2013. október 6., vasárnap

Heti használatos dolgaim II.

Sziasztok!

Szörnyen röstellem, mert azt mondtam igyekszem 2 hetente előrukkolni az ehhez hasonló poszt folytatásával, de ez valahogy csak tolódott-tolódott időközben. Szerintem, az lesz a vége ennek, hogy havonta sorra veszem egy random hét használatos dolgait, így talán a változások is követhetőbbek és szembetűnőbbek lehetnek a többihez képest.
Vágjunk bele akkor a szeptember utolsó és az október első napjain használtak világába!


Balea Brazil Mangós tusfürdő
Nagyon megkedveltem, ez a második flakonom belőle. Ha lesz még lehetőségem, szerintem veszek még egyet belőle. Ez az eddigi egyetlen olyan Balea illat szerintem, amit még mindig újra szeretnék vásárolni. Itt már volt róla bejegyzés a blogon>>>

Oriflame golyós pattanáskezelő
Mondhatnám azt is, hogy a legkedvesebb (és leghatékonyabb) termékem az Oriflame katalógusból. Főleg, ha akciós és bevált, akkor érdemes betárazni belőle! Én mostantól így fogom csinálni. És ha még nem írtam volna le, nagyon tetszik az illata. Ellenben biztos vagyok benne, hogy sokan nem szeretik a teafaolaj illatát, úgyhogy ez hasonló "aberráltság" lehet nálam, mint a cseresznyemánia...
Pont őróla nem írtam volna bejegyzést? Itt is van>>>

Babylove kamillás sampon
Nagy reményeket fűzök ehhez a samponhoz. A törlőkendőiket megszerettem, gondoltam teszek egy próbát a samponjukkal is. Annyit már tudok róla, hogy ha nem sajnáljuk az anyagot a mosáshoz, sokkal tartósabb, kamillás illatú hajzuhatag gazdái lehetünk.

B.U. Rockmantic tusfürdő
Nem fogjátok elhinni, de ennek a tusfürdőnek elsőre olyan az illata, mint a zselés szaloncukornak! Nagyon vicces, egy kicsit a Karácsonyt juttatja az ember eszébe. Meglepődtem nagyon, de ez legyen a legkevesebb.

CV szemfestéklemosó
Szegénykém, már nagyon a végét járja, helyette vettem meg a Garnier szőlőkivonatos szemfestéklemosót. Még 2 alkalmat jósolok neki, aztán mehet az elfogyott csomagba. Írtam már róla is egy bejegyzést>>>

Naturia gyógynövényes balzsam
Áhá! Egy olyan termék, amit azelőtt sosem használtam. Most már be lett fogva az iga elé, 2x-3x használtam. Kellemes mentolos illata van, de eddig semmilyen különleges jelet nem mutatott arra, hogy kiemelten foglalkozzak vele. Igyekszem továbbra is lelkesen használni, hátha változás áll be.

Dermofil paszta
Bár a tégely nem csili-vili, hívogató mint oly sok agyonreklámozott terméké, én úgy gondoltam teszek vele egy próbát, ami beérni látszik, jó irányban. Azelőtt csak a pattanásokra használtam, helyi kezelés-szerűen. Nem régiben fedeztem csak fel, hogy lehet pakolásként is használni. Hogy is tudnék releváns tesztet írni róla, ha akkor még nem ismertem ezt a funkcióját? Azóta már kétszer is magamra öntöttem a dermofilos bödönkét... A többi, a benne szóló bejegyzésben és bővebb tapasztalatkörrel kiderül! :)


NYC tus
A tusok közül csak ő van már meg, egy avonos tégelyes tus mellett. De szerintem, az a karácsony körüli téves vétel, életem eddigi legjobb tévedése volt. Nagyon jó tusnak tartom, újra fogom venni. Bekerült abba a bejegyzésbe is most, ami a Termékek amik beváltak II. nevet viseli, ennyit elárulhatok.

L'occitane kézkrém
Bejött az ősz, a hidegebb idő, ilyenkor már több ápolás kell az én bőrömnek is, pláne a kezemnek. Örömmel használom, egyelőre ez az egyetlen termék, ami magasabb árkategóriájú a társainál, de nem sajnáltam rá költeni.

Essence Stay All day-02-es szín
Szegénykém egy kicsit már be van száradva, de egy kis isteni fohászkodással szerintem nagyon szép színt vele előcsalogatni. Néha-néha használgatom, hébe-hóba, ez egy ilyen hét volt, hogy pont a kezembe akadt. Viszont egy hasonló termékre szívesen beneveznék, ilyenek a color tattoo-k, amiket még át kell gondolnom a közel jövőben. :)

Miss Rose paletta
Rajta kívül van még 3 másik paletta készletem, de őt használom a legtöbbször. Meg is látszik rajta, hiszen elég viseltes darab...Karcolt, letört tető. Nem baj, legalább látszik, hogy használom! Arról nem is beszélve, hogy olcsó és minőségi darabról van szó.



Pure Nature Teafás Rozmaringos arckrém
Igen, megbújva a paletta mögött, ott van az arckrémem is, amiről lógok Nektek egy bejegyzéssel, amit szánok-bánok, hogy csak ígérgetem. De az az igazság, hogy szeretném megnézni, hogy a hűvösebb időben is hogyan szuperál ez a krém, úgyhogy, próbáljátok úgy nézni ezt, hogy a teljeskörűbb tájékoztatás miatt késik a bejegyzés róla. Talán így, már nem akartok meglincselni...

