2014. november 6., csütörtök

Vigyázz!Kész!Posztolj!: Ha nyernék a lottón

Sziasztok!



Mindenki eljátszott már szerintem a lottónyeremény gondolatával. Elvégre emberek vagyunk, és szerintem nem sokunk büszkélkedhet azzal, hogy a felső 10 ezerben lófrál, nyolc kézzel szórva a pénzt. Viszont, amikor eljátszunk a gondolattal akkor szerintem bele sem gondolunk abba, hogy igazából annyi kívánságunk van, hogy lehet idővel az a bizonyos nyeremény sem tartana örökké. Na de azért mégis, mi történne ha nyernék a lottón?

Ami talán mindig problémát okoz, és sokat emlegetik, az az hogy nagyon sok nyertes annyira elkezdi herdálni a pénzt, hogy még szegényebbként kerül vissza a szürke hétköznapokba, mint azelőtt. Sőt, ha a lélektani hatásokba is belegondol az ember, rájön, hogy van aki ezt az egészet fel sem tudja dolgozni. Úgyhogy, lehet az első utam egy jó pszichológushoz vezetne....Komolyabbra fordítva a szót, azért pár tervezetet megmutatnék!


 
Egészen biztos, hogy az első hónapokban nem nyúlnék a pénzhez, mert ha jól tudom, akkor nagyon szépen kamatozik az, hogyha békében hagyom a nyereményfelvétel után. Egyszer talán hallottam is, hogyha valaki egy az egyben bennhagyja a pénzét (valami 5 milliárd körüli nyereményről volt szó), akkor több százezer lehet a kamat naponta is. Hülye lennék kihagyni! :D Bár a mai dübörgő gazdaságunk mellett nem hiszem, hogy jól járnék ezzel a módszerrel...Beüt a krach aztán csókoltathatnám a pénzem. Könnyen jött, könnyen ment elvet meg nem akarok játszani.
 Elvégre, aki igazán ért a pénzhez, az forgatja azt, aki meg nem, az csak ül rajta és elhalad mellette az élet. A halál után meg nem hiszem, hogy magunkkal vinnénk bármit is.
 
Szinte biztos, hogy agresszív befektetőként élnék a különböző bankok nyújtotta lehetőségekkel és nem csak 1, esetleg 2 bankban tárolnám azt amim van. 
 
Miután szépen elosztottam a pénzt, mi lenne a következő lépés? Hát nem feltétlenül a költekezés. Emberből vagyok én is, és szerintem még több pénzt akarnék magaménak tudni, ezért elkezdenék különböző pénznemekkel kereskedni, ide-oda váltogatni és remélhetőleg a különbségből profitot termelni. Aki benne van ezekben a FOREX dolgokban, az tudja, hogy szépen lehet ezekkel kaszálni, igaz a kockázat is elég nagy lenne. De legalább a lottó nyeremény egy igen csekély része lehetne tanulópénz is...Mert igen, lehet 1x-2x csinálnék butaságot, de más az, amikor valaki az egész bankját felrakja, és más az, aki csak mondjuk az 1%-át veszti el, és azt mondhatja: igen, tehetek még egy próbát. Előbbi megszívja, utóbbinak van még egy lehetősége...vagy több.



A harmadik, elég gusztustalan dolog, de szívesen befektetnék a külföldi bundameccsekbe is. Például jó párszor voltam szemtanúja annak, hogy a kiesés szélén álló csapat "megtáltosodott" és elverte a tabella első helyezettjét. Vagy amikor a francia másodosztályban véletlenül 5 meccsből 5 döntetlenre sikerül, ott azért na, sz*r van a palacsintában. Vagy az utolsó percben bekapott gól, vagy az, ahogy néha a bírók ráhúznak 5 percet a meccsekre és érdekes mód mindig akkor egyenlít ki egy lehetetlennek hitt csapat. Bár, szerintem a netes fogadásokra jobban ráállnék, főleg hogy van egy oldal ahol nagyon szépen lekövethetőek a fogadások és a rájuk tett pénzösszeg is. Érdekes szokott lenni, hogy a meccs kezdése előtt 10 perccel hogyan mozog több százezer euró csak úgy hipp-hopp, egy elég gyengusnak ítélt csapatra, amit elvileg 10:0-ra kellene elvernie bizonyos csapatoknak. Csúnya dolog, de létezik ilyen is, és hülye lennék nem kihasználni, ha adott hozzá egy jókora kezdőtőke.
 
