2013. november 3., vasárnap

Elfogyott VII.

Sziasztok!

Tudom, nem olyan régen volt elfogyott bejegyzés, de azóta belehúztam a dolgokba, még ha ez nem is látszik tudatosnak. Vannak jó és rossz híreim is, de ne rohanjunk ennyire előre, kezdem az elejéről!



Isana körömlakklemosó
Bevallom, én nem vágtam hanyatt magam ettől a körömlakklemosótól. A körmeim jobban elgyengültek tőle, amit már más bloggernél is olvastam, így nem is volt újra vétel betervezve. Most a DM-es, Ebelin lakklemosót használom. A körmöm erősebb lett és nem is válik lemezessé, úgyhogy azt hiszem, elmondhatom, hogy a váltás éles volt ugyan, de hatásos!

Cadevera szemfesték lemosó
Őróla volt bejegyzés a blogon, kiszámíthatóbb, mint a DM-es Balea társa, és az ára is kedvezőbb. Érzékeny szemre nem ajánlom, örülök is, hogy végre elfogyott. Jobb volt, mint a Balea, de a mostani szemfestéklemosóm jobb nála. Na igen, ez a hónap a megújulás hónapja is lehetne!
Részletes beszámolót is írtam róla, még tavaly, amit itt találhattok meg >>> 

Listerine szájvíz
Az enyhébb, narancsos változtat pottyant bele a kosárba. Apu tudta mi a jó, mert szerintem panaszkodtam itthon, hogy a többit nem szeretem, mert nagyon csíp és kibírhatatlan az öblögetés. Sokáig használtam. Nem meglepő, mert vízzel kevertem a szájvizet, több mint 9 hónapig volt hű társam. Ha nagyon gyakran használtam (minden egyes nap reggel és este), akkor viszont éreztem, hogy a fogaim érzékenyebbek lettek. Most egy alkoholmentes, érzékeny fogakra való szájvíznél tettem le a voksom, meglátjuk az mennyit bír! Vagy, helyesebb lenne azt írnom: az én fogaim hogyan bírják!



Balea White Diamond alumínium mentes dezodor
Igen, alumínium mentes dezodor, még ha nincs is csupa nagy betűvel ráírva a szokásos felirat. Ami a legfájdalmasabb benne: már 3 hete mondogatom magamnak, hogy újra kéne venni. 3 héttel ezelőtt még volt a polcokon is. Ezen a héten akartam volna újravenni, nem nehéz kitalálni: eltűnt, a másik társával együtt. Ez egy hatalmas miért így bennem. A szívem darabokban hever, nem akarom elhinni, hogy kivonták volna a forgalomból, pedig nagyon úgy néz ki. Úgyhogy, mostantól kezdve, ami újdonság, de beválik és kb. a felénél tartok, már újra kell vásárolni, mert az ziher, hogy eltűnik a polcokról, mire újravenném. Nem hiszem el, komolyan. Kezdhetem elölről a keresést, szép lesz...
Itt van róla részletes bejegyzés>>>

Nos, ezek fogytak el az elmúlt pár hétben. Sajnos, már nem tudom őket hova rakni, mert nem jut hely másoknak, ezért volt ilyen kevés termék a sorban. Én most megyek és siratom a jól bevált alumínium mentes dezodoromat, ami a jelek szerint kivonásra került. Ha esetleg, Ti még látjátok valahol, szóljatok, sajnos a Sugárban lévő DM-ben már nyoma sincs! :( 

16 megjegyzés:

  1. óó :( nagyon sajnálom, pedig kipróbáltam volna..a Balea kókuszos-nektarinos alumentes deot próbáltam, egész jól teljesített nálam, csak egy idő után az illatát nem bírtam elviselni :s olyan tolakodó, tömény.. én is még keresem, kutatom a legjobb alumentes deot, de még nem találtam meg.. te tudsz valamit ajánlani?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt tudtam volna ajánlani jó szívvel, mert ennek jó illata is volt és az ára sem volt vészes. Amiről úgy hallottam hogy jó, azok a Nivea alumínium mentes deók, de az árukat sokallom érte, igaz ha sokáig kitartanak, akkor jó biznisz lehet, de abszolút ismeretlenül nem merek belevágni.
      Viszont a Body Shopban lévő alumínium mentes deókat kerüld el, eddig sokaktól hallottam vissza, hogy bűn rossz és semmit sem ér, még szagosabb lesz tőlük az ember. :S

      Törlés
    2. én most használtam el a Nivea Pure & Natural deoját, szerintem rá gondolsz! :) Hát, nem rossz, de újra nem venném, annyira azért nem hatékony.. a kókuszos-nektarinos Balea többet tud, csak mint mondtam, már rosszul voltam az illatától úgy 5-6 elhasznált flakon után :/ azért még megnézem ma ezt a deot, hátha.. :)

      Törlés
    3. Arra gondoltam igen! :) De akkor, jól sejtettem, hogy nem éri meg a Nivea.
      A kókuszos-nektarinos Balea-ra amúgy én is gondoltam, de a kókuszt én nagyon nem szeretem hosszútávon, hát még több flakon után, szerintem már nagyobb bajok is történhetnek.
      Remélem még találsz, kezdek én már félni, hogy késő van az utánpótláshoz/vásárláshoz...:(

      Törlés
    4. nem jártam sikerrel :( kereshetek tovább egy jó alumentes deót.. :( a Bionsen-t próbáltad már? Kiváncsi vagyok milyen lehet!

