2013. szeptember 13., péntek

'Tanrendi tájékoztató" Szépség csak Neked látogatóknak

Sziasztok!

Nekem is becsengettek ismét, szeptember második hetében, irány a munkatábor level 2.0 verzió. Ha a félévet nézzük, lehetne 3.0 is, de én még mindig nem tudok félévekben gondolkodni. Nem is ez számít tulajdonképpen....


Viszont, ez tudjátok mit jelent: visszatérünk egy régi rendszerhez, de már egy kicsit felújítva.. Bár már félig-meddig sikerült is a blogon elérni ezt az állapotot, ami ennyit tesz: hét közben nagyjából szünetel a blogírás, bár szeretnék azért mindig 1 bejegyzést készíteni, hogy ide is jusson valami. Arra gondoltam, hogy ez az 1 bejegyzés, olyan szerda-csütörtök környékén jelenne meg. Ez nem is olyan felháborítóan sok idő 2 bejegyzés között. A többi bejegyzést, pedig inkább hétvégén publikálnám, egy kicsivel kényelmesebb tempóban, légkörben, időbeosztásban. 

Szerettem volna nem "csak úgy" eltűnni a hétköznapokból és Veletek sem akartam tiszteletlen lenni azzal, hogy, egy szó nélkül bevezetek egy teljesen más rendszert, ezért gondoltam, jobb, ha ennek egy kis külön bejegyzést szentelek. Hiszen így,valamilyen szinten beszámíthatóvá/bbá válnak a bejegyzések, azok időpontjai és nem utolsó sorban magamat is jobban az új rendszerre/be tudom szoktatni. Pláne, így jobban rá leszek kényszerítve az átállásra, ha Ti is tudtok róla.
Esetleg, ha van bármilyen bejegyzésbeli ötletetek, szívesen fogadom őket. Vagy nekem az is megfelel, ha az elmúlt hetek bejegyzéseiből szemezgettek és megírjátok, mi az, amiről szívesen olvasnátok a blogon egy külön, részletes vélemény formájában! Tudom, nem szentírás az ami az én billentyűzetem alól kerül ki, hiszen sokan vagyunk, különbözőek és másképp reagálunk megannyi termékre. De szívesen szórakoztatnálak Titeket olyan bejegyzésekkel is, amikre külön Ti is kíváncsiak vagytok. Ragadjatok billentyűzetet és ne habozzatok! :) 

Az én mondanivalóm mára véget ért, reményeim szerint jövő héttől akkor az új rendszerhez fogom magamat is tartani. Meglátjuk, hogy megy, minden kezdet nehéz, én bízom benne, hogy így is menni fog! Tapsvihar és fanfárok, én az idei "tanévközi"bloggerkedést megnyitom, random-önkényes módon! :)  

Köszönöm az új követőket, hogy megtiszteltek a bizalmukkal az oldalt és engem is!  
    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com