Miután megszedtem magam /vagy ha épp' megkopasztottak a befektetési próbálkozásaim/, biztos, hogy ingatlanokba is befektetnék, legyen az egy nyaraló, egy belvárosi lakás vagy éppen egy ház. Előbbieket szívesen kiadnám, főleg külföldieknek. Ami még jó lenne, ha megvalósulna az egy saját vállalkozás indítása, mert szerintem az nem menne, hogy csak szórom a pénzt, mert könnyen a bejegyzés elején említett emberek sorsára jutnék. Azt meg nem akarom. Elvégre a lottó megnyerése egy hatalmas ugródeszka kéne maradjon sokak számára.
 Viszont, mint vállalkozó nem erőltetném rá a gyerekeimre azt, hogy vigyék tovább a családi hagyományt. Inkább keresnék egy megfelelő embert magam helyett, amikor nyugdíjba megyek. (Ó a nyugdíj, mire oda jutok nekem nyugdíjam se lesz! De azért jól esett leírni a szót..) Ők meg csinálják azt, amibe szívüket-lelküket bele tudják fektetni, ehhez persze adnék segítséget is, csak nem örökké és nem minden lótúróra, ami értelmetlen már az elhangzás pillanatában. Sokan szerintem itt rontják el és emiatt lesznek a lottónyeremény ellenére is földönfutók.
 
Egy biztos, szerintem nem emelném fel magam luxus körülmények közé. Nyilván lennének dolgok amik becsúsznának, de nem egy 200 négyzetméteres házat vennék 8 hektáros telekkel meg fél milliós kávéfőzővel csak azért, mert hogy van rá miből. Felesleges lenne, szerintem. Amiben változnék az szerintem a jövőhöz való hozzáállásomat érintené nagyon.
 
Ezenkívül sokat gondolkodtam már azon, hogy az egészségügyet szívesen fejleszteném és mivel nem egy rokon/imserős halt már meg úgy, hogy sajnos nem időben ért oda a segítség, így biztosan a listámon lenne legalább 4, de lehet hogy inkább 5-6 szuperül felszerelt mentőautó, amikből egyet a helyi kórháznak, a többit pedig 1-1 olyan területi kórháznak ajánlanék fel, ahol ebben hiányt szenvednek, hogy másoknak legalább időben érjen oda, az ami kell...Sokszor az időben kiérkezés sem elég, ezzel tisztában vagyok. De legalább az esély legyen meg arra, hogy valaki a kórházba eljusson, tudom hogy vidéken sajnos ez a legnagyobb probléma, hogy nincs is mivel jönni, mert annyira le vannak terhelve az autók, hogy tényleg, már csak ahhoz mennek ki, aki 10 perccel a halála előtt van. Ez meg így na...nem túl jó esély a túléléshez. Ezen szeretnék változtatni, még, ha csak ilyen kicsiben is.

De szerintem, jó páran el tudnánk itt költeni egy kisebb lottó nyereményt. Na kire használná, ha lenne rá lehetőség?

2 megjegyzés:

  1. Én biztosan vennék egy házat belőle, hogy legalább az legyen, elegem van az ide-oda költözködésből, de nagyon. Meg megpróbálnék félretenni-befektetni, ez a kettő a biztos. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Értelmes ember amúgy befektet, és félretesz, a legtöbben ezt is csinálják, csak ugye tényleg nem mindegy, hogyan csinálja ezt az ember, mik az arányok. :)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com