      Törlés
    5. Akkor baj van, jaj. :S
      Még nem próbáltam a Bionsen-t, de annyira nem biztat a neve, hogy kipróbáljam, valamiért annyira unszimpi a csomagolása, hogy messziről kerülöm. :D Van valami Crystal nevű cucc a Rossmannban, van belőle golyós is, és valami üveg is, amit 6x újratölthetsz vízzel, de ilyen kristályok vannak benne, az is alumínium mentes, de azt meg azért nem vettem meg, mert olvastam, hogy a kicsi kristályokat felszívja a pumpa és így akkor tortúra használni az egészet. :D
      Ezek a bevizezem-féle sókristályok mozgatják a fantáziámat még nagyon, csak a kérdés az, hogy mennyire irritálják a hónaljat. :S
      Van még egy fajta dezodor, asszem a DM-ben az Alverde. Arról a férfi változatáról olvastam egy blogon, hogy az elég jó, ahhoz képest, hogy alumínium mentes, és hogy inkább uniszex az illata, mintsem férfias. Ha minden veszni látszik, lehet ő lesz a következő áldozat ilyen téren. :S
      Addig is annak drukkolok, hogy ha bevonták ezt a White Diamond-ot, akkor lehet valami újjal rukkolnak elő. A kérdés már csak az, ők hogy gondolták ezt az újítást (?).

      Törlés
    6. igazából nekem sem bejövős a Bionsen külleme, de már nem érdekel, hogy néz ki, csak jó legyen! már nagyon régóta keresek egy jó alumentes deot, de eddig még nem találtam, ezért már nem számítana a külcsíny, csak hatékony legyen! :( ezeket a sókristályokat én is néztem, nem tudom milyen lehet, érdekelne, viszont nekem egy olyan deo kéne amit bedobhatok táskába is, ezt meg ugye nem lehetne, mert vizesen kell használni :s az ilyen pumpás deókat nem szeretem, nálam nem szívódnak be és nagyon zavaró érzésem van utána :/ tudom-tudom elég nehéz eset vagyok :)
      képzeld, az Alverdének is próbáltam már a pumpás deoját, méghozzá a citrom-zsálya fajtáját, és hát nekem az sem igazán vált be :s rosszabb volt az illata, mintha izzadtam volna, illetve ugye attól ugyanúgy izzadtam és nagyon foltoz, elhasználtam, mert annyi pénzért sajnáltam volna kidobni, de csak ugy sikerült elhasználnom, hogy még ráfújtam a Balea deosprayel! szóval őt sem venném újra.. most még van egy kicsi Balea Med golyósom, vele húzom ki addig amíg nem találok valamit! ő sem a legjobb, de jobb mint a semmi! :) az a baj, hogy a golyósokat sem igazán szeretem :s stift + spray párti vagyok :s nem szeretem, ha nedvességet érzek a hónaljamon :/ nem könnyű meló ez a deo kutatás! :))

      Törlés
    7. Hát nem, sajnos. :S Rosszabb mint az űrkutatás...:D
      Én a férfi deo irányába kezdek hajazni lassan, vagy pedig só kristályozni.
      Van olyan sókristály, amit vizzel kell feltölteni, az sem szimpi? Az pumpás lenne, csak félő, hogy a kristályok sok gondot okozhatnak, és szöszmötölni meg nem akarok vele. Jaj de sok kifogás van...Lehet meg sem érdemlünk 1 jó alumentes deot most már...:D

      Törlés
    8. szia! :) képzeld voltam ma a dm-ben és a deok között vacilálva, megakadt a szemem egy számomra újnak tünő Balea-s deon! lila flakon, Dark Glamour névre hallgató alumentes kis szerzemény! :) az illata inkább parfümös mint deós, de tetszik! :) kiváncsi vagyok, hogy fog működni! :)

      Törlés
    9. Én még nem láttam, de talán, mintha egy tusfürdőként láttam volna ezt a címet..Mindenképp utána nézek, hátha! :) Köszi, hogy szóltál, olyan jó, hogy így összetartunk!

      Törlés
    10. update! :D elég jól működik, bár mellé még használom a Herbina alumentes deoját is, őt is most próbáltam ki először, szóval ez alatt a pár napalatt még megvoltam elégedve velük! :) eddig még ez a párosítás működött a legjobban, bár igaz tél van, nyáron nem tudom mennyire lenne hatékony, de addigra még úgyis kivonnak, újítanak, szóval sok alumentes deo lefolyik még a Dunán! :D muszáj összetartani, ez egy fontos dolog, és én személyszerint örülök, hogy egyre nagyobb figyelmet kapnak az alumentes, természetes kozmetikumok! :))

      Törlés
    11. Sok deo lefolyik még a Dunán...:D Meg rajtunk is! :)
      Én szerintem, lehet kipróbálom ezt a sós kristályos cuccot. Veszett már több is Mohácson alapon... :D

      Törlés
    12. Hahha :D hát igen!
      Mindenképp írd meg a tapasztalataidat, ha kipróbálod a sókristályt! :)

      Törlés
    13. Meg fogom, alapos tanulmányozás után, mindenképpen! :) Meg, ha végre eljutok oda, hogy bevásároljak...Vizsgaidőszak előtt, pörögnek a hetek, keményen! :(

      Törlés
  2. Ezt a dezodort én is megsiratom, ha tényleg eltűnt. A Te bejegyzésed hatására vettem meg még a nyáron és nekem is nagyon bevált. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de jó olvasni ilyet is! :)
      Csak ilyenkor a gyártó helyett is szégyellem magam, hogy eltünteti a jó termékeit, a potenciális vásárlók meg tökre csalódottak lesznek ilyenkor! :( Még megnézem az Árkád DM-ben, de szerintem ha ott sem találom meg, akkor esélyes, hogy kivonták a forgalomból, ami egy visszatérő problémát vet fel sokak számára..:S

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com