiszerelésben is (6ml), illetve ha jól láttam, fellelhetőek a 10 ml-es darabok is, persze drágábban. Én egy nagyon kedves eladólányt fogtam ki, látta hogy keresgélek, aztán felajánlotta, hogy nézzek inkább a nyári divatszínek közül, valami szép neonosat. Így is történt, kiválogatott nekem 3-4 darabot, majd végül, egynél letettem a voksom.





Mennyiség: 6 ml
Ár: 250 HUF


Nem mondom, hogy az ára a legbarátibb, mert ha jól tudom, léteznek olyan helyek, ahol 160-180 HUF-ért dobálják az emberhez ezeket a lakkokat, de mivel én nem ismertem ilyet, ezért úgy gondoltam, hogy első próbálkozásra ez is jó lesz, ez sem nagy összeg, pláne ha jobb, mint az Essence lakkok. 

Én úgy hallottam, hogy nagyon szépen fednek, gyorsan száradnak, és nagyon tartósak a márka lakkjai. Nézünk, hogy mi valósult meg a fenti funkciók közül.




A fedéssel nem vagyok teljesen megelégedve. Bár, ezt lehet majd visszavonom, mert mégis csak egy neon lakkról van szó, ami azért világosabb, mégsem várhatom el, hogy 1 réteg után fedjen. (Vagy mégis?) Az első ecsetvonások esetlenek voltak, így azokra nem is merek alapozni. Azóta kiismertem egy kicsit és azt kell hogy mondjam, hogy megfelelő felvitellel a 2, esetleg 3 réteggel a teljes fedés megoldható. Most, hogy újrafestettem a körmeimet, kb. 3 ujjamnál kellett 3 réteget használnom, a többire elég volt két réteg is. Ahol két réteget használtam, ott lehet az elég is lett volna, de szerintem a köröm fehérjét nem takarta rendesen a lakk, ezért indokoltam a 3. réteg felvitelét.  

A gyors száradás hol teljesült, hol nem, különösebb figyelmet nem szenteltem neki, olyan 30 perc után azért már lehet vele mászkálni,a  szél nem fogja levinni az ujjainkról. Maximum egy rosszul irányzott cipzáros szerencsétlenkedés... Viszont, annak nagyon örültem, hogy nem lettek párnalenyomatosak a körmeim, mint 1-2 körömlakk után, úgyhogy ezt pozitívumként könyvelem el. Ha lefekvés előtt felkenem 1-2 órával akkor nem történt semmi baj, ellenben néhány másik körömlakkal. Pl. a Nail Rose sárga lakkjával, vagy a Miss Sporty fekete lakkjával értek meglepetések.




Tartósság
Nagyon vegyes érzéseim vannak ezzel a témával kapcsolatosan. 2 napot tutira kibírnak az ember körmén, szerintem 3-at is, hogyha kerüli a mosogatást és a strandolást. Viszont 2 nap után enyhe lepattogzás látszott az egyik körmömön. Utána a 4. nap környékén még kettő megadta magát egy közepes darabnyi lepattogzással. Őket igyekeztem javítgatni, amennyire tudtam. Viszont a gyűrűs és a kisujjamon kibírták az egy hetet, lepattogzás nélkül.


Körömlakk lemosóval lejön, nem fogta meg a körmeimet alaplakkal használva. 
Nem mondom, hogy azt kaptam amit vártam, de szerintem egy nagyon szép színű lakkot sikerült beszereznem, a színébe szerettem bele, nem az ígéretekbe. És ha választani kell, hogy Essence vagy ez, akkor inkább az Aden lakkokra voksolnék. Utóbbi sajnos 1-1,5 nap után is lepatto


gzik, ez legalább kibírja a 2 napot, hogyha nem vigyázok rá különösebben.

Nektek van Aden lakkotok? Mi a véleményetek róla? 

6 megjegyzés:

  1. én szeretem az Aden lakkokat, nekem nagyon jól bírják és a fedésükkel is meg vagyok elégedve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem tudom mi lehetett a baj, én be tudom annak, hogy ez egy neon szín volt, lehet, hogy a "normál" színek jobban bírják a kiképzést. Különösebben nem vert földhöz, nekem így is sokkal pozitívabb csalódás volt, mint az Essence a maga új lakkjaival és azok bakijaival... :D
      Köszi, hogy írtál!

      Törlés
  2. a neon lakkot ált fehér alapra kenik fel.én is szeretem az aden lakkokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor ez a probléma meg is oldódott, pont tegnap került hozzám egy fehér lakk, most már tudom mi a teendő! :)

      Törlés
  3. nálunk sokkal olcsóbb az aden lakk, 175 ft a 6 ml-s...és ez az árnyalat a kedvencem ^^

    www.laurenkoromlakkgyujtemenye.blogspot.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor örülök, hogy tudtam valamit mutatni!
      Hát én most jártam sajnos, nem tudok más üzletet, ahol olcsóbb lehetne. :(

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com