2014. január 21., kedd

Blog ajánló III.

Sziasztok!

Ajánló nagyon régen volt az oldalon, de igyekeztem inkább más dolgokra koncentrálni ebben az időszakban. Mivel blog ajánló pláne régen volt, ezért esett erre a témára inkább a választásom. Igaz, a jelöltet sokáig nem tudtam, hogy ki lesz, ki kellett forrja magát a dolog még bennem is. A mai látogatásom után jöttem rá arra, hogy idővel újra és újra visszatérek ehhez a bloghoz, aminek csak van valami oka. 

A mai alanyunk tehát a Pinkhiena, azaz Flóra blogja. 


Nagyon tetszik, hogy a képek minősége mellett nagy figyelmet kap a blogon a körmök és a sminkek  gyakori készítése is. Aki hiányolta erről blogról ezeket, itt megtalálja, ahogyan észrevettem elég gyakran készít el valamit, ugyanez pedig a körmökre is igaz! Minőségi termékeket láthatunk a blogon, ami külön pluszpont, hogy nem ragadt le az író az Essence-Aston és hasonló 100 forintos gagyiságoknál. Ez az a hiba amit sokan hajlamosak elkövetni, ha blogot kezdenek vezetni, ezt ügyesen kiküszöbölte a leányzó, ahogyan látom.
Szerintem magának a blognak is ez a különlegessége, hogy mindenféle árkategóriából merít, de úgy, hogy semmi sem tűnik olcsó kacatnak. A lakkok színét különösen szépen adja vissza Flóra a képeken, olyannyira, hogy néha már én is mennék vásárolni. (Megvan ki miatt bővült ám tudat alatt, a lakkjaim száma! Hoppá!) A képek nagy része természetes a beállításokkal együtt. Úgy értem nincs az a zavaró flegma nézés a szemöldök felhúzogatással karöltve egy kis csücsörítéssel felturbózva, mint amivel néha szembe találom magam. Nem véletlen, hogy ezt a blogot ajánlom inkább, míg az utóbb említett jellegzetességekkel rendelkezőket inkább bezárom és próbálom elfelejteni.... 

Mást igazából nem tudok mondani. De a minőséghez képest, szerintem egyáltalán nincs megbecsülve eléggé az író, úgyhogy nyomás az oldalára és tessék nyomni egyet a feliratkozó gombra!*

*A bejegyzés meglepetésnek készült, nem képez semmilyen pénzbeli vagy bármilyen megállapodást köztem és a bemutatott fél között! 

Ha van kedvetek, ajánljatok még blogokat, lassan úgyis kezdek kifogyni, ideje másokat is felfedezni! 

8 megjegyzés:

  1. Őt én is rendszeresen olvasom, és szeretem is a blogját :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök ennek! Akkor téged csak emlékeztettelek, hogy van ez a blog is! ;)

      Törlés
  2. Én nem ismertem még az ő blogját, de nagyon szimpatikus, fel is iratkoztam hozzá. :) Köszönöm, hogy megmutattad. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, láttam sokatok feliratkozott hozzá, remélem még sokan így fognak tenni! :)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Jó hallani, nagyon örülök, hogy sokan gondoltátok azt, hogy érdemes hozzá feliratkozni! :)

      Törlés
  4. Szia! Most találtam rá a blogodra a statisztikámat nézegetve, és nagyon-nagyon köszönöm ezt a jópár kedves sort, nagyon jól esett, fel is dobtad az estém! Köszönöm! *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, remélem révbe érsz és egyre többen találnak meg! Méltatlanul kevesen iratkoznak fel hozzád, pedig jóval több rejtőzik a blogodban az átlagnál! :)

      Törlés

Szia!
Jó, hogy itt vagy! Ha van kedved, szólj hozzá a bejegyzésekhez.
Egyéb esetekben kérlek ,ide írj: szepsegcsakneked [kukac]gmail(pont)com