2014. május 26., hétfő

Beauty boxok bűvöletében

Sziasztok!

Egyre nagyobb teret nyernek mostanság ezek a hol kisebb, hol nagyobb dobozok. Árban, mennyiségben és minőségben is vannak különbségek ugyan, de nem ez a legnagyobb gond. Hazánkban is most már igencsak lehet válogatni ha az egy évvel ezelőtti állapotokat nézzük. Na de vajon melyik a legjobb?

Sajnos, egy dobozzal sem volt személyes kapcsolatom, bár 1-2 alkalommal komolyan elgondolkodtam hogy vegyek, és mit ad Isten, pont azt az egy dobozt hagytam ki, ami annyira tetszett volna, hogy verhettem a fejemet a falba. Ez ilyen kísértő sors, vagy nem tudom a köznyelv hogy hívhatja ezt. Minden esetre, most már elég sok doboznak láthattam a végeredményét, gondoltam, összeszedem hogy én mit gondolok erről az egész mizériáról.

A kép forrása: http://cdn.sheknows.com/articles/2012/04/beauty-box-isolated.jpg 


Luxbox
Nem régiben robbant be a piacra. Én is kaptam tőlük levelet, bár azt nem tudom hogyan, hogyha nem voltam feliratkozva az adott címre, így elég nagy kérdőjel maradt bennem hogy ugyan mégis hogy iratkozhattam fel olyasvalamire, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Viszont, amin meglepődtem, az leginkább a tartalma volt: talán csak a dobozra ráírt szöveg az, amiben fellelhető a luxus, a benne található termékekben nem. Legalább is a lejárt krém, és a forgalomba nem hozható termékminták igencsak lesújtóak lehetnek akárki számára. De, legalább a dobozt visszaveszi a csapat, ha jól tudom, ez egy nagyon korrekt dolog, az aki tényleg csak megtéveszteni és csalódást okozni szeretne az embereknek, az szó nélkül lelép egy ilyen eset után, úgyhogy az igyekezet azt mondom megvan. A kivitelezésen viszont van még mit csiszolni!  Mindenesetre, ezt szarvashibának tartom, hogy a legelső dobozzal így indítottak. Gondolom senki sem így kezd a munkahelyén az első napon, amikor próbaidőn van...nekem egy kicsit ezt a benyomást hozta ez az egész.

DM kedvencek box
Eléggé úgy éreztem, hogy túl van árazva ez a doboz a kinti árakat és mennyiséget visszahallva, de rájöttem, hogy nagyon előítéletes voltam, és az első doboz tök jól sikerült. Egyedül a tusfürdőre tudtam volna azt mondani, hogy nem tetszik az illata, de a többi termék abszolút jónak tűnik. A Scholl lábpolírozó pedig igencsak nagyot dobott az értékén, ezt elismerem! Pláne, ha valaki tervezte a beszerzését.
 Nagyot ütött a doboz így elsőre, azt viszont sajnálom, hogy ilyen korlátozott számban állnak ezek is rendelkezésre. Remélem a legközelebbi alkalommal már 1000-1500 darabbal legalább rendelkezni fognak.
Én amúgy egy DM bagnek is nagyon örülnék, amit olcsóbban be lehetne szerezni, mint a boxot és abba tegyük fel hogy lenne 2 teljes kiszerelésű termék és pár minta. De ez csak egy kósza ötlet volt... 
A kép a My Sweetest Heaven blogról van! Link: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg1eeiwUnzTFQDILuBJvDboRZIg8S8VwVrbGoCzihXRCdKnjpjmzROXKS-1kHBoliZ8D6_NgEytEf3q3xcDFjE3brM1E3MteA6pm5Q_yjEBxHtDuI_TZVikuIQP7GPRTp-K0uLPwHDWxZpj/s1600/pixibox_okt_bday_webboxhead.jpg 

Pixibox
Biztosan mondhatom, hogy az egyik legigényesebben kialakított box az összes közül. Mindig van valami használható a kínálatban, hála az égnek, és ez tetszik a legjobban, hogy azért látszik hogy tudatosan vannak felépítve a dobozok. Nem csak úgy tűnik az egész, minthogyha a kis manók beledobáltak valamit. Nehezen lehet ezzel a dobozzal versenyre kelni, mert elég jól bejáratott és azért a csapat mindig hozza az elvárhatót! 


