2014. június 15., vasárnap

Blogszülinap + Nyereményjáték

Sziasztok!

Egy hete volt a blog második szülinapja. Ilyen sem volt még, hogy egy bejegyzésnél egy ideig nem tudtam mit írni. Ilyenkor nagyon úgy érzem, hogy sokan nagy szavakat várnak másoktól, de én ilyet nem tudok, sőt nem is akarok adni. Egyszerű ember vagyok, mint egy földműves paraszt (szó szerint is lehet venni), akinek már X éve közléskényszere van és szereti a tapasztalatait megosztani. Hol tini oldal formájában, hol pedig ilyen beauty blog féleségben.  Nem csoda, hogy a suliban is a fogalmazás volt a kedvenc részem, és már-már rángatózhatott a tanárok szeme az esszéimtől, mert annyi mindent írtam és mondtam és mondtam és mondtam és mondtam és néha már nem lehetett lelőni csak elküldeni a francba, hogy milyen érthetetlen vagyok, hogy a semmiről is triológiát vagyok képes összerizsázni. Bár, ezt Ti is tudjátok, a blogon szerintem látszik, hogy néha képes vagyok lyukat beszélni az ember hasába. Sok lyukas hasú ember szaladgál az utcán...na azokkal én mind beszéltem, és megcsömörlöttek tőlem.:) Ezért is van olyankor nagyon nagy gáz, ha én nem beszélek, mert az tulajdonképp egyértelműsít minden szituációt. Naná, itthon is megkapom a -Beteg vagy? Rossz jegyet kaptál? Összevesztél valakivel? Baj van?-kérdéseket ha nagyon nagy a csönd.

Szóval, blogszülinap. Immáron a második. Most megint valami okos, bölcs dolgot kellene mondanom? Jaj, de rosszul hangzik ez a kellene, ugye? Már-már muszájnak hangzik. Na csak azért se mondok semmi okosat! Mert nem is tudnék igazából okosat mondani (sallangos meghatottságot meg nem akarok), sőt, nincs is jogom okosat mondani, csak is köszönetet sokatoknak, azért amiért olvastok, vagy éppen írtok a blogra és megosztjátok nem csak velem, hanem másokkal Ti is ugyanúgy a tapasztalataitokat, amik épp olyan fontosak itt a blogon, mint az enyémek! :) 

Készültem erre a jeles alkalomra is egy csomagocskával, de nem igazán tudtam, hogy most hogyan is legyen ez a nyereményjátékozósdi, mi lenne igazságos, mert tudjátok sokan, hogy a régi követőknek szeretek inkább kedvezni....
 A szabályok a következőképp alakultak:
-...ez idén sincs másképp, az eddig feliratkozott 184 emberből a 168 nyilvános követő automatikusan 2 esélyt kap a játék során.*
*2014. 06. 15-dikei adat, aki a bejegyzés kitétele után iratkozik fel, az már új követőnek számít! 
-Új feliratkozók is részt vehetnek a játékban, de nekik fel kell iratkozni nyilvánosan a Bloglovin'-Facebook-GFC szentháromság mindegyikén. Akinek nincs Facebook profilja, mert a munkahely nem engedi, az írjon egy e-mailt a játékban megadott e-mail címéről erről a gondról, és így elfogadom a jelentkezést. De ha tegyük fel 60 jelentkezőből 58 ír ilyen problémával, akkor észre fogom venni, hogy visszaélés van a dologban. Ez a lehetőség tényleg csak azoknak él, ahol a munkahely szigorúan veszi ezt!
- Bárminemű csalást kizárással és az oldalról való kitiltással jutalmazok! Ha jól láttam, van ilyen funkció a blogon, de remélem nem kényszerítetek majd rá, hogy használni is kelljen! :)
-Magyarországi címre postázok csak, de amennyiben van rokonod aki átveszi ezt itt, az országban, oda is szívesen elpostázom a csomagot, hogyha Te nyersz! Nekem mindegy, hogy Románia Szlovákia, Szlovénia, ha van itt rokonod, akihez megérkezhet a csomag és Ő utólag odaadja Neked családlátogatáskor pl. akkor nincs gond a részemről, de ezt Neked kell tudni, hogy bevállalod-e vagy sem. 
- E-mail megadása kötelező mindenkinek! Enélkül sajnos nem tudlak értesíteni, hogyha nyertél.:)
- A nyertesnek a sorolást követően 2 napja(48 órája) van arra, hogy jelentkezzen. Ellenkező esetben újrasorsolok, és az újrasorsoláskor az előző nyertes neve kikerül a sorból!
- 18 éven aluliak, légyszíves jelezzétek a szülői engedély meglétét a nyereményjátékhoz való részvételnél, az űrlapnál az Egyéb fülnél! :)
- Jelentkezni az űrlap segítségével tudtok! 
- Írj valamit az oldalról, mire emlékeztet vagy éppen hogyan találtál ide, és ha már ide találtál...miért maradtál? -Olyan jó lenne ilyen 'hogyan találtam az oldalra' c. történeteket is olvasni. Gondoltam, ez jó lehetőség arra, hogy itt kommentben páran leírjátok a történetetek, vagy az észrevételeitek.
- A nyereményjátéknál nem jár plusz esély a megosztásért, de nagyon örülök neki, ha ezt van aki megteszi!
-A jelentkezés végére kérek szépen egy ilyen mondatot: A nyereményjáték szabályait elolvastam és tudomásul vettem! - így fogom tudni hogy tényleg mindent elolvastál. Aki ezt lehagyja, annak sajnos nem tudom elfogadni a nevezését, mert ez azt jelenti, hogy nem olvasta el teljesen a jelentkezést, esetleg csak átfutotta a szabályokat. 

