2013. december 27., péntek

Új lakkok költöztek a kis dobozba

Sziasztok! 

Na itt az én első Naillend-del kapcsolatos HAUL-om. Nem egy nagy szám, de már feltétlenül szükségem volt egy piros lakkra, a másik lakkot pedig az ünnepek alkalmából kaptam. Úgyis tudjátok, hogy a Nailland hol van, mint van, így ilyen információkat feleslegesnek tartok kiírni, meg áradozni. Van ami megfogott még, van ami nem, szinte sejthető volt, hogy egy magamfajta különc szinte biztos nem az után fog nyúlni először, amiért a többség teljesen lázban ég, úgyhogy meg sem lepődtem, amikor először a piros kis cimborám emeltem le a polcról. :)





A rózsaszínes társa pedig inkább azért fogott meg, mert többféle glitter van benne, csillog is ezüstösen, úgyhogy van itt minden, mint a zsibvásárban. Különösebb hozzáfűznivalóm tényleg nincs, csak azért mégis megmutatom, hogy ugyan régóta megnyitott az üzlet, és már azóta többször is jártam itt, csak most vettem körömlakkot. Rosszabb vagyok, mint egy üvegbor, az nem erjedezik ennyit! 

Lakkok:
Golden Rose Rich Color- 24
Golden Rose Impression-02 

Vicces, mert legelőször nem GR lakkokért mentem, de utólag mindig itt lyukadtam ki. Szerintem még majd körülnézek a standnál, mert vannak jó dolgok, csak ész is legyen hozzá, ne menjen el rögvest amint a körömlakk detektor jelez!  A piros pajtást pedig már felkentem, pár napja a körmeimen garázdálkodik. Ha bármelyikőjük érdekel részletesebben, akkor szóljatok, szívesen előrébb veszem! 

5 megjegyzés:

  1. *-* imádom a GR lakkokat: ) szívesen látnám mindkettőt: )

    VálaszTörlés
  2. Andus, engem érdekel a piros nagyon! De a másik is:) A helyzet az,hogy most nagyon szeretnék egy gyönyörű piros lakkot (még sosem volt, mindig csak natúrabb színeket használtam és mostanában "vadulnék" már kicsit :)
    Drogériában sajna nem láttam jót jó árban.. Az árakat is írd meg kérlek, na meg az is,hogy pontosan hol van az üzlet.
    Én debreceni vagyok, ezért fogalmam sincs róla....ritkán járok Bp-en mostanában sajnos. Nézelődni, vásárolni meg pláne nem jut idő, de ide vhogyan,vmikor elmennék szívesen.
    Mia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A piros az 590 HUF volt, elég korrekt ár, mert az Essence lakkok pl. 500 HUF-ba kerülnek, de csak 8 ml-t kapsz. Itt pedig 10,5 ml-t.
      Nem üzletet kell keresned, hanem egy kis standot. Ha egyszerű akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogyha régen tudtad, hogy hol van a Flormar stand az Árkádban, a fagyis előtt, akkor azt mondom, hogy most ugyanott van a Nailland, a Flormar stand régi helyén. :)
      Ha nem tudod még így sem, akkor azt javaslom hogy a 2-es metró után, az aluljáró szintből közelítsd meg az Árkádot, majd kövesd a folyosó vonalát. Az első mozgólépcső mögött, pont a fagyizó előtt, a Rossmanntól egy kicsit arrébb lesz ez a stand. De szerintem nem eltéveszthető egyáltalán, ha metróval jössz és az aluljárót használod a bemenetelhez. Vagy, ha a földszintről jönnél le szívesen, akkor az első mozgólépcsővel lejössz és indulj el a másik, ellenkező irányba, hátrafele. 5 méter után messziről ki fog tűnni a stand, ne félj, megtalálod!

      Törlés
    2. Andus, köszi :) Nem tudtom,hogy hol volt a Flormar stand, mert elég régen voltam már utoljára az Árkádban, de így már menni fog és megtalálom :) Az árat is köszi, tényleg nem rossz! Kíváncsi vagyok,hogy a piros körömre felkenve milyen.... Majd várom a tesztet róla :) és köszi :)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com