2013. október 31., csütörtök

Októberi kedvencek

Sziasztok!

A szeptemberi kedvencek kimaradása után, igyekszem belevetni magam és időben kikerülésre állítani ezt a posztot.  Vannak újdonságok és vannak jól megszokott vendégek is a sorban, igaz nem terveztem hosszú listát, csak hogy tényleg a legkedvencebbek kapjanak helyet most! Jó olvasgatást! 


Color Tattoo-35 On and on Bronze 
Ahhoz képest, hogy a kinyitás után azt mondtam rá, hogy nem nagy szám, elég sokszor veszem elő, és bevallom egészen megkedveltem. Még az is szöget ütött bennem, hogy lehet, egy második árnyalatot is beszerzek belőle, mert szuperül kihasználom ezt, az elsőre megvett darabot is. Nem bántam meg, hogy megvettem, bátran ajánlom az eddig ódzkodóknak is!

Lactovit tusfürdő minta
Igaz, hogy ez csak egy minta volt, de annyira éket vert bennem a tudat, hogy ebből meg kell vennem a teljes kiszerelésű darabot is, hogy úgy érzem, itt a helye a kedvencek között.
 De hát annyiféle tusfürdő sorakozik a polcon, hogy lelkes és egy kissé őrült elfogyasztásba (inkább ámokfutásba) kezdtem. Az illatával és a hidratálásával vett le a lábamról, ráadásul érzékeny bőrűek, és/vagy allergiás bőrpanasszal rendelkezők is bátran használhatják a leírás szerint. Alig várom, hogy végre megvehessem ezt a terméket, utána néztem, a DM-ben 599 HUF 300 ml. Tudom, nem egy Balea ár, de ha azt mondom, hogy használat óta erre az illatra vágyom, akkor talán elnézhető egy ilyen fürdőszoba polc lakó. :) Nálam az év felfedezése, az tuti!




Fehér Flormar lakk-370
Mondtam már, hogy amióta megvan ez a lakk, csak egyetlen egyszer nem őt használtam a körmeim kifestéséhez? Szerintem, mostantól gyakrabban sündörgök a Flormar pult körül. :) Nagyon szép ez a fehér szín, 370-es az árnyalat száma, és nagyon gyorsan szárad, 2 réteg esetén is. Végre egy hófehér lakk, amiben nincs csillám, nem szürkés árnyalatú, vagy éppen kagylós. Hülyét is kaptam, még egy bakis vétel után. 




NYC szemhéjtus
Tartós, nem kenődik fel a szemhéjamra, és nem maszatolódik, itt mindenképpen helye van. Lassan a végét járja, úgyhogy az utánpótlási projektnek neki is eshetek!

Lovely szemceruza
Rájöttem ám, hogy nekem van szemceruzám is, úgyhogy őt inkább egy újonnan felfedezett régi jó barátként tudom bemutatni nektek. Nagyon tartós, akinek ajándékoztam az azóta mindig újra veszi, annyira megszerette. Ez, jelenthet valamit! :) Nagyon sokáig elég, puha, nem böki ki a szemet. Hegyezés előtt érdemes a hűtőbe tenni egy fél órára, mert egyébként törik szegényke, főleg egy olyan kétbalkezes esetében, mint én. Talán, ez az egyetlen hátránya ennek a ceruzának.

Na és a Ti kedvenceitek mik voltak? Volt már dolgotok a fentebb felsorolt termékek valamelyikével? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com