Jelentkezési határidő: 2014. július 03.-23:59

Sorsolás: 2014. július 04. az esti órákban (17:00 és  20:00 között valamikor) 
A nyeremény egy Bioderma felfedező csomag, és ha minden igaz még pluszban 1-2 aprósággal még bővülni fog a csomag (pl. Flormar körömlakk, L'occitaine vagy éppen más termék, még eldönti a sors), de addig még sok minden alakulhat!
A csomagban van:
- 100 ml Sébium micellás lemosó
- 8 ml Sébium arcradír
- 15 ml Sébium pórusösszehúzó krém, ami sminkalapnak is jó
- 500 HUF kupon, amit bármilyen Bioderma termékre be lehet váltani egészen 2014 július 31-ig
+ a meglepetés része a csomagnak, amit még hozzáteszek 

A belinkelt űrlapon tudtok jelentkezni, sok sikert, figyeljetek a dátumokra és a leírásra! :) 


24 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszi! Majdnem egyszerre van a mienk, láttam ám! :)

      Törlés
  2. Boldog Blogszületésnapot! :)
    Köszii a lehetőséget!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, sok szerencsét a sorsoláshoz! Örülök, hogy jelentkeztél, ez a játék Nektek szól! :)

      Törlés
  3. Boldog Szülit a blognak.:) Mennyire jó érzés lehet már?! Sosem éreztem magamban kellő bátorságot egy blog megindításához sajnos, pedig azt hiszem, megérné. Az olvasókért. Nem tudom már, hogyan találtam a blogodra, de talán a google-ban akadtam egy postodra és azután nekiestem a többinek is, ha jól emlékszem, és itt ragadtam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Igazából nem tudok neki olyan "külön megnevezhető érzést" tulajdonítani. Írom, mert szeretem, és ez bőven elég! :) És kezdj bele a blogba, ha úgy érzed ez a Te utad! Ha van egy kis fogalmazási érzéked, akkor igenis érdemes belevágni!
      Juj, a google is kidob a találatok között? Néha szoktam látni, hogy mik a leggyakoribb találatok és mindig meglepődök!

      Törlés
  4. Boldog blogszülinapot! :)
    Uh már fogalmam sincs hogyan találtam Rád, szerintem valahol, valamelyik másik oldalon megemlítettek téged és így kerültem ide :) És ezt nagyon szép dolognak tartom, amikor egy blogger megemlít egy másik bloggert az oldalán. :)
    Viszont úgy vettem észre (korábbi bejegyzésekből is), hogy már-már görcsösen az foglalkoztat, hogy mindenki elégedett legyen a blogoddal, pedig így jó, ahogy van. Az, hogy kevés komment érkezik vagy egy sem, az nem feltétlenül jelent rosszat, csak az embereknek nincs idejük vagy lusták (mindkét esetben magamból indultam ki :) ) Szóval a lényeg, hogy ne foglalkozz ezzel ennyire, csak szeresd csinálni, azt, amit csinálsz (blogolás) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Én is szeretem, amikor így megemlítik egymást a felek és remélhetőleg ezt jó szándékból teszik sokszor! :)
      Nem feltétlenül görcsösen foglalkoztat, de jobb tudni, és úgy írni, hogy mi érdekelhet Benneteket is, és engem is, mintha csakis önző módon magammal törődnék. Igazából, nem akarok úgy viselkedni a blogomon, mintha egy király lennék, hogy én,én,én, mert ez engem anno nagyon sok bloggertől eltaszított mint látogatót. Nem szeretnék ebbe a hibába esni, ezért igyekszem mindig felmérni a Ti igényeiteket is és örülök minden véleménynek!
      Az emberek ne legyenek lusták, mert abból nem nagyon sült még ki jó dolog ebben a világban! Ha tetszik valami, tudassátok, mert sokszor a blogot író személy elbizonytalanodhat (én is csak magamból indulok ki).:)

