2014. március 16., vasárnap

L'oreal micellás víz -Vélemény



Sziasztok! 

Rengetegen olvashattatok már erről a sminklemosóról, így nem is szaporítanám túl az én véleményemet ebben a micellás víz témában kapcsolatosan. Tudjuk, hogy jók, tudjuk, hogy szuperek, na de mégis, nem az a fajta vagyok, akit kilóra meg lehet venni. 

Mennyiség: 200 ml
Ár: 999 HUF akciósan az Auchanban, 1300 HUF körül máshonnan
Lelőhely: Auchan, drogériák polcai 

Sajnos (vagy nem sajnos, kinek mi, ugyebár), későn sikerült kapcsolnom, hogy a L'oreal állatokon is tesztel, így teljes nyugodtsággal került bele a kosárba ez a darab és büszkén, vállamat kihúzva távoztam a pénztártól. Akkor kellett volna édesapámnak szólni, hogy ugyan már, csapjon fejbe egy péklapáttal. A hidegzuhany meg később jött. 

A lényeg az annyi, hogy szerintem talán két dolog miatt tudta magát belopni az emberek szívébe. Az egyik természetesen az alacsony ára összehasonlítva az eredeti Bioderma darabjáéval. A másik ok, a többfunkciósságában rejlik, mert tényleg, rúzsra, meg minden másra is lehet ám használni, eredményesen. Sőt, én már végszükség esetén még hideg gyantát oldottam fel vele, úgyhogy ilyen tekintetben egy szavam sem lehet. 

Amit viszont negatívumnak tartok az állatkísérletes dolgon kívül, az az illata. Olyan poshadt vízre emlékeztető, lehet nevetségesen hangzik, de nem, ez tényleg olyan. Tudom, mert 2 nyárral ezelőtt az én szobám is egy szaunára hasonlított és nem csak én buggyantam meg benne, hanem a frissen kibontott 2 literes vizem is...Pedig, én eléggé abban a hitben voltam, hogy színtelen, szagtalan folyadékkal lesz dolgom. A másik negatívum, az enyhén "valami van rajtam" utóérzet a bőrömön, de ezt nem akarom felróni óriási hibaként, mert szerintem minden valamire való ember sminklemosás után azért arcot is mos rendesen. (Ugye?) 



Összegezve: Oké, hogy utánzat, oké hogy jól működik, eddig csak a Lovely spirál okozott neki kisebb gondot, de az illat és az állatkísérletes pont mellett nem tudok elmenni. Jónak jó, könnyen elérhető, nyilván emiatt is szerzi be mindenki. De én szeretnék egy másik márkát kipróbálni, ami nem a Garnieres társa lesz, azt már előre tudom. Hiszen, ha megnézitek, mindkét márkát egy és ugyanazon gyártó állítja elő, és a hatóanyagok is ugyanazok. Úgyhogy, csömörből vödörbe szindrómát nem akarok játszani.... De ha van bármilyen más ötletetek, tapasztalatotok egy viszonylag normális árú micellás vízre, akkor várom az ötleteiteket! :)  

8 megjegyzés:

  1. Én még nem próbáltam, de nem is fogom szerintem :)

    VálaszTörlés
  2. Én pont ma írtam a Garnierről ,ezt is próbáltam szerintem az jobb , szagát én egyiknek sem éreztem ez érdekes :O Az állatkísérletes dolog meg...sajnos úgy tudom ,hogy pl a Bioderma is tesztel. Még az Eveline vízét próbáltam az is remek egyébként és ők azt írják rá ,hogy nem tesztelnek szerintem próbáld ki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor a Bioderma is kilőve. Bár, az ára miatt amúgy sem vetekedett a következőleg kipróbálom címért. :S
      Az Eveline-ről tényleg jókat hallani, szerintem ha ez elfogy, azt fogom kezelésbe venni!

      Törlés
  3. Az Eveline vize tényleg jó, én most azt használom, miután allergiás lettem a Garnierre. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom a Garnieres esetet. De legalább a másik alternatíva jól sült el! ;) Van olyan, aki meg egyiket sem használhatja, na annak micsoda tortúrái lehetnek...:S

      Törlés
  4. Én nem feltétlenül mosom meg az arcom miután micellás vizet használok, mivel a micellás vizek tonikként is használatosak, tonik után viszont nem szokás arcot mosni.

    Még nem próbáltam, de állítólag a Paese micellás vize nagyon jó, és elfogadható az ára is.

    VálaszTörlés
  5. Én az a baj, hogy tonikként nem tekintettem sohasem a micellás vizekre. Lehozza a sminket, marad utána egy kis valami síkosság-féle az arcomon, szemhéjamon, ami azért zavar, így lemosásra kerül az egész.
    Tonikot ezelőtt sohasem használtam, csak nem régiben kezdtem el a TBS egyik ilyen termékét, de annak a toniknak a használata teljesen más érzéseket vált ki belőlem.

    A Pease micellás vízről is hallottam, csak mivel már ketten is írtak róla külön bejegyzést mostanában, nem akarom utánozni őket. Valami másabb márkát keresek, csak szerintem most ebben a micellás korszakban pont nem fogok valami egyedit találni, mert mindenki rájuk van kattanva és kísérletezik.

    VálaszTörlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com