Pixibag
A nesszeszer ötlet hatalmas, bár sajnos a legutóbbi nem nyerte el a tetszésemet így képeken keresztül, de az első kettő kialakítása, kinézete jó volt. Tetszik, hogy végre valaki kifejezetten drogériás termékekkel kíván dolgozni, teszi mindezt úgy, hogy a termékek használhatóak legyenek és mindezt nem csak 1 dobozban álmodta meg, hanem mert továbbgondolni is, más irányba. Ez az a különlegesség, ami szerintem kell a mai világba! 
A kép forrása innen van: http://www.nlcafe.hu/data/cikk/12/119590/3.jpg


Szépségboxom
Egy kicsit vegyes érzelmeim vannak ezzel a dobozzal, úgy érzem hogy egy komolyabb dologgal áll szemben az ember és meggyőződésem van róla, hogy egy kicsit az idősebb, komolyabb korosztálynak való termékeket raknak bele. Az ára ugyan borsosabb, mint a legtöbb itthon megtalálható doboznak, de szerintem kell ilyen is a kínálatba. Volt amikor tetszettek a benne található termékek, de volt olyan is, hogy nyugodtan sóhajtottam fel, hogy igen, lehet jobb hogy én nem most kezdtem bele a rendelésbe. 

Szerintem eléggé kezd kiépülni ez a piac mostmár itthon is. Nektek van kedvencetek? Próbáltátok már valamelyik darabot? Milyen volt az első benyomás? 

8 megjegyzés:

  1. Eddig még csak Pixiboxot rendeltem, abból is a szülinapi kiadást. Az nagyon bejött :) Gondolkodom még a Pixibag-ben és a DM dobozában, de a többi valahogy nem fogott meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Pixibag nálam is gondolkodós, de felkerült a kívánságlistámra! A DM következő dobozára leszek kíváncsi, remélem többünkre gondolnak azért!

      Törlés
  2. Nekem a Szépsegbox volt a kedvencem, írtam az illetékesnek miért szűnt meg, és mi volt a dobozban, de választ nem kaptam még sajnos. A szülinapi Pixi volt meg nekem is, tetszett is, de nem érzek késztetést jelenleg arra hogy vegyek máskor is, a Pixibag meg alapból nem annyira bejövős. A második DM boxszal szerintem megpróbálkozom, igaz az első annyira nem győzött meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet nem érte meg nekik ezt csinálni, sajnos néha van ilyen. Az erősebb kiszorítja a gyengébbet, vagy éppen a különlegeset.
      Az első DM box tényleg nagyon jól sikerült, bár nem bánnám ha a következőben egy kicsit másra terelnék a hangsúlyt és több ilyen semleges sminktermék kerülne bele (szemhéjtus, spirál), amit majdnem mindenki (az emberek 95%-a), azért ki tudna használni. :)

      Törlés
  3. Én eddig Pixibox-ot kétszer és Pixibag-et egyszer rendeltem. Mindkét koncepció nagyon tetszik, de mivel minden hónapban nem tudom ennyi pénzt meglepire áldozni, így a Box mellett tettem le a voksom, így most elő is fizettem rá.
    A Luxbox nekem is küldött kéretlen levelet, írtam is nekik, hogy ezt mégis hogy gondolták. Azt a választ kaptam, hogy egy partnerüktől kapták meg a címemet. Igazság szerint kíváncsi voltam, hogy mi van benne, de az e-mail engem zavart, így azért sem rendeltem meg. És milyen jól tettem... :)
    A Dm-boxot is megvettem. Nekem nagyon tetszett az első kiadás. Kíváncsi vagyok a következőre. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, ez a Luxbox dolog elég kétesre sikeredett, meg az e-mail miatt elég érdekes benyomást hagytak az emberekben. De elvileg a címedet nem is szabadna kiadniuk egy harmadik személynek, ezért ez tök felháborító, hogy valaki ezt meg merte csinálni. Lehet nekik partnerük, de azért álljon meg a menet...
      Én őszintén szólva nem tudom melyik mellett tenném le a voksom, majd a hirtelenség eldönti ezt is, vagy még 1-2 tartalom nézegetés.

      Törlés
  4. En a Pixiboxot rendelem meg mar a legelso doboz ota :) Mellette a Douglas Beauty -boxot is( ez kimaradt a listadbol). Az elso Luxboxot en is megrendeltem, de visszakuldtem. A Luxbox nagyon korrekt volt es a visszaszallitast is ingyen megszerveztek a futarral. A dobozban levo termekek sajnos nem sikerultek tul jol, de tudom, h most mar nagyon igyekezni fognak:) Adtam nekik otleteket is:)
    Mia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudtam, hogy van a Douglasnak is Beauty boxa, vagy ha mégis, akkor az nem az, amiért először 30 ezret el kell költs a boltban, hogy utána 3 ezerért megvehesd? Valami ilyesmi koncepció rémlik, ami szerintem elég nagy lehúzás, főleg ha csak törzsvásárlók tehetik ezt meg.
      Azt tudom, hogy a Luxbox nagyon korrekt volt, de ez a korrektség sajnos nem lett kifizetődő, mert nagyon sokan csalódtak bennük és tényleg az első benyomás sokat számít. De, legalább nem csak a pénzt nyúlták le, minden esetre a jövőben szerintem 2x jobban kell bizonyítaniuk ahhoz, mint egy átlag beauty boxnak, hogy kivívják az emberek figyelmét és elismerését.

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com