      Törlés
  5. Boldog blogszülinapot! :)

    Mióta tilthatja meg bármilyen munkahely, hogy az embernek FB-profilja legyen??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!
      Van ahol célozgatnak rá, hogy nem nagyon kéne az az adatlap fácséra, és mivel az ember fél, néhányan inkább letörlik magukat, vagy fel sem regisztrálnak. Mondjuk, szerintem ezt butaság megtiltani, de sok cég arra próbál hivatkozni, hogy fb-n nagyon sok ember rossz benyomást kelthet a megnyilvánulásaival vagy éppen a képeivel és szépen leírva "nem képviseli a cég által hirdetett értékeket". De ez butaság, mert aki egy ordénáré paraszt, az a való életben is az, nem kell ahhoz face-en hirdesse magát! :) Elég 1-2 elejtett mondat a folyosón, vagy kilépve a kapun és akkor is akárki megmondhatja, hogy na ez a bunkó tirpák, itt dolgozik, pff biztos az összes többi olyan. De van ilyen, én szeretnék azoknak is lehetőséget adni, akiket sajnos ez a beszűkült gondolkodásmód akadályoz abban, hogy részt vegyenek a nyereményjátékban! :)

      Törlés
  6. Nagyon boldog blogszülinapot, még sokat-sokat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, még meglátjuk, hogy mennyi lesz, de remélem addigra ismét itt láthatom a hozzászólásodat! :) (És addig még talizunk a blog talikon!)

      Törlés
  7. Nagyon sok boldog blogszületésnapot kívánok! :) Én ugyan régi követődnek számítok, sajnos nem a kezdetektől követlek, akkor még nem szippantott be a blogworld, de 1 éve már tuti van és ha jól emlékszem a tökéletes alumentes deo keresésének kapcsán bukkantam rád, rögtön feliratkoztam és azóta is követlek, sajnos a deo dolog még mindig aktuális, azóta sem találtam meg az igazit! :D De nem adom fel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nagyon jól esik, hogy Te is írtál pár kedves sort, főleg, hogy tudom, hogy azért elég régóta itt vagy és követed az oldalt, írsz is és eszmecserét is folytatunk az alumentes deókról! Nagyon sokat jelent az, hogy írsz és hogy sokszor részt veszel az oldal életében, köszönöm! :)
      Én is még várok az igazira, de most majdnem volt egy majdnem igazi fogásom, még egy kicsit várok, hogy mit sikerül kihoznom a mostani szerencsés áldozatból és akkor megint előkerül ez az alu mentes topic a blogon! :)

      Törlés
    2. Hű, tényleg? Kiváncsian várom melyik lehet az!!! Én most megmaradtam a Nivea alumentesénél, eddig ez vált be a legjobban mind közül! :)

      Törlés
  8. Boldog blogszülinapot! Legyen még sok belőle! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, remélem megérjük majd! :)

      Törlés
  9. Boldog blogszülinapot! Még sok ilyet kívánok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, és a jó kívánságot is, remélem még sokatokkal együtt ünnepelhetek a jövőben is!

      Törlés
  10. Szia! Boldog blogszülinapot. Gratulálok, és rengeteg ilyet kívánok még Neked! :D

    VálaszTörlés
  11. Szia! Boldog blogszülinapot! :)
    Köszi a játék lehetőséget, jó kis nyeremény! :)
    Már nem tudom, hogy hol találtam rád, s az igazat megvallva már arra sem emlékszem, hogy mióta követlek, de mindig elolvasom az új posztokat :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon boldog blogszülinapot! :)
    Gondolkodtam rajta, de én sem tudom hogy jutottam a blogodra, de már jó ideje itt vagyok az biztos!

    VálaszTörlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com