2014. december 31., szerda

Ez történt 2014-ben a bloggal és annak írójával | Képekben

Sziasztok!
 
Egy kis képes beszámolóval jöttem, ami összefoglalja a blog és az én elmúlt 12 hónapomat. Többnyire képekben, és pár mondatban gondolkodtam, aztán meglátjuk mennyire sikerül megint túlsorozni magam a betűkkel....:)  
 
Január-Február-Március-Április
Meg kell mondjam a blog majdnem olyan volt, mintha téli álomra hajtotta volna a fejét. A bejegyzéseket sorra írtam, hol többet, hol kevesebbet, amit az időm engedett. Egy kozmetikával kezdődött 1 együttműködés, aminek nyárra vége szakadt több negatív dologgal karöltve. Harag a részemről nincs, viszont komolyan elgondolkoztatott, hogy merre is tovább. Viszont utána, egy kicsit begyorsultak az események, és néha tényleg nem tudtam, hogy hova is kapjam a fejemet. Egyszerűen nem tudtam megemészteni sem, hogy mi történt akkoriban.
 
 
Május
A Digital Divas jó sok kalandot tartogatott az odameneteltől, a programokon át, a hazavezető útig. Itt olvashattok róla egy kis beszámolót.





Májusban pedig megtudtam vannak a mi Tejút-rendszerünkben is hihetetlen dolgok! Például, hogy mindenféle előzetes cím megadás nélkül, a fényposta képes eljuttatni hozzám egy cég csomagját, mert elvileg fel lett az adva (de hogy kinek, azt szerintem ők sem tudják), sőt, utasítást is kaptam, hogy jó lenne a írnék a termékről. Na itt mutattam egy nagy fityiszt és lelkifurka nélkül vágtam be a céget a "ne válaszolj nekik" e-mail mappába! Egészségére annak, aki szerint ez OK.  
 
Június
Meglepődtem nagyon, amikor egy meghívó fogadott a Loreal hajas workshopjára még júniusban. Nem tudtam hova tenni az érzést, egyszerűen egy kicsit úgy éreztem, hogy nem biztos, hogy megérdemlem, hogy ott legyek. Végül elmentem az eseményre, amit nem bántam meg.


A blog viszont pár napra magára maradt, mert rokonságot látogattunk a parajdi fürdővel egyetemben! :)
Volt sulis évvége, blogszülinap, évforduló, szülinap mind-mind ebben a sorrendben, úgyhogy nem csoda, hogy a nyárért oda-vissza vagyok! Ráadásul egy kis szuper gépet is kaptam, így már nem egy kompakttal szerencsétlenkedve kacsázom a blogspot bugyraiban!
 
Július
A július gyorsan eltelt, de azért időközben jutott idő nyaralásra is...meg tanulásra is, meg megfőni a tetőtéri kimagaslóan ultraszuper házi szaunában.
 
Augusztus
Az augusztus nyaralással indult, amiről már olvashattatok a blogon is. Igyekeztem egy új szokást is bevezetni a havi 2 körömlakk bevezetésével, de végül október körül megszakadt a lánc. Sebaj! Mert januárban, vagy februárban újrakezdem ám.









 
 
Szeptember
A szeptember közepe Karin Herzog-osan telt, az eseményről itt írtam. Bár, meg kell mondjam, egy kicsit kihasználva és lepattintva éreztem magam. Sajnos pont ekkore egy egész komoly betegség alakult ki nálam, így már a blogot hiába szerettem volna még jobban vinni, egyszerűen itt egyre jobban elvesztettem a fonalat. Sajnáltam, mert talán pont a legkeményebb időszakba zavart bele ez az egész herce-hurca.
 
Október
Az október a Loreal Blogger Day-el kezdődött, ahol Meával végre valahára megint egyszerre tudtunk  jelen lenni.

Több találkozót lemondtam hol egészségügyi, hol pedig tankötelezettségi dolgok miatt. Volt olyan cég, ami ezt eléggé nem jól reagálta le, azt hiszem itt kaptam még jobban a fejemhez. De talán az egészségem mégis csak fontosabb. Hát kiderült, valakinek nem...:)

Végül még egy Bioderma sajtótájékoztatóra is eljutottunk, így igazán sokat Meázhattam abban a hónapban! :)

 
A Bioderma és a Digital Divas képei Kamitól, a Behind My Makeup írójától származnak!

November
Na valahol itt hagyott el az erőm és a türelmem, így a blogot nagyon hanyagoltam. De tudom, hogy nagyon sokan ezt megértettétek és nagyon köszönöm a támogatásotokat is abban az időszakban!
 
December
Nyereményjátékoztunk, kicsit összeszedtem magamat és talán a blogot is, és már itt is vagyunk az év végi hajrában, az év utolsó napján. Mindjárt január, és megint indul a mandula! :)

Szívből köszönöm azt, hogy idén is rengeteg új és régi  arc bukkant fel a blogon, és azt, hogy a hozzászólásaitokkal és tapasztalataitokkal segítitek egymást is, és néha még engem is! Sokat jelent ez, mondhatni, talán ez a legfontosabb a blog életében, mert együtt vagyunk, együtt létezünk, nem pedig elbeszélünk egymás mellett.
Remélem később még bővül a keménymag! Nincs is más dolgom, minthogy B.Ú.É.K.-ot mondjak, és hogy emlékeztesselek Titeket a mai zord időjárásra, hogy öltözzetek fel, bárhova menjetek is! Tudjátok, farkasordító hideg lesz...de reméljük ennyiben is marad, hogy a tél kimutatja a foga fehérjét! :)

8 megjegyzés:

  1. Na a Karin Herzogot hagyjuk...nekem is volt hozzájuk közöm, de visszamondtam az együttműködést. Természetesen a tesztet megírtam ennek ellenére, mert tényleg egy nagyon jó terméket kaptam, de magát a céget nem minősítettem a bejegyzésemben, hiszen a termékről kellett írnom. De ezt így megjegyzem nálad is, hogy én is megjártam velük.
    Remélem már jobban vagy, kívánok neked minden jót 2015-re :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a fajta együttműködési tervet sosem fogom megérteni a cégeknél. :/
      Sajnos csak félig-meddig normalizálódott a helyzet, de hamarosan eredmény, így már én is tisztábban látok majd. :) Köszönöm, remélem Neked is jól indul ez az év! :)

      Törlés
  2. Minden jót és további jó blogolást és Kitartást a 2015 esztendőre is!! BÚÉK!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Neked is, remélem jól indult az új év!

      Törlés
  3. Jó volt olvasni így időrendben a dolgokat, szerintem fogok készíteni ilyet én is mindenképpen! :)))) Remélem nem untál még meg, mert szerintem 2015-ben is lesz jó pár programunk :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, mert még el kéne jutnunk pár helyre! :)

      Törlés
  4. Jó, hogy vissza tudsz emlékezni így a dolgokra, én már rég elvesztettem a fonalat :D Boldog Új Évet neked is!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A blog és a fényképezőgép memóriája hatalmas segítségemre volt, úgyhogy csak ennek köszönhető ez a hosszú bejegyzés! :) Boldog Új Évet, így utólag is!

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com