2013. december 31., kedd

Számvetés 2013

Sziasztok!

Lassacskán ideje lesz ezt az évet is összegezni. De nyugi, nem egy József Attila-féle számvetés vers következik. Lehetne számadás 2013 is a bejegyzés címe, habár mindkettő olyan negatív képet takar. Ennek ellenére, gondoltam, maradok a bevált címnél, hátha az is idetalál, aki tavaly emiatt kattintott évvégén rám. :)


Most valami év értékelést kéne írjak a blogról, igaz-e? Na ez most egy kicsit ez olyan, mintha egy alsós kisgyerekről írna az ember egy félévkor szokás, szöveges értékelést. Viszont, ezzel a fajta értékeléssel nem tudok "összeviszonyulni". (Van ilyen szó? Most már van.) Mert ki vagyok én, hogy azt mondjam, hogy az én blogom példás-jó-megfelelt-elégtelen? A gyerekeknél is tök hibás ez a megoldás nálam, mert szerintem azt is kellene nézni, hogy magához képest mennyit fejlődött a blog/a gyerek. Az se mindegy, hogy Pistike majd megszakad és úgy kapott 5-öst, vagy a Zolika egy fűszálat sem tett keresztbe és úgy éri el ugyanezt a szintet.(Bár, ha valamin erőlködni kell egy ilyen hobbi szintű dolognál, ott baj van, ezt fenntartom!) Hogy mi a megszokott, az meg mindegy igazából. De pár mondatot hagy említsek meg, amiben úgy érzem, fejlődött a blog, magához/magamhoz képest. 

Kétségtelen hogy sokkal, de sokkal kevesebb negatív kritikát kaptam mint tavaly. Bár a mostaniak nagy része nem volt helytálló, de ennek ellenére szívesen beszélek erről is. Tisztában vagyok vele, hogy egy blog nem abból áll, hogy "jaj nagyon jó a blog", így örömmel szoktam venni a negatív kritikákat is, pláne ha látok bennük bármi nemű normalitást, és nem azt érzem hogy az illető meg akar alázni mindenáron. Igaz, én már kinőttem az olyan mértékű rosszindulatból hogy "ülj le egyes a k*rva anyádat", azért rossz, hogy van aki idáig nem jutott el, a blog olvasói köréből. Ennek ellenére, én örülök annak is, ha valaki tud  olyan "rosszat" mondani a blogról, ami alapjárat nekem nem jutna eszembe, de mégis jobbá tenné az itteni légkört! Elvégre, fejlődni mindig lehet! Olyan nincs, hogy ez jó. Amint megelégszik az ember valamivel, idővel elkezd belesüppedni és az a valami, csak rosszabb lesz később. Veszít az értékéből. Olyan ez, mint a nyelvtanulás. Ha nem használják, nem csiszolgatják, nem foglalkoznak vele egyáltalán 1 évig, azért kopnak kifele a dolgok, és csak a csikorgás érződhet. Olajozni kell a készüléket, folyamatosan, oda akarok kilyukadni. :)  



A terméktesztekben is valami fejlődést mutathatok, de úgy érzem, még mindig nem az igazi a dolog, úgyhogy még fejlődni kellesz az idők folyamán. Remélem megtalálom végre azt a sablonszerkezetet, amire azt mondhatom magamnak hogy igen, így kell bemutatni jól egy terméket. Ameddig ez várat magára, addig viszont a többi dologgal kísérletezek. Mostanság a fejléces megoldásra kaptam rá, a termékteszteknél. Ad egy keretet az egész bejegyzésnek, én úgy érzem.

Amin nagyon meglepődtem, az a körmökkel való kísérletezgetés volt. Kiderült, hogy még sincs 8 bal kezem, hanem csak 5, ami nem mindegy ha körömfestésről van szó. Jövőre igyekszem bátrabb lenni. Már ez is hatalmas dolog volt nekem, hogy idáig eljutottam. Tavaly ha a kezembe nyomnak ilyen felragaszthatós díszítőket mint például a szegecsek, rendesen bevágtam volna a szoba egyik sarkába őket, mondván, tudod kivel viccelődjél. Ennek ellenére, szerintem megszerettem a körömlakkokat, legalábbis a körömlakk készletem növekedése erre enged következtetni. Jövőre remélem nem 5 bal kéz lesz, hanem csak 3.

Amit abszolút sikernek könyvelhetek el tavalyhoz képest, az az, hogy mások is észrevették a blogot (és engem), így talán nem egy nagy katyvasz az amit itt a blogon összekontárkodok. Életem első blogger találkozóján is részt vehettem, ami mérföldkő az én szememben. (Bár, tisztában vagyok vele, hogy sok látogató szerint minél több mindent fogad el egy blogger, meg minél több a reklámanyag az adott oldalon, annál hiteltelenebb az író. De ezen napestig lehetne vitatkozni, úgyis  nagy átlagban mindig oda lyukad ki az ember hogy a jelenlévők közül mindig mindenki kivétel és mások a rosszak. Úgyhogy, ezt kár is firtatni bővebb formában. Mindenki azt gondol, amit szeretne.) Ennek ellenére, sosem szerettem volna, ha amiatt ítélnének el a látogatóim, mert hogy elfogadtam egy tesztelésre küldött terméket. Remélem a jövőben sem az alapján leszek megítélve, hogy "hú kapott valamit, na akkor itt valami sunyulás van". 

Na és persze itt vagytok Ti látogatók is, akik a legfontosabb dolgot adjátok meg egy blognak. Ti adjátok meg a lelkét. A visszajelzések, a tapasztalatok, a közös információcsere amibe néha átcsap a dolog, nagyon örülök neki, mert ez azt jelenti, hogy igen, elindíthattam az illetőben valamit. És kitudja, talán hozzá is segíthettem valakit egy olyan termékhez, amit ő megszeretett utólag. Az illat,a hatékonyság vagy akármi más miatt és ez Nekem egy fantasztikus élmény, főleg a visszajelzések alapján, hogy igen, valaki megvett egy terméket, és ugyanúgy szereti, mint én, urambocsá' a blogon hallott erről először és emiatt került a termék a kosárba. 

Amit szeretnék az elkövetkezendőkben, az az, hogy legalább ugyanilyen színvonalon tudjon működni a blog. Ha meg lustulni kezdenék a minőség terén...akkor koppintsatok a fejemre. Vagy adjatok egy tockost, barackot. De azért a lépcsőn nem kell lerúgni, mert az többet árt, mint használ!  

Persze ott van még az ügyesedés a körmök terén és az is, hogy mindig ugyanolyan intenzitással tudjon a blog is működni, mint nyáron, de ennek tudjátok, sajnos nem én szabok határt, hanem elsősorban a kötelességek. Meg aztán, lehet pont jó ez így, hogy egy idő után úgy vágyom a blogra, sok más teendő mellett, hogy írjak is, hogy lehet nem lenne túl szerencsés azt mondani, hogy csak is a blogra koncentrálok elsődlegesen, 100%-osan mert lehet, hogy belecsömörlenék. Na jó, ez lehet negatívan csenghet, de remélem aki úgy igazán ismeri a blogot és engem is, az inkább a pozitív értelmét helyezi inkább előtérbe, ennek a bekezdésnek! :) 

Nincs is más dolgom, mint Boldog Új Évet Kívánni annak, aki ide tévedt legalább egyszer az oldalra! Most tessék bulizni, főleg a fiatalabb korosztálynak, mert amikor eljön a vizsgaidőszakok ideje, abban nem mindig lesz köszönet...:) Aki meg otthon marad, az se búsuljon, mert nincs miért! 

8 megjegyzés:

  1. Nagyon Boldog Új Évet Neked is!

    VálaszTörlés
  2. Boldog Új Évet!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Mindenkinek! Nektek is Boldog Új Évet, így utólag is! :)

    VálaszTörlés
  4. BUÉK-BUÉK! :)))))))))))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, viszont kívánok egy szuper jó Új Évet Nektek! :)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com