2014. március 10., hétfő

Yankee Candle gyertyák,tartok

Sziasztok!

Nagyon sokan szeretik ezeket a gyertyákat. Én azelőtt egyáltalán nem voltam gyertyákkal élő, volt egy 36 darabos IKEA fahéj illatú készletem, még az ősidőkből, abból éldegéltem néhanapján. Aztán jött a blogolás, idén pedig nagyon sok blog bejegyzései között láthattam ezeket a gyertyákat, és a jó véleményeket. Több sem kellett, idővel befúrta az agyam egy kis szegletébe magát a kíváncsiság.....

Legelőször az outlet termékek háza táján nézelődtem. Meg is akadt a szemem egy cseresznyés darabon, képzelhetitek hogy a szemeim kidülledtek, majd gyorsan le is adtam a rendelésemet. Alig vártam, hogy hazaérjek és feltépjem a kis 12 mécsesből álló szettet, majd rájuk vethessem magam 1-2 szál gyufával, hogy mégis mit tudnak. Égettem őket és égettem, égettem 1-et, égettem kettőt. A 'wow' hatás elmaradt, az elégedetlenségi faktorom nőni kezdett. Aztán ki lettem kupálva, hogy bizony nem mindegyik gyertyának olyan erőteljes az illata. Persze idővel, itt is kijöttek az illatok, de csak fél óra égetés után, úgy, hogy kettesével égettem a mécseseket. Na gondoltam magamban, hát ez nem olyan nagy szám, de egy illat alapján nem akartam leírni a márkát, elvégre sok illat van, megeshet, hogy én vagyok olyan fene szerencsétlen és rosszul választottam. 



Karácsony előtt felcsaptam a kis kabát-tatyó-pénztárca triót és az egyik városba való utam során elhoztam két másik illatot. 2 tartra esett a választásom, egy vaníliásra és egy mandarinos szegfűszegesre. Utóbbinak tényleg nagyon intenzív illata van egymagában, kis tart formájában, a csomagolással együtt. Na ha már vannak tartok, ideje volt beszerezni hozzájuk egy eszközt is, így kaptam meg ezt a kis párologtatót. Nem olyan nagy, de nem is vágyom nagyobbra, nekem bőven elég ez a kicsi méret, tárolás szempontjából kifejezetten előnyös. Itt már valóban jobban éreztem az illatokat, jobban kijött az az aroma amit vártam, bár ezt a család nem minden tagja fogadta kitörő örömmel.

De a mandarinos darab kifejezetten tetszett. A vaníliás egy idő után sok volt, úgy néz ki, 7 évente elkap a vanília láz, aztán itt sertepertél 1 hónapig, majd újra "érzékeny" búcsút veszünk.



Igazából, szerintem ízlés dolga ez a világ, de tény és való, hogy vannak jó darabok a kínálatban csak ki kell fogni őket, illetve nem árt, ha néha türelmes az ember, az illatokat illetően. Ettől függetlenül nem lettem egy óriási fan, így valószínűleg egy évben maximum 2-4 tart lesz az, ami a bevásárlókosárban fog landolni. Sajnos, a többség valamiért nem hozott lázba, ha meg mégis, az is inkább a téli, bekuckózó időnek köszönhető. 

Nektek melyik illat van meg? Mi a régi kedvenc, új kedvenc? Más márka gyertyáit is használjátok? 

6 megjegyzés:

  1. Más márkák gyertyáit is használom, de természetes illatokban és minőségben csak a Bomb Cosmetics üti meg a YC szintjét. A teamécsesekből én is mindig 2-3 darabot égetek egyszerre, hiszen nem mindegy, mekkora felületen párolognak az illatanyagok, azok meg ugye kifejezetten kicsik. A Tart a legjobb befektetés, mert nagy területen párolog az illat, mégis elég jó áron kapható, és a legtöbb 6-7 alkalomra elég, bár volt, amelyik hamarabb kifulladt. Kedvenc illatnak pedig a Camomile Tea, a Red Berry & Cedar és a Cranberry Chutney lehet példa, bár van még néhány kedvencem. Azt nem tudom, hogy a hideg idő elteltével csökken-e majd a lelkesedésem, de szerintem nem, mert rengeteg friss, tavaszias illatuk is van :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Bomb Cosmetics-ről eddig mindig jókat hallottam, csak az meg olyan drága nekem, mint a fene. :( A camomile tea-n én is gondolkodtam sokáig, nem tudom miért nem hoztam el, lehet óvatosságból, így első körben mindig próbálok körültekintőbb lenni. Láttam én is a tavaszi illatáradatot, de egy illaton kívül más nem fogott meg. A nyári kollekcióban reménykedem majd, hátha ott majd valami elvarázsol. :)

      Törlés
  2. Én az anyósomnak vettem még évekkel ezelőtt, amikor itthon még senki nem tudta mi az ördög ez.Beletette a mécsest az illóolaj tartóba, alágyújtott, szépen szétolvadt, illatos volt, aztán szépen belekötött az aromalámpa tartójába. És azóta is ott porosodik benne, mert kivakarni nem akarja, újraolvasztani nem akarja, hogy kiöntse a viaszt, és akárhányszor meglátogatjuk anyósáékat, ott áll a polcon az ajándékom, amit nem dob ki,és a viaszba egyre több por ragad bele :) csodás ötlet volt ilyet adni neki :)
    Pedig tényleg jópofa cuccok, és vannak jó illatúak közöttük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj...Akkor érdemes volt ilyet venni. De, attól hogy nem használja, még simán kidobhatná, mert így még ha egyszer be is gyújtaná, kitudja mennyire befolyásolná az illatot az a sok por, ami belekerült. Aztán, lehet te lennél a rossz, hogy milyen büdös dolgot adtál neki. :S De, legalább nem dobta ki, örülj neki, lehet ez a kis ajándék is sokat jelentett neki és emiatt nem akarja kidobni. Vagy fél, hogy megbánt.

      Törlés
  3. Már annyi helyen láttam, hogy most már tényleg kell szereznem egy YC gyertyát. Kíváncsi lettem.
    Van egy IKEA-ban vásárolt gyertyám, ami papíron tök illatú, szerintünk narancs, és van még a hőre színváltós AirWick illatgyertya, aminek több illata van, amikor csak simán rásüt a nap, mint amikor meggyújtjuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A színváltós gyertya nagyon szimpi volt eddig is, csak azelőtt Robiéknál éltem ki az ilyen hajlamaimat, mert rohadt drága. 1800 alaphangon, 1200-1300 akciósan, és nekem még ez is elgondolkodtató. :(
      Vicces, hogy az Air Wick ilyenre képes, de legalább valami módon működik. Nézd a jó oldalát, nem tűzveszélyes ha nem gyújtjátok meg, így simán hagyhatod felügyelet nélkül! :)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com