Carmex cseresznyés ajakápoló
Nagyon tetszik, bár sajnos a hidratálása nem ugyanolyan, mint az original társáé. Ennek ellenére én ezt elnézem neki. De aki hidratálásra vágyik, az szerintem ne ezekkel a darabokkal ismerkedjen! 

The Body Shop mangós testvaj
Kis minta, gondoltam kipróbálom a terméküket, mielőtt megvenném, nehogy felsüljek vele. Ha Ti is így tennétek, ne legyetek restek szólni a boltban lévő eladóknak! Nagyon készségesek, kedvesek, alaptalan a félelem! Bár, nyilván nem 15-féle ingyen mintát kell /illik kérni, mert az elég lehúzásnak hat, szerintem....

I love stage szemhéjalapozó
Visszatértem hozzá, mostanában kezdem újra elővenni, de a szem alatti karikákat is jól kordában tudja tartani, ezért a következő időkben ráállok erre a témára is.

Catrice alapozó-01-es árnyalat
Eddig, nagyon meg vagyok elégedve ezzel az alapozóval. Ez idomul a legjobban az arcom színéhez (keverés nélkül). Tuti hallani fogtok még róla a blogon!

Avon Superschock szempillaspirál
Túlragozott termék a blogon, aki törzsvendég, szerintem már legalább háromszor találkozott vele, így nem is szaporítanám a szót, most feleslegesen.

Isana körömlakklemosó
Alig van benne valami, még egy lemosásra elég lesz. Nem vettem újra, mert szerintem gyengítette a körmeimet és túl gyorsan fogyott el. Ilyen gyorsan még sosem végeztem lemosóval, ráadásképp szerintem annyira nem jó ez a lemosó. Helyette egy DM-es került beszerzésre.
Viszont,róla is volt már egy bemutató poszt a blogon, ne hagyjátok ki! Megnézem>>>


Mexx Energizing Parfüm
Egész héten csak őt használtam. Ha lett volna szeptemberi kedvences bejegyzés, ő tuti belekerült volna. Sokkal jobban bejön, mint a Puma parfüm. Nekem mindig ad egy löketet reggel, ami  a borongós, napsütés nélküli időben nem elhanyagolható!

Garnier Exfobrusher
Az egyetlen arctisztítótermék, amihez visszatértem. És amióta visszatértem hozzá, sokkal szebb az arcbőröm is, és ahogyan látom más kozmetikumokkal is jól kijön. Szentté kell avattassam a közel jövőben, ne felejtsetek el erre emlékeztetni!  Azon gondolkodom, hogy egy kibővített teszttel jövök róla a közel jövőben.
Régi, még az őskorból származó bejegyzést nézhettek meg róla itt >>> 

Stenders sós testradír
Bejegyzést találhattok róla a blogon eleget, ő is bekerült abba a posztba, ami a Bevált termékek II. nevet viseli. Bátran merem ajánlani akárkinek, habár az ára egy kicsit húzós. Ennek ellenére már megfogadtam, hogyha elfogy, akkor bizony meg is vásárolom! Kell ennél több? :)
Megnézem a róla készült bejegyzést>>>

Tovább is van mondjam még?.....Na jó nem, csak vicc volt. Ez egy elég hosszú lista volt, aminek a végére érni nekem is nagy kihívás volt, így estefele. Remélem találtatok valamit, ami a Számotokra is üdvöske lehet, vagy éppen hasznossággal bír! Ha pedig bárhol volt egyezés, ne felejtsétek el azt tudatni velem! :)

Ha esetleg van, ami még bővebben érdekel Benneteket és nem jeleztem volna, hogy az oldalon külön posztot írnék róla, nyugodtan írjatok! Ne emiatt maradjatok le életetek egyik lehetséges jó termékéről!

10 megjegyzés:

  1. A Naturia balzsamra hol tettél szert? Nekem is volt egy, és nagyon szerettem :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Auchanból hozta anyu, nem én vettem sajnos. :(

      Törlés
    2. Ez bőven elég nekem, köszönöm az infót! :-)

      Törlés
    3. Szívesen, remélem azóta nem vonták még ki! :)

      Törlés
  2. A Catrice alapozóra kíváncsi lettem! :)

    VálaszTörlés
  3. Kipróbáltam én is az pure nature pattanáskezelő stiftet és azt kell mondjam egyetlen éjszaka alatt "csodát" tett. Az új katalógusban láttam a zselé változatát akciósan, jövő héten tuti megrendelem azt is!! A Catrice alapozóra én is kíváncsi vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nem csalódtál benne! A zselés változat még nekem sincs meg, de szépen lassan beszerzésre kerülnek a dolgok. :)

      Törlés
  4. A Catrice alapozót én is meg akarom venni, csak megvárom, hogy elfogyjon a Bourjois, mert ismerem magam, és biztosan nem használnám el... :D Az essence szemhéjalapozóján is gondolkodom, csak remélem, hogy az én olajos szemhéjamon is tartani fogja magát... :D
    Egyébként kaptál tőlem egy díjat: http://unframed-poetry.blogspot.hu/2013/10/dijat-kaptam-liebster-award.html :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor róla fogok írni legközelebb, hátha sokatok dolgát megkönnyítem vele! :)
      Köszönöm, hogy gondoltál rám is!

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com