2016. január 10., vasárnap

Önsegítős & életvezetési könyvek | Amiket én ismerek

Sziasztok! 

Polcokat lehet rekeszteni az önsegítő, életvezetéssel kapcsolatos könyvek garmadájából. Mindegyik egyedi, mindegyik másra koncentrál, mindegyik igyekszik a legtöbb és lehetőleg legjobb útravalóval ellátni az embert. Most mutatok pár, talán a legismertebb darabokat ilyen téren-amik hasznosnak bizonyulhatnak. Mindegyikkel találkoztam már, de nem mindegyik könyvet fejeztem be, mire a bejegyzést megírtam volna. Viszont már régóta a piszkozatok között hevert ez a bejegyzés, és az egyik újévi fogadalmam az, hogy ne fogjam vissza magamat, bármi érdekel, írjak róla a blogon. Így próbálok a terveimhez hű maradni 2016-ban!  


Rubin Gretchen-Boldogságterv
Elég abszurd volt a könyv eleje, ahol is az írónő rájön egy buszból meredve, hogy nem jó az élete, boldogabb szeretne lenni. A tanácsok praktikusak, személyesek (ezt nagyon értékeltem!), de sajnos a könyvet végül nem olvastam el teljesen, mert nem tudott megtartani, mint olvasót. Itt tudatosan hagytam abba a könyv olvasását, az utolsó 60 oldalt inkább nem fejeztem be, szégyen, nem szégyen. Lehet azért, mert annyira mégsem azt kaptam a könyvtől, amit vártam.  

Rubin Gretchen-Jobban, mint valaha
Amilyen rossz volt az előző könyv a számomra, annyira érdekes lett ez a legújabb darabja az írónőnek. Sokkal személyesebb és ahogyan én láttam több irodalom átdolgozásával készült el a könyv, valamint én úgy vettem észre hogy kaptam valami megfogható tanácsot és jellemzést is azzal kapcsolatosan hogy milyen típusba tartozom az ismeretek alapján. A leírásból már rájöttem, a tesztet ki sem kellett töltenem a könyv végén-lehet ez is lelkesebbé tett (?). A leghasználhatóbb könyv, amit ebben az évben olvastam és be is fejeztem az utolsó mondatig. Nagyon tetszett, és azt tervezem, hogy a kiolvasás után be is szerzem a saját példányomat. 


Oravecz Nóra-Élet másképp
Elkezdtem olvasni, az első 20 oldal után valami úton-módon megakadtam. Fogalmam sincs miért, mert alapvetően tényleg egy pozitív vidám könyvről van szó, de egyszerűen azóta ott van a polcomon a könyv és nem tudom rávenni magam az elolvasására, pedig igazán rám férne már. Itt nem volt túl tudatos az olvasás abbahagyása, próbálom arra fogni, hogy sok jó könyvet kifogtam a könyvtárban és mindig arra hárítottam a dolgot, hogy: áhh, megvettem a könyvet, örökké itt lesz a polcomon, de a könyvtári könyveknek határideje van, vissza kell vinni őket. Lehet ha most számot adok a csúfos bukásomról, elolvasom végre...? Na, majd kiderül! 

Farkas Lívia-Ennél zöldebb nem lesz
Via cikkeit nagyon szeretem az oldalán, viszont a könyve is magával ragadott végül. Itt elismerem, a feladatokkal akadtak gondjaim,nem mindig tudtam úgy haladni, ahogyan én akartam volna. Így emiatt akadozott az olvasás, de írja is, hogy ha úgy érezzük akkor tegyük félre a könyvet. Én meg mindig így teszek egy bizonyos idő után, élek a lehetőséggel. Ilyen hosszan elnyújtva egy könyvet sem olvastam még, de hiszek benne, hogy a végére fogok jutni most már. Még, ha valamivel lassabban is, mint általában. 


Brooks Palmer-Rakj rendet az életedben
Elolvastam, mert nem volt nagy kunszt, viszont zavart, hogy tényleg főleg rendrakásra koncentrál az író és nagyon egysíkú a könyv. Lényegében a gyűjtögető életmódot folytatóknak jó lehet, szembesítheti őket a hibáikkal is, ha van bennük némi hajlandóság a változásra. Sok-sok személyes történetet említ, ami pozitívuma a könyvnek. Minimálisan esik szó benne a társas kapcsolatokról, ami szerintem mérvadóbb kellene legyen a mai világunkban, főleg mert szerintem nagyon sokan nem tudják hogyan kellene a másikkal bánni. Lényegesen kevés az erre irányuló segítség a könyvben, el tudom képzelni, hogy ez az, ami miatt én nem tudtam átszellemülten élvezni az oldalakat. 

Rhonda Bryne- A titok
Nem feltétlenül életvezetés, inkább csak a hitre és az elhiszem hogy én vagyok a kiválasztott-féle viselkedésre koncentrál. Sok ismétlést követ el, ami itt szerintem nem gond, mert vannak dolgok amiket tudatosítani kell, főleg egy ilyen koncentrációt igénylő folyamathoz. Sokan mondják, hogy megváltozott az életük tőle, én nagyon igyekeztem elhinni és alkalmazni azt, amit írt, de eddig valahogy nem akar az univerzum segíteni. Az egyik részem néha azt mondja, hogy okosabb vagyok én annál, hogy ilyenre adjam a fejem, a másik felem pedig a kis naiva próbál győzködni hogy igen, sikerülhet, másnak is sikerült, neked is sikerülni fog. Az igazság meg odaát van, vagy mi a szösz. 


Az említett könyveken kívül ismertek még életvezetéssel,tervezéssel, motivációval kapcsolatos könyveket? Mik azok? Milyen hatással voltak rátok? 

6 megjegyzés:

  1. Gretchen Rubin boldogságtervével már régóta szemezek, de nem sikerült még rávennem magam a megvásárlására. A rakj rendet az életedben című könyvet megvettem, de 2014 júniusa óta hozzá sem nyúltam, kb 60 oldal után úgy éreztem, hogy nekem le kell tennem. A Titok is megvan, szintén nem olvastam el, csak kb a feléig. Nagyon szeretnék hinni benne, közben meg olyan humbugnak érzem én is. Megpróbálkozom majd még vele még mégegyszer az biztos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem sem győzött meg a Palmer-es könyv sajnos. Ha vennél valamit Gretchentől mindenképp a Jobban, mint valaha-t vedd meg, mert szerintem az sokkal jobban sikerült és hasznosabb is, mint az elődje.Viszont a Titoknak a végére értem ugyan, de egyszerűen nem tudom mit gondoljak róla, annyira nem tudok dűlőre jutni vele. :S Sok sikert a továbbiakhoz és erőt, hogy befejezd a már elkezdett könyveket! Egyszer el kell jutni a végéig, ha nem, és megy az élet, akkor meg semmi gond! :)

      Törlés
  2. Én abban hiszek, hogy a saját boldogságunknak mi magunk vagyunk a kulcsa és senki sem tud hozzá útmutatót írni, mert minden ember számára más út van kijelölve, amit nekünk kell végigjárni. Persze gondolatébresztésnek jó, de én a segíts magadon elv híve vagyok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon gyakorlatias tanács! Bennem néha hajlamos tettekre is késztetni egy-egy könyv, pl. a Rubin Gretchen 2. könyve, de szerintem kevés könyv az, ami tényleg praktikus, gyakorlatias tanácsokkal látja el az olvasót. Én inkább annak a híve vagyok, hogy szabd magadra azt az útmutatót amit kapsz. Aki egy kicsit is ismeri önmagát és konyít ezekhez a dolgokhoz , biztos vagyok benne, hogy van egy kis tudatos ereje arra, hogy a saját szájízére formáljon, változtasson bármit. :)

      Törlés
  3. Szia! Nekem ami nagyon tetszett és végre nem elvontan ír dolgokról az Andrew Matthews könyvei, érdemes utána nézni, én kezdetnek az Élj vidáman!-t ajánlanám:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Utána nézek akkor, mert érdekesen hangzik, főleg ha több könyve is van akkor hosszabb távon is jó lehet! Köszönöm az ajánlást! :)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com