2013. augusztus 11., vasárnap

Balea White Diamond spray dezodor-Teszt

Sziasztok!

Egy beszerzés alkalmával mutattam meg ezt a dezodort. Elég rég volt már, ideje van, hogy számot vessek vele. 

Fura, hogy ebbe a dezodorba botlottam bele, mert hiszitek, vagy sem, ez egy alumínium mentes darab. Ezt ugyan nem jelzi felénk egyetlen egy címke sem, én is utólag olvastam róla, majd lecsekkoltam ezt a talán, sokatoknak fontosnak tűnő információt. Engem is meglepett, be kell hogy valljam. Állítólag, ezen deok közül, ő az egyetlen, amiben nincs alumínium.




Ára: 359-379 HUF
Mennyiség: 200 ml (nagyobb az átlagos csomagolásnál, ami 150 ml szokott lenni)
Lelőhely: DM


Elsősorban az illata miatt vettem meg, alapjáraton a Pitaya-s dezodorért indultam útnak. Ennek ellenére, kivételesen hasznát vettem a mindenbe beleturkálok-kipróbálok féle vásárlónak, aki mellettem fújt ebből a darabból. Felnéztem, hogy mi ez a jó illat, na mondom: Akkor a Pitaya vissza, jössz te White Diamond, ugyanaz a márka, ár, nagy eltérés nem lehet. 




Tapasztalatok:
24 órás védelmet ígér, szép rózsaszínes az üvege, szívek, gyémántok. Van egy másik Diamond nevű társa, aki erőteljesebb illatra vágyik, az szaglássza meg azt a darabot, nekem a csomagolása sem tetszett annyira, ezért is döntöttem ennél a darabnál. Illatra elég cicababás, sőt nekem olyan Playboy-k*rvásnak tűnik, de kifújva azért már egy kicsivel visszafogottabb illat lengi körül az embert, olyan, ami alapján én beleszerettem a polcok között. 
A szokásos 150 ml-hez képest nagyobb és megújult csomagolást láthat az ember, ezért is indultam a Pitaya-s darabért, eredetileg. 

A 24 órás száraszság persze csak ígéret, nem pedig bizonyíték. Viszont, alapjáraton, enyhén meleg időjárás esetén jól működött, egyetlen egyszer kellett újra fújnom magamat. Rossz illat sem keletkezett. 
Nagyobb meleg esetében is elég volt egy újrafújás (pont a legmelegebb időszakban indultam útnak papírokat rendezni). Rossz szag enyhén képződött a nap végére, a baj forrása abban rejlik hogy izzadtam és éreztem hogy a pólómnak a hónalj része nedves. Ilyen ritkán esik meg velem, ezért ezt nem vettem jó néven, ezért döntöttem az újrafújás mellett, amivel persze kibírtam a napot. Viszont a pólóm átvette az illatot, hála az égnek, az enyhe izzadság csak akkor érződött, amikor nagy kritikusként megszagoltam magam. 
Amit fontosnak tartok még megemlíteni, az a szőrtelenítés: Ha nincs szőrszál sokkal jobban működik (bár ezt a legtöbb dezodor így szokta), de itt hatványozottan csökken a hatás, hogyha az ember hagyja elnőni a szálakat. Ugyanez, igaz az illatára is. Tehát egy kis fokozott odafigyeléssel, lehet egy jó kis alumínium mentes dezodorja az embernek, ami parfümnek sem utolsó. 
Összehasonlítva más dezodorokkal:
Alapjáraton a Rexona aloe verás, kenhető darabját használom. Nálam az az, amivel maradéktalanul elégedett vagyok, a néhai foltoktól eltekintve. Ha ő az 5-ös, akkor a Balea nálam, egy erős 4-esnek felelne meg. 


Szerintem alumínium mentes dezodorként jól működik, a negatív élményem a 39 fokos melegben csapódott ki, ami talán elnézhető. Főképp az illata miatt vettem meg, de 2 pozitív csalódás is ért. Igaz, én egy közepesen izzadós típus vagyok, így muszáj felhívnom a figyelmeteket arra, hogyha valaki erős izzadásbeli problémákkal küzd, annak nem biztos, hogy ez lesz a megoldás a problémájára. Szóval, csak óvatosan! 


Újravenném-e? 
Nem biztos, hogy ezt az illatot, de egy másik darabot szívesen kipróbálnék. Igaz, az nem lesz alumínium mentes, ezért még érdemes újragondolnom a váltást. Amennyiben a többi darabbal esetleg lebőgnék, rossz tapasztalatom lenne, biztosan ezt a terméket vásárolnám meg újra, de túlságosan érdekel a Pitaya-s és Brazil Mangós darab is. 

Ti próbáltátok a Balea dezodorokat? Mi a véleményetek róluk? Melyiket próbáltátok? 

2 megjegyzés:

  1. Nekem úgy tűnik, hogy ezt inkább a téli hónapokra találták ki, amikor ha meg is erőltetjük magunkat, akkor sem izzadunk annyira.

    Egyébként biológiailag nem jó, ha nem izzadsz, de persze esztétikusabb. A szagot egészséges, ha nem engedi terjengeni.

    Lehet, hogy majd október táján megveszem, addig mindenképp valami extra erősnél maradok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hááát, még ha nem is téli, de enyhe időjárásban jól teljesít. Akinek fontos az alumínium mentesség, azért annak megváltás lehet ez a deo. :)
      Tudom, hogy nem jó, ha nem izzadok, de azért mégis rossz érzés, hogy vizes a hónom alja, nagyon fura érzés a bőrömnek (főleg, aki nincs ehhez szokva, ugye mindig az ismeretlen az ijesztőbb).
      Sok sikert, remélem Neked is beválik! :) Én azért még egy másik próbát teszek, ha már eredetileg egy másikért indultam...

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com