2013. december 19., csütörtök

Garnier szőlőkivonatos szemfestéklemosó-Vélemény


Sziasztok!

Szerintem egy meglehetősen ismert terméket sikerült megint nagyító alá vennem, de nem számít, mert Nekem igenis újdonságnak hatott ez a szemfestéklemosó, csak régóta kinéztem és el kellett fogyasztanom előtte a felhalmozott darabokat. Igaz, van aki szereti, van aki pedig a kék társára esküszik. Minden esetre, azt az elején szeretném leszögezni, hogy a csomagolás megváltozott, a boltokban, már ne így keressétek!

Az új csomagolásról röviden:
Bevallom nekem egyáltalán nem tetszik. Kompaktabb lett ugyan a kis műanyagflakon, magasabb is és fényesebb is, de nem tetszik, hogy 25 ml-t csak úgy lecsalt belőle a gyártó, ennek ellenére ugyanannyiért árulja. Persze, most lehet karvalyosnak tűnök, mert egy ilyen lemosót egy évben kb. 3x kell újravenni, de 3x25 ml-nyi anyag, az a régi üveg fele. Ami legalább 500 HUF ha nem több, az eredeti árhoz képest. Ha még ezt másik 10 márka eljátszaná egy időben, akkor lehetne pillázni a kijött számokon... Nekem ez így nem tiszta és nem érné meg a vásárlást. Pedig az illata, az nagyon bejövős! Lehet, hogy váltogatni fogom, meglátjuk mennyire hiányzik majd az elfogyás után!



Ez a szemfestéklemosó nem visz le mindent, egyszerű sminkek lemosására készült, szőlőkivonatot tartalmaz. Szerintem a vízálló sminkekkel nem birkózik meg, erre van kitalálva a kék társa. Az illata nagyon bejött, már az első perctől fogva, azt hiszem a szőlős dolgokkal is kezdek jóban lenni. (Ideje volt már ennyi "cseresznyézés" után, ha-ha, rossz vicc volt, Humor Herold...)

Mennyiség: 150 ml
Ár: 1000-1200 HUF körül (akciósan 600-749 HUF)
Lelőhely: DM, Rossmann, Müller, Auchan, szerintem még Tesco is

Amit feltétlenül meg kell említenem az az adagoló. Eléggé szabályozhatatlan az én számomra, néha túl keveset öntök, néha túl sokat is, a pocsékba ment anyagnál pedig nincs rosszabb. A szemhéjfestéket szépen lehozza, bár egy tartósabb smink esetén meg kell küzdeni a törölgetéssel. A spirállal nehezebben boldogul, vagyis másképpen, mint ahogyan azt én megszoktam. Egy kicsit hagyni kell ugyanis a pillákon az anyaggal átitatott vatta részét. Nem vészes, de ez elsőre furcsa lehet. Sajnos, teljes munkát itt sem végez, úgyhogy végső elkeseredettségemben inkább a zuhany alatt kezdem el lemosni a spirált, majd utána törlöm át ezzel a lemosóval átitatott vattával. Hatékonyabb megoldás, mint 2x pepecselni.



Hatékonyabb lemosó szerintem van ennél is, de amikor akció van, érdemes megvenni a leértékelt áron. Ahogyan elnézem, én lassan két hónapja használom, ugyan nem mindennap, de heti 4x biztosan, mégis a fele ment el a 150 milis flakonnak. Kár, hogy leredukálták 125 milire, mert amúgy folyamatosan újravettem volna, elég elgondolkodtató ez nálam, így. 

Röviden tehát: az illata kellemes, nem tolakodó, engem személy szerint lenyugtat. Hatásos a szemhéjfesték levitelében. A tussal is könnyedén elbánik, bár ott pepecselgetni kell egy keveset. A spirállal viszont számomra furcsán boldogul. Előáztatás után (tusolás-mosakodás) viszont már könnyedén meg tud birkózni az elvárt feladattal. 

A következő áldozat ilyen téren a L'oreál micellás lemosója lesz, már be is szereztem, az Auchan-okban 999 HUF-ért tudjátok beszerezni. Kár, hogy utólag tudtam meg, hogy állatokon tesztel a márka, mert így nem hiszem, hogy a csomagomban landolt volna a kicsike..... Ilyen dolgokhoz már nem akarok aszisztálni, azt hiszem érthető okok miatt. Remélem legközelebb én is körültekintőbb leszek ilyen ügyekben! Tegyetek Ti is így...! 

4 megjegyzés:

  1. Engem annyira nem győzött meg, még mindig kajtatok a tökéletes szemfestéklemosó után, egyelőre sikertelenül. =/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem hamarosan megtalálod, amit keresel! :)

      Törlés
  2. Én pont ezt használom. Szeretem, nincs vele gondom. A szememet ezzel szoktam lemosni, az arcomat pedig a Loreal micellással. Ez már a bevált rutinom, de a Loreal-tól nem dobtam magam hanyatt, ezt pedig egyenlőre nem fogom újra vásárolni, mert féláron beszereztem a rózsaszín flakonos sminklemosó tejet. Tehát most ő következik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is váltogatni szoktam, és most nemrég már a Loreal micellással barátkozom. Aztán majd meglátjuk mi sül ki abból. Ez a flakon sajnos fogyóban van, de nem érzem hogy megérné a mostani új csomagolás-rég ár kombó mellett. :/

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com