2015. április 1., szerda

Lush Húsvét - Immaculate Eggception fürdőgolyó benyomások: a rózsaszín

Sziasztok! 

Mea közreműködésével még sikerült márciusban eljutnunk egy kis húsvéti hangulatot és újdonságokat beharangozó "eseményre". Itt az Allee Lush boltjában lettek bemutatva a Húsvétra szánt újdonságok, ezek közül 1-1 a mi szatyrunkba is került. Mea ahogyan láttam a sárga tojás tulajdonosa lett, én bizony rózsaszínt kaptam! 



A boltban első körben a tojásokon kívül, azok mérete volt az ami igazán vonzotta a tekinteteket, egészen nagy darabokról volt szó, engem a dínó tojásokra emlékeztetett a nagyságuk - tudtam ám, hogy nem haltak ki, hát van dínó husi is! 


Na szóval a humor morzsáimat félretéve igencsak méretes darabról van szó, de ez cseppet sem gátolt meg abban, hogy szemtelenül belehajítsam az egészet a fürdővizembe. Csak úgy sistergett a fürdő! A víz pedig jó piros lett, pedig a kinézet alapján rózsaszínre saccoltam volna, de a benne elrejtett töménységnek köszöngetően úgy tűnik ilyen intenzívre sikerült. Én úgy vettem észre hogy a szín rendesen tartja magát, függetlenül attól, hogy mennyi vizet engedünk hozzá, bár biztos van az a mennyiség, ahol már halványul az egész sztori. 




A leírás szerint vaníliás citrusos illatú darabokról van szó, utóbbit én nagyon is éreztem sőt kimondottan örültem is neki - hisz tudjátok, hogy az ilyen citrusos illatoknak tavaly tavasz óta hódolok ( TBS-Pink Grapefruit és Avon Citrusos parfüm, csak, hogy két egetverő példát említsek a blogon az elmúlt időkből). Nálam ez a citrusosság egyébként inkább édes illatként jött le, de a vaníliát nem sikerült kiszimatolnom. Kinek mire áll rá az agya - végül ebben maradtunk Mea kolleginával. 



A fürdőgolyó elég hamar feloldódott, nem kellett túl sok idő hozzá, így a benne található csibét nem sikerült lekapnom, de annyi baj legyen. Fürdés után is egészen intenzív illatok fodrozódtak itt az emeleten, meg magamon is, ami egészen reggelig-kora délelőttig tartott. Hidratálni nem nagyon szoktam, így az esetleges szárító hatásáról  nem tudok nyilatkozni, de ahogyan olvastam Mea bejegyzését, egy esetleges hátulütőtől  nem kell tartania annak, akinek szárazabb a bőre. A benne lévő olajok amúgy egy kellemes réteget képeztek az én bőrömön, emiatt sem gondolom, hogy bárkire veszélyes lenne ezzel a tojással szorosabb barátságot fűzni. 


És akkor jöjjenek a tiszta adatok a termékről: 
Súlyra szerintem van vagy fél kiló, a méretéről meg már szó esett, így nem csoda, hogy ekkora adagért cserébe 2490 HUF az ár.. Hogy sok, vagy kevés, ezt döntsétek el, de a leírás azt mondja, hogy több alkalomra is elég lehet 1 tojás, ha eltördelitek. Utólag én is azt mondom, lehet egy cseppet elsiettem én azt, hogy az egész tojást feláldoztam elsőre a relaxáció oltárán... Egyébként a Cinders-szel is jó volt ám a fürdés, csak hogy az előző Lush bejegyzésre is hivatkozhassak! :P 

A honlapon a húsvéti szekcióban már sajnos nem látom a terméket, nem tudom miért, lehet hogy elfogyott, így lekerült a terméklistáról is. Viszont helyette van egy másik fürdésre alkalmas tojás a Fluffy Egg, ha úgy érzitek, hogy lazítanátok a húsvéti locsolkodók fogadása közben. Egy biztos: ennek vattacukor illata van és garantálom, hogy jobban hangzik, mint az a sok pacsuli, vagy éppen hideg víz, ami az ember nyakába jön ilyenkor...! 

Update*: Azt az infót kaptam, hogy az  Eggception tojásaiból még 1-2 fellelhető az Árkád és az Allee Lush üzleteiben!

Az Immaculate Eggception fürdőgolyót véleményalkotás céljából kaptam, ez nem befolyásolta sem negatív, sem pozitív irányba a termékről alkotott véleményemet! 

2 megjegyzés:

  1. Wow, nekem ez a színvariáció még jobban is tetszik, mint az általam próbált sárga! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondtuk, hogy a rózsaszín golyó jóféle lehet